Amit főnixtollal írsz, örökre megmarad...

Dya-képek

Dya-képek

Szavazás előtt, egy átlagember szemével

2018. január 09. - Dya2016

szav.jpgLélekben felkészülök a következő hónapokra, bár tudom, ehhez nem elég egy elhatározás, mert jómagamnak is lesz pár "áll-leesésem" attól, ami a felszínre fog kerülni  rövidesen.

A választások előtt egy dologra nem kap soha, senki, semmilyen konkrét választ: MILYEN programot MIBŐL és HOGYAN fog megvalósítani a tisztelt Párt.

Bezzeg azt, hogy melyik jelölt, hol szívott el egy füves cigit 1987. nyarán, valamint ki mondta azt egy sörözés közepette részegen, hogy " b....meg az összes hülye politikus", és kinek a nagymamája volt korrupt, bevándorló, szélső jobbos, szélső balos, megbízhatatlan, és még a tejbegrízt is odakozmálta - azt világosan tudni fogom, merthogy erről fognak harsogni a címlapok.

Mivel kampányolni a hülye is tud, így megfogalmazom én is a teendőket:

- Javítani kell az egészségügy, a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, kisvállalkozók, közalkalmazottak, és minden rászoruló ember, állat, növény, valamint intézmény helyzetén. Pont. 

Annak idején kormányzópártunk is valami ilyesmit hangoztatott, hogy miképp lettek belőle stadionok végül, azt nem tudom, de tény, hogy oda - ha jön az UFO támadás - minden rászoruló befér, igaz, mivel fedetlenek, így annyira nem hatékony.  Alternatívaként lesz sok új múzeumunk is: az legalább fedett, ha jönnek a kis, zöld emberkék. 

A személyes problémám nem is az, hogy a politika hazudik. A betörő meg lop, az énekes énekel, szóval mindenki teszi a dolgát. A bajom velünk van, azaz a szavazókkal.

Az alábbi hozzáállásokat hallottam eddig:

- Utálom a F-t, de rájuk fogok szavazni, hadd szenvedjen a sok marha, aki eddig is rájuk szavazott! Egyék meg, amit főztek!

- Nem megyek el szavazni, mert:

                                   - egyik rosszabb, mint a másik.

                                   - úgysem rajtam múlik.

                                   - már nem érdekel.

                                    - Minek? Úgyis a F. nyer.

- Nincs olyan párt, akire szívesen szavaznék. Meg úgyis mindegyik hazudik. Akkor nem mindegy, ki van hatalmon?

- X. pártra szavazok majd, csak, hogy ne a F.-re kelljen. Majd én leszek az ellen-szavazó.

Nem azért mondom, de a F. ezt pontosan tudja, és tényleg ezért fog nyerni. Hacsak.....

Nem bízom csodában, és abban sem, hogy összeáll addigra egy olyan ellenzék, amelyikben egy csomó intelligens, rátermett, okos, jószándékú ember azon fog töprengeni, hogyan lehetne nekünk jobb. Idealista vagyok ugyan, ez már extra naivság lenne.

Egyetlen egy "csoda" lehetséges, mégpedig az, hogy tényleg mindenki elmegy szavazni, és talál magának egy szimpatikus FÜGGETLEN jelöltet. Mondjuk a gyermekének a tanítónénijét, a kerület megbízható háziorvosát, a megbecsült állatorvost, a jólelkű helyi vállalkozót, vagy bárkit, aki eddig becsületesen dolgozott, és feltételezhető róla, hogy nem megélhetési politikusnak megy, hanem szolgálni akarja a népet. (Pátoszos? Dehogy. Ez volna az alap.)

Mert hiába hangoztatja valaki, hogy őt nem érdekli a politika, attól még hatással van rá, a gyerekére, a munkájára, az egészségére, és mindenre, amiben él ő és a családja. Keseregni persze könnyű: szidalmazni az aktuális hatalmat, ám mennyivel tisztább a lelkiismeret, ha legalább az egyén megteszi azt, amit tud, jelesül: megír egy (és még sok) ilyen bejegyzést, és elmegy majd a megfelelő időben, megfelelő helyre ikszelni.

Egyébként nem érdekel különösebben, hogy ez állampolgári kötelességem és/vagy jogom. Nem emiatt teszem. De dühít az, hogy engem (!!!) a külföld úgy tart számon, mint egy F. szavazót, (hiszen őt akarjuk, ezért van hatalmon, nem....?), ezért fogom megszívni én is, ha Brüsszel bekeményít (noha én 20,-Ft-ot nem herdáltam el az UNIOS pénzekből).

 

Utánanéztem a 2014-es választásoknak.

Nagyságrendileg a következő történt: 2.133.000 ember voksolt a F-re, és ebből kb. 60.000 fő külföldről választotta őket.

És Te azt hallod mindenütt, hogy MINDENKI őket akarta, és így döntött az ORSZÁG! És te ezért nem mész el, mert hát a többséggel szemben ugyan mit is tehetnél....

Arra kérlek, HIDD el, és bízz abban, hogy TE vagy a TÖBBSÉG! Közel 8.000.000 ember nem őket akarta. (Jó, vond le belőle a gyerekeket, betegeket, börtönben hűsölőket.)

***

És megszólítalak téged is, kedves hithű FIDESZ rajongó! Tudod mit? Becsüllek Téged is, ha kezdetektől kiálltál valami/valaki mellett, és minden választáskor elmész, és megteszed, amit tenned kell. Legalább Te hiszel valamiben, és akként cselekszel. Nem kívánlak meggyőzni semmiről, ha Neked velük jó, akkor ne is forgasd a köpönyegedet, hanem szavazz rájuk! Nekem nem jó velük, tehát én is elmegyek, és teszek valahová egy x-et.

És TE vagy a példakép: mert Te legalább csinálsz is valamit, nem csak otthon, papucsban elmélkedsz a világ dolgairól. 

 

*** 

Szóval kedves Sorstársaim: ha esetleg Neked sem fenékig tejfel az életed, kérlek emelkedj fel a székből, és egy kicsit túl magadon is, ne vedd viccesre a figurát, mert akkor érvénytelen a szavazat, még ha jól is mutat a fb-os oldaladon, ne ellen-szavazz, ne rajzolj rá lóf....t, sem nyuszikát, hanem egyszerűen felnőttként, emberként tedd a dolgod úgy, ahogyan kell.

Mert 8 millióan szívjuk meg azt, hogy 2 millió ember viszont tényleg becsülettel most is odateszi a voksát, amiben hisz.

 

2014-ben nem a F. győzött, hanem az emberi lustaság, nemtörődömség, vicceskedés, meggondolatlanság, gyűlölködés.

Nyerjünk inkább: Mi!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fonixtoll2016.blog.hu/api/trackback/id/tr5813560899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ogli dzsí 2018.01.10. 10:52:07

@citrix: "Az idei választás valódi tétje az: merre tovább? A Putyini szovjetorosz mintát követve és a szovjet medve baráti ölelését/csókját akarjuk vagy a nyugathoz tartozni. "

ASIT

ez a demokraciafelto okorkodes mar 2014ben is lefolyt orban kilepteti kidobjak elmennekabankok

muhaha, mi a fenet vartok ettol?

chrisred 2018.01.10. 10:52:11

@ogli dzsí: Attól függ, melyik pártot nevezed szélsőjobbnak. Mert a magyar pártok arculata gyorsabban változik, mint a női divat.

2018.01.10. 10:58:07

@ogli dzsí: tehát egy buta segg vagy.
Nem az számít, érdekel-e miből él Mészáros.
Az az érdekes, hogy társadalmi szinten mennyi az elkölthető jövedelem. Tudod, befektetni Mészáros sem a villanyszerelői keresetéből fektet be, hanem a jòvedelméből.

csárlszbrunzol 2018.01.10. 10:59:43

@ogli dzsí: @Berelhetoreklamfelulet: Sure, MOST, ITT, NÁLUNK tényleg röhögnek rajta. Én azt mondtam, hogy ha ennek lenne kultúrája és eleve minden szavazólapon rajta lenne, akkor lenne értelme. A mostani esetben igazatok van, nem is állítottam mást emlékeim szerint.

ogli dzsí 2018.01.10. 11:04:28

@chrisred: hat miert tobb szeljobb part is van?

a lippsik par eve meg egy studioban sem tartozkodtak a fasisztakkal, de most h orban volt oligarchaja megvasarolta a fasisztakat, szivesen kuzdenenek a lipsik a korupcio ellen az ex orban oligarchaval

pazar

ogli dzsí 2018.01.10. 11:06:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: a jovedelem sokkal tobb mint a lippsik alatt valaha volt

az adossag meg kevesebb

ugyhogy, mehetnek a lipsik a picsaba

csárlszbrunzol 2018.01.10. 11:07:16

@chrisred: Tehát ennyi az állításod mögött a szám? Hát, ez egyéni megitélésem szerint nem egy alátámasztott valami.
Márpedig az ilyen változásoknál azért illene mellétenni, mi mennyi volt és mennyi lenne. Könnyen kiderülhet, hogy nincs ennyi lé a költségvetésben még akkor sem, ha minden stadionpénzt másra is költünk. (Még egyszer: én sem pártolom ezeket, de nem ez az ország baja, ezek filléres tételek egy éves költségvetésben)

chrisred 2018.01.10. 11:08:24

@ogli dzsí: Lehet akár több is. Miért ne? Amikor még trendi volt, a Fidesz is libsinek számított.

csárlszbrunzol 2018.01.10. 11:10:10

@Dya2016: "...Igazán szép keresztmetszete ez a "vita" annak, hogy mennyire különbözően gondolkodunk."
Ezt kéne követnie a politikai palettának is, ugyebár. És pontosan ez a politika lényege: én így gondolom, Te pedig úgy. Nézzük meg, mit lehet ebből kihozni közösen, ami a többségnek a legjobb. És nyilván, a végén senkinek nem lesz 'igaza" (és nem is téved!), hiszen másként látják ugyanazt a világot.

chrisred 2018.01.10. 11:10:39

@csárlszbrunzol: Ilyesmit csak egy átlátható költségvetésű jogállamban várhatsz el. Ki tudja, holnaptól a kormány mit minősít közpénznek és mit nem.

Dya2016 2018.01.10. 11:11:35

@citrix: Lehet, hogy naivság, de.... nem lehetne valahogy a semlegesség határán mozogni? Mivel pont kelet és nyugat határán vagyunk, mint egy "ajtó", nem volna rossz, ha mindkét irányba lehetne használni ezt az ajtót. Mindkét iránynak megvannak a maga előnyei, és hátrányai, viszont ha bármelyik irányból túl nagy a nyomás, akkor az ajtótok is kiszakad....

Dya2016 2018.01.10. 11:13:16

@csárlszbrunzol: Igen, ez így tökéletesen igaz, és egyetértek.

citrix 2018.01.10. 11:14:40

@ogli dzsí: Bocs de Te ha törik, ha szakad szavazatodat a fideszre adod, nem kérdéses. Tedd azt, így kerek a világ. Fent azokhoz szóltam akik nem pisit hanem agyvelőt tartanak a koponyájukban és nem szégyen ha több forrásból is tájékozódnak mielőtt eldöntik kire voksolnak. Ha egyáltalán veszik a fáradságot.

csárlszbrunzol 2018.01.10. 11:14:44

@chrisred: A tavalyi év lassan lezárnak tekinthető. Esetleg 2017-es adatokkal? Azokat már csak nem minősítgeti senki....

ogli dzsí 2018.01.10. 11:19:27

@chrisred: pontosan, tobb is lesz, ha Orban lesz meg 20 evig....legalabbis amig a lipsik az ellenzek

chrisred 2018.01.10. 11:21:18

@Dya2016: A semlegességhez nagyon erős pozíciók, stabil belső rend és önállóságot teremtő források kellenek. Enélkül egy szövetségesek nélküli állam szabad préda. A trianoni Magyarországot pedig eleve úgy tervezték meg, hogy képtelen legyen a saját lábán megállni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.10. 11:24:12

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Japán éppenhogy teljesen antiliberális müdszerekkel indította be a saját gazdaságát: piacvédelem, állami bankok, ingyen hitelek, belföldi tulajdon dominanciája.

Kelet-Európában az ellenkezője történt. Minden el lett adva fillérekért, majd vártuk, hogy a nyugati tulajok meg megszórnak minket pénzzel. Ők meg nem tették ezt, hanem azóta is szépen síbolják ki az általunkm megtermelt profitot.

Na, ezen kell változtatni.

2018.01.10. 11:24:55

@ogli dzsí: az adósság több.
2006 : 61479
2016:81477
millió euro

citrix 2018.01.10. 11:25:26

@Dya2016: Semlegesek sajnos nem voltunk és nem is leszünk. Svájc nem leszünk az tisztán látszik. Ami lehetünk: török, szovjetorosz mintájú autokrácia vagy az EU tagja elfogadva a tagsággal járó kötelezettségeket is. Olyan aligha lehet hogy tolja ide a pénzt az unió de ne pofázzanak mert mi teljesen szuverén állam vagyunk. Döntéshelyzetben vagyunk, a felelősség a miénk mint ahogy a következmények is meghatározzák sorsunkat sok-sok évre.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.10. 11:25:26

@citrix:

A tét:
- folytatni az 1990-2010 közti zsákutcát,
- keresni belőle a kiutat.

A nép az utóbbira fog szavazni.

citrix 2018.01.10. 11:27:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nép majd eldönti kire szavazzon és a birkák is eldöntik kire szavazzanak.

2018.01.10. 11:27:01

@ogli dzsí: 2006:64,1%
2016:73,9%
a gdp százalékában.

chrisred 2018.01.10. 11:29:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Pedig lehet, hogy az 1990-2018 közötti zsákutcából kivezető utat kellene keresni.

2018.01.10. 11:29:56

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: helyes. Alap lenne a hazai oktatás, innováció támogatása.

ogli dzsí 2018.01.10. 11:32:37

@citrix: persye h rajuk adom pont olyan alternativaja van a fidesznek mint 2010ben meg 2014ben

2018.01.10. 11:35:53

@ogli dzsí: csökkenés a 2011-es 79,9%-ról van.
Mondjuk a 2008-as pénzügyi válság hatása miatt ennek nem tulajdonítok jelentőséget.
A hiány növekedése sem gond, mert túlnőjük. De ez nem a mi érdemünk. A válság megoldását a FED és az EU kamatpolitikával érte el. Ezt használta ki ügyesen Matolcsy.

2018.01.10. 11:37:51

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Valamint a társadalom gyökeres megváltoztatásával. Feudális szerkezetből kapitalista berendezkedésre. Mintha épp a fordítottja lenne idehaza....

Dya2016 2018.01.10. 11:46:47

@citrix: Azért sajnálom, hogy a választás joga csak életkorhoz van kötve. Vannak remek gondolkodású, értelmes fiatalkorúak , és sajátságosan "birkuid" típusú felnőttek. Mivel alanyi jog a szavazás, tényleg nem volna rossz ötlet ezzel kapcsolatban kicsit kibővíteni az ismereteket, már fiatalkorban. Talán több haszna lenne, mint többismeretlenes matekpéldákkal gyötörni a gyerekeket.

rallus 2018.01.10. 11:47:19

Könnyen elkaptuk, uram
"!Magyarországnak csökkent a legnagyobbat a sérülékenysége a CEEMEA (Közép-Kelet Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségben a világgazdasági válság kitörése óta – derült ki a Morgan Stanley tanulmányából. A krízis kirobbanása után Magyarország volt az első Európai Uniós tagállam, amelyik nemzetközi mentőcsomagra szorult, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget. A Morgan Stanley azonban rámutat: míg 2008-ban a leginkább sérülékeny feltörekvő országként vártuk a válságot a régióban, addig mostanra a középmezőnybe kerültünk"
És ez két (2) éve volt...
A saját libidótok fenntartása érdekében kreált adataidat csak baráti-elvtársi körön belül használd, mert nevetségessé-szánalmassá teszed magad!

ogli dzsí 2018.01.10. 11:53:50

@Könnyen elkaptuk, uram!: mit hazudsz mar megint?

az osszes adossagot a komcsiknak es a lipsiknek koszonhetjuk

orban 12 eve alatt vegig csokkent

ogli dzsí 2018.01.10. 11:55:31

@Könnyen elkaptuk, uram!: orban alatt rogton elkezdett csokkenni az adossag 1998ban, es 2002ben is kevesebb volt mint 1998ban...

pedig nem volt EU

es a balfaszoknal pedig nott a valsag elott is, amikor EU tagok voltunk, meg vegig kadar meg a tobbi barom alatt is

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.10. 12:00:09

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Semmi értelme nem lenne, ezzel csak a nyugatnak képeznénk embereket.

Előbb a gazdasági szuverenitást kell visszaszerezni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.10. 12:00:59

@Könnyen elkaptuk, uram!:

1990 ót kapitalizmus van, a lehető legliberálisabb verzióban. Nem jött be.

chrisred 2018.01.10. 12:02:57

@Dya2016: Ennek az értelmi képességekhez nincs sok köze. A közhatalom és közszolgáltások finanszírozásához szükséges javak előállítása az aktív korúak vállán nyugszik, ezért ők jogosultak kiválasztani azt a politikai erőt, amelyik rendelkezik vele. Érdekes, és a fejlett országok demográfiai trendjeit tekintve egyre vitatottabb kérdés lesz a már nem aktív korúak választójoga. Eddig az az általános álláspont, hogy nem szabad a már választójoggal rendelkezőt rajta kívül álló okok miatt megfosztani tőle.

Dya2016 2018.01.10. 12:13:52

Halkan jegyezném meg, hogy a számadatok, amelyek alapján különböző statisztikák születnek, nem feltétlenül fedik a valóságot. Ha megváltoztatunk egy idővallumot, jogszabályt, értéket, azonnal más eredmények születnek. Példa: Ha 2017-ig azok számítottak fiatalnak, akik 25 éves korukat nem töltötték be, és 2018-tól felemelik a korhatárt 30-ra, akkor kihozza a statisztika, hogy 40%-kal nőtt a fiatalok száma. És a többség örül, hogy valahonnan előkerült még pár százezer fiatal. Sajnálatos módon elég gyakran változnak az értékek, ez vonatkozik a regisztrált munkanélküliekre, új munkahelyekre, béremelésekre, és így tovább. Nehéz így összehasonlítani a dolgokat, mert nem ugyanazon szabályok alapján születnek az adatok.

eßemfaßom még áll 2018.01.10. 12:40:35

"ha esetleg Neked sem fenékig tejfel az életed, kérlek emelkedj fel a székből, és egy kicsit túl magadon is"

melyik pártra kell szavazni, hogy mindenkinek fenékig tejfel legyen az élete?

Dya2016 2018.01.10. 12:45:19

@eßemfaßom még áll: független jelöltre, vagy arra, aki neked szimpatikus

Berelhetoreklamfelulet 2018.01.10. 12:49:35

@Dya2016:
Hát igen. Akiknek mennek a többismeretes matek egyenletek azokból általában mérnök lesz nettó 300-400k kezdő fizetéssel, a maradék meg sír, hogy milyen szar az élet Magyarországon, meg mennyire alacsony a bérezés...

sas70 2018.01.10. 12:52:54

@ogli dzsí: Így van! Kit érdekelnek az emberek? A fene nem foglalkozik velük! Meghalnak kórházi fertőzésben, vagy ellátatlanságban? Le van szarva!
Kátyús az út? Rogán úgyis helikopterrel megy, felcsútig meg majdnem megy autópálya, osztjónapot!

sas70 2018.01.10. 12:56:25

@ogli dzsí: Trükkök százaival, egy növekvő világgazdaságban és euro milliárdokkal! Ez az igazi eredmény!
Ja csak szólok, hogy tényszerűen felcsökkent az adósság, csak a GDP-hez mért aránya lett %-ban kisebb, ha nem számoljuk a trükközést.

Dya2016 2018.01.10. 13:00:25

@Berelhetoreklamfelulet: Ezek szerint semmilyen más szakmára nincs szükség, csak mérnökökre...?

eßemfaßom még áll 2018.01.10. 13:05:45

@Dya2016: nem is tudtam, hogy ilyen egyszerű a fenékigtejfelországot megcsinálni. Független Mancikanéni a kedves magyartanár majd megcsinálja.

konrada 2018.01.10. 13:09:13

@Dya2016:
Psszt! Ne add tovább! A KSH stadat tábláit mindig kiigazítják visszamenően - ha változik a módszertan.
Ezt csak neked súgom meg, más hagy őrüljön annak, hogy megfejtette - a te okfejtésedhez hasonlóan - miért is rosszabb most....

eßemfaßom még áll 2018.01.10. 13:12:32

@sas70: "csak a GDP-hez mért aránya lett %-ban kisebb"

Ami akkor lenne baj, ha nem a GDP arányos % lenne a fontos mérőszám.

Dya2016 2018.01.10. 13:13:14

@eßemfaßom még áll: Nem, igazad van. Bunkó Józsi fogja megcsinálni, akinek kevés a pénze, viszont hazudni jól tud, dolgozni lusta, az emberek nem érdeklik, viszont remekül vitatkozik, azt mondja mindenkinek, amit hallani akar, van haveri köre, akiknek biztos állást ajánl, és remekül szórakozik a csomó majmon, aki "csak" dolgozik, és élni szeretne.... Szavazz rá nyugodtan, és akkor minden úgy lesz, ahogy Te szeretnéd. Én maradok Manci néninél...

ogli dzsí 2018.01.10. 13:21:40

@sas70: marhasag

orban ay Un kivul is novekedett 1998-2002ben, es akkor is csokkent az adossag

a lipsik meg az EU elott is meg az EUban is csodbe mentek, es a valsag elott is noveltek az adossagot

ez eszjaras kerdese - orban a jo gazda polgari hozzaallasat, a lipsik a balkani kufarok hozzaallasat mutattak, amikor rajtuk volt a sor

konrada 2018.01.10. 13:22:28

@Dya2016:
...egyébként meg: 1 választási körzetben cca. 100 ezer (vagy választókban kifejezve 80 ezer) ember él.
Így egy körzethez tartozó egyik kisközösség hiába megbecsült tagja XY, ha tőle akár tucat-km-ekre lakó másik közösségben nem is hallottak róla, sőt szerintük a közösségük YZ nevű tagja sokkal jobb. (Sőt: ha XY-nak van valami rosszakarója, a másik közösség eleve a rosszat hallja meg: az emberek már csak ilyenek, főleg, ha a másik lehúzásával a saját kutyájuk kölyke is jobban mutat.)

Azaz független jelöltnek - mivel nincs mögöttük szervezet, nehéz megmutatnia nagy körzetben,hogy ő a jobb: magyarán eléggé esélytelen.
...nem véletlen, hogy a magyar országgyűlésben összessen nem jutott be a 24 év alatt tán tucatnyi valóban független képviselő...

Dya2016 2018.01.10. 13:23:12

@konrada: És ki beszélt a KSH-ról? Szerinted a politizálók azon adatokat böngészik, vagy azokat, amelyeket plakátokon, szalagcímeken, különböző elköteleződésű hiradókban, kampánygyűléseken olvasnak, hallanak? A statisztika a legtrükkösebb dolog a világon. Pl. azért viszik át egyik kórházból a másikba a haldoklót, hogy ne rontsa a statisztikát. És ő máris 1 beteggel kevesebbet veszített el, tehát statisztikailag sokkal jobban teljesít.... És így tovább, más területeken is.

konrada 2018.01.10. 13:24:55

@Dya2016:
Ja most olvasom, hogy ezzel tisztában vagy. Ezekszerint te is tudod, hogy a politikus sajnos külön állatvilág, ahová tisztességes ember nem nagyon akar bekerülni...

konrada 2018.01.10. 13:28:29

@Dya2016:
Akit valóban érdekel a dolog, azok igen.
A többiek meg azt, amit hallani szeretnének, attól függően, kinek drukkolnak: ha az előzőeknek, akkor a rosszat, ha jelenlegi kormánypártnak, akkor a jót. (S most felejtsük el, milyen évet írunk, ez így volt 10, 20 éve is, és így van ez más országokban is.

Dya2016 2018.01.10. 13:30:33

@konrada: Igen, részint igazad van. Kiss Jenőkét, a megbecsült kovácsot nem ismerik a szomszéd faluban. Ráadásul harapós a kutyája is, tehát lesznek olyanok, akik ki nem állhatják. Így nincs esélye. Viszont ott van Nagy Márton, akiről fogalmunk sincs kicsoda, micsoda, mit csinál, de mögötte áll a PÁRT. Tehát neki van esélye, és innentől kezdve megint tök mindegy, hogy kicsoda, milyen ember, csinálnia sem kell semmit, mert a PÁRT a lényeg. Ez kb. annyira igazságos, mintha én semmit nem csinálnék a munkahelyemen, mert mögöttem áll a FIDESZ. Hát, nem áll mögöttem, tehát nekem magamnak kell bizonyítani azt, hogy alkalmas vagyok arra, amit csinálok. És ezért gondolom, hogy igenis legyen esélye egy függetlennek is.

csárlszbrunzol 2018.01.10. 13:44:00

@Dya2016: Nem jó az analógia. Amit most írok, szigorúan csak példa és ne is merüljünk el a részleteiben, mert félreczető lehet.
Tehát egy kórházban dolgozol, Mögötted áll a Fidesz. Ezért Te úgy végzed - amúgy totál profin - a munkádat, hogy a haldoklókra koncentrálsz jobban, hogy megkönnyítsd a senvedésüket. Míg ha más állna Mögötted, akkor meg az lenne az ukáz, hogy az legyen a prioritás, hogy azokat segítsük jobban, akiken még lehet, mert az szerintük fontosabb.
Még egyszer: példa csak!

csárlszbrunzol 2018.01.10. 13:47:12

@Dya2016: Kétlek sok dolgot abból, amit most szemmel láthatóan belegondolsz.
- eleve, mi garantálja, hogy Manci néni nem változik meg (akár a lehetőség, akár a szomorú valóság motiválja rá)
- általában hajlamosak azt gondolni az emberek, hogy ha lenne egy becsületes, jószándékú, tisztakezű garnitúra, akkor minden jóra fordulna. Nem osztom az álláspontot, az ország nem azért van szarban, mert a mostani politikusaink nem ilyenek. És nem javulna meg egy csapásra attól, ha jönne ilyen sor.
- szintén azt gondolom, hogy nem elég csak "jól választani", aztán hátradőlni. Nem véletlenül ilyen a politika nálunk. Szerintem ennek a várása egyenlő a csodavárással.

chrisred 2018.01.10. 13:48:06

@ogli dzsí: Ez természetesen nem igaz. A forintban számolt államadósság a Bokros csomag időszakát és a manyup államosításakori rövid időszakot eltekintve folyamatosan emelkedik. A GDP százalékában számolt államadósság 1995-2000 között folyamatosan csökkent, 2000-2011 között folyamatosan nőtt. Hogy azóta viszont milyen tendencia van, múlik többek között az Eximbank besorolásán is.

Dya2016 2018.01.10. 13:51:34

@csárlszbrunzol: Értem a példát, illetve még sem. Tehát bárki áll mögöttem, kiad valamilyen utasítást arra vonatkozóan, hogy miképp és hogyan dolgozzak. Ezért tulajdonképpen nekem nincs túl nagy felelősségem, mert "pártutasításra" cselekszem. Ellenben, ha nem áll mögöttem senki, akkor úgy dolgozom, ahogy jónak látom, és ezért vagy kirúgnak, vagy megdicsérnek, de semmiképp sem takarózhatok mással. Bevallom, én így szeretek dolgozni, és kedvelem az önállóságot, bár kétségtelen, hogy a csapatmunka is hasznos, és lehet tanulni másoktól. A pártok által jelölt képviselőknek van hátszelük, a függetleneknek nincs. Innen szép nyerni.....

Dya2016 2018.01.10. 13:57:52

@csárlszbrunzol: "általában hajlamosak azt gondolni az emberek, hogy ha lenne egy becsületes, jószándékú, tisztakezű garnitúra, akkor minden jóra fordulna." Hát persze, hogy! Minden nő arról álmodik, hogy szebb élete lenne egy gondoskodó, kedves, megértő férj mellett. És jobb lenne 25 éves, szőke bombázóként élni, valamint nyerni a lottón, és így tovább. Miért ne feltételeznénk, hogy egy jó orvos kezei között nem halunk meg, egy jó nevű étteremben finomabb vacsorát kapunk, egy megbízható autóban kellemesebb gurulni, és így tovább. Most az a naivság, ha az ember jó emberektől jó dolgokat remél????? Miért, kitől kéne jót remélni? Hasfelmetsző Jack-től? :-)

csárlszbrunzol 2018.01.10. 13:58:17

@Dya2016: Nem egészen. :)
A párt az, amelyik "kitalálja" mi legyen a "prioritás" (elég csúnya ez így, tekintve a példát). Szóval a párt a hangsúlyokat határozza meg, mihez hogyan állunk, mi a közös vélemény, álláspont. Ez maga a politika. ugynaarról a dologról emberek egy csoportja másképp vélekedik - és másként is reagál rá - , mint egy másik csoport. A csoport tagjainak értékrendje megegyező, legalábbis ideális esetben. Emiatt látják egyformán a dolgokat.
Független is lehet olyan, akivel azonosul a csoport. Itt a kérdés inkább tényleg az, hogy mi az adott független jelölt és az Általa képviseltek értékrendje. Ha nem illik sehová és az adott körzetet mégis jól lefedi, akkor hajrá. Ha valamelyik meglévő pártba beleillik, akkor meg okafogyott a függetlenség.

konrada 2018.01.10. 13:58:24

@Dya2016:
Igen, egyetértünk: legyen esélye!

...az már más kérdés: hogy mi a valóság és mennyi is valóban az esélye: azt leírtam én is, te is!

...álmodozni, reménykedni emberi-állampolgári jog. ...mint ahogyan nem tudomásul venni a realitásokat.
...csak hát az utóbbi nélkül sokkal fájóbb az ébredés...

eßemfaßom még áll 2018.01.10. 13:59:09

@Dya2016: Támogatlak, szavazz Mancinénire.

csárlszbrunzol 2018.01.10. 14:00:08

@Dya2016: Ez sem ment át ezek szerint. Úgy értem, hogy nem az az ország baja, hogy a politikusaink lopnak. Más a baj és a politikusok csak a jéghegy csúcsa. Ha csak tőlük várjuk a változást, akkor az sosem fog eljönni. Meggyőződésem, hogy olyan az elitünk, amilyet kitermelünk magunknak. És aztán közülük választunk.

Dya2016 2018.01.10. 14:01:37

@csárlszbrunzol: Igen, ez így világos, és érthető.

csárlszbrunzol 2018.01.10. 14:02:16

@chrisred:
ezt a chart-ot találtam:
Évek A GDP Az államháztartás adóssága
százalékában (millió euró 1999. január 1-től,
millió ECU 1998. december 31-ig)
1995 84,3 26761
1996 71,5 24541,7
1997 62,1 24335,6
1998 60 24793,9
1999 59,8 27337,1
2000 55,1 27696,4
2001 51,7 32440,7
2002 55 40520,1
2003 57,6 41837,2
2004 58,5 49991,5
2005 60,5 53722,2
2006 64,6 62007,1
2007 65,6 66044
2008 71,6 72636,3
2009 77,8 75700,3
2010 80,5 78426,9
2011 80,7 72225,7
2012 78,2 76681,7
2013 76,6 77687,3
2014 75,7 77689,6
2015 74,7 80395,1
2016 73,8[3] 83664,6
2017 I. negyedév 74,1[4]
2017. II. negyedév 73,6[5]
2017. III. negyedév 72,7[6]

konrada 2018.01.10. 14:11:00

@csárlszbrunzol:
...nagyon sokan leírták már, olyan politikusaink vannak, amilyent megérdemlünk:
hiszen közülünk származnak, köztünk tanultak, nőttek fel.
...s abból leginkább azt tanulták meg, hogyan lehet a lehetőségeket kihasználni, mások hiszékenységén feljebb jutni. Így egy tiszta ember közöttük vagy beleszokna, vagy maga kötné fel magát, esetleg "elütné" egy autó.
Akinek egy csöpp esze van, és tisztességes akar maradni, már az első lépések után menekül.

...s félre ne értse senki, én nem a magyarokat ostorozom: ez így van mindenütt. Egy amerikai politkiával foglalkozó mondta az USA-ról: (kb.:) Az a baj, hogy lent az önkormányzatoknál tele van csupa jószándékú, másokkal törődő emberekkel, de aki feljut, az már...."

konrada 2018.01.10. 14:12:57

@csárlszbrunzol:
bocsi, az előzőre válaszolva próbáltam elmagyarázni, a te definiciód jobb, érthetőbb...

chrisred 2018.01.10. 14:14:21

@csárlszbrunzol: Igen. Mindemellett az elsődleges és szerintem legnagyobb probléma nem az államadósság mértéke és tendenciája. Hanem az, hogy a mindenkori magyar kormányok időnkénti megszorító csomagjai, a lakosság adóprésbe szorítása és az állami közszolgáltatások mértékének/színvonalának csökkentése alig eredményez bármilyen mélyreható változást, az adósság szinte automatikusan újratermelődik. Tehát miközben az elvonások egyre komolyabb társadalmi, demográfiai válságot okoznak, hosszú távon egyáltalán nem javítanak a lakosság életlehetőségein.

sas70 2018.01.10. 14:14:52

@eßemfaßom még áll: Trükkök százaival, mint pl. állam háztartáson kívül helyezett tételek, leürített kész-számla... stb.
És mint mondtam egy 2-2,3%-al növekvő világgazdaságban, csökkenő kamatkörnyezetben és évi 1000 mrd-os eu-s támogatás mellett. Igazán szép eredmény!

csárlszbrunzol 2018.01.10. 14:16:07

@konrada: egyetértek. Plusz pont, hogy kitekintettél az országból.

Berelhetoreklamfelulet 2018.01.10. 14:17:43

@Dya2016:
A kommentednek nincs értelme. A matematika, amit megemlítettél csak egy nagyon kis részét teszi ki a gyerekek oktatását.
Ezzel szemben az adó nagy részét azok az emberke termelik meg, akik matekra épülő szakmában dolgoznak.
Egész pontosan 3db matek óra van egy héten középiskolában, pontosan ugyan annyi, mint az irodalomra, és míg az előbbire épülő szakmákkal hasznos munkát lehet végezni, ami még jól is fizet, az irodalommal kb. kitörölheted.

Így a példád úgy ahogy van hülyeség. A tantárgyak 95%-a kevésbé fontos mint a matek, amit amúgy sem visznek nagyon túlzásba, lol a másodfokú egyenlet megoldó képlet kb. semmi, aki még azt sem tudja alkalmazni, az valahol 60-70iq környékén lehet...

sas70 2018.01.10. 14:18:00

@konrada: Az ébredés a következő válságnál lesz nagyon fájó, részben szurkolok, hogy a fidesz nyerjen és megtapasztalja. Igen nagy pofára esés lesz.

ogli dzsí 2018.01.10. 14:28:29

@chrisred: csak az senkit nem erdekel

Dya2016 2018.01.10. 14:30:39

@Berelhetoreklamfelulet: Megragadtad az egész téma lényegét...Bocsánatot kérek az egyenletektől.

Dya2016 2018.01.10. 14:33:08

@sas70: Nem fogja megtapasztalni. Én igen.

konrada 2018.01.10. 14:57:36

@chrisred:
Valóban: a gond ott van, hogy eladósodva léptünk be a szabadversenybe, és az eladósodottságot kiárusítással próbálta Magyarország kezelni.
Ezzel meg nem lehetett kitörni a spirálból: hiszen amit kifizettek az adósságra, annyival kevesebb folyt be az államkasszába a megszünő munkahelyek, oszágból kivont nyereség miatt.
...s mivel a politikusok nem szeretnek bukni, ezt újra hitelből pótolták az életszínvonal megtartásához.
Ezzel meg sikerült olyan szintre eljutni, hogy a magyar GDP 4%-a ment a bankokhoz kamatként évente.
...s ez az igazi csapdahelyzet: megszorítanak, csökken a bevétel, nő a gazdasági sérülékenység, s azzal a kamat, így nő a nominális, meg a GDP arányos artozás is.
Elengednek: csökken a kamat, de több pénz is áramlik ki, akkor se csökken a nominális tartozás, sőt...

...szvsz. mégis az utóbbi a jobbik eset, mert inkább kinőni, mint belecsökkenni...

konrada 2018.01.10. 15:00:33

@sas70: Nem nekik, nekünk.
...de tök mindegy, ki lenne akkor, mert "winter is comming".
...az persze nem mindegy, mennyire letolt gatyában ér el minket, mint például a 2008-as...
(De ettől még akárki lesz is, bukni fog....)

sas70 2018.01.10. 15:33:03

@Dya2016: Ugyan már! Megmondták, hogy nem az emberek fizetik meg! Csak azt nem tudom, hogy akkor ki a picsa?

sas70 2018.01.10. 15:48:30

@konrada: A fidesznek és Orbánnak volt 7 kegyelmi éve eddig, még lesz max kettő. Csak szólok, hogy ennyi idő alatt bőven megtehetőek lettek volna azok az intézkedések (főleg 2/3-al), amik stabilizálták volna a gazdaságot és a valóságban is fenntartható növekedést értek volna el úgy, hogy nem kellett volna megszenvedni érte, mert egy növekvő világgazdaságban, könnyebb strukturális változásokat, átalakításokat elvégezni, mint egy válságban. Nem mondom, hogy mindent szarul csináltak, de az elvesztegetett évtizedként fog ez az időszak bevonulni a gazdaságtörténetbe.
A lehetőség óriási volt, az eredmény pedig max. elégséges! Az emberek jó része meg belefásult és nem tud/akar túllátni a saját baján. Egyet nem szabad azonban elfelejteni, hogy a magyar egy rebellis nép és párszor már fellógatta a hatalomban lévőket, még akkor is, ha aztán súlyos árat kellett fizetni érte.

conchita wurst 2018.01.10. 16:19:12

@sas70: a gazdasag soha nem volt stabilabb

strukturalis reform - bruhaha, minek? Europa legnepszerubb partja a fidesz, alternativa nincs. Akkor minek dolgozzanak?

"Egyet nem szabad azonban elfelejteni, hogy a magyar egy rebellis nép és párszor már fellógatta a hatalomban lévőket"

magyarokat nem szoktak akasztani csak komcsikat, lipsiket es mas idegen elemeket

csárlszbrunzol 2018.01.10. 16:22:45

@konrada: És akkor ez még csak a kifelé kapcsolódás. Gondoljunk bele a ciklikus gazdaságpolitikába, valamint abba, mennyire sikerrel örökítettek át dolgokat váltópártok az előző széria elgondolásaiból, projektjeiből.
Nagyon nagy igény lenne egy nemzeti mimimumra sok dologban.

csárlszbrunzol 2018.01.10. 16:25:43

@sas70: Úgy emlékszem, a válság előtt is nagyon prosperált minden 8vagy nem inkább akkor tényleg pörgött minden, míg most inkább stagnálás közelében ketyeg?), ehhez képest inkább csak az eladósodásra tellett az akkori garnitúrától.

sas70 2018.01.10. 16:54:21

@csárlszbrunzol: Mert most nincs eladósodás? Ne hülyíts már, valaki nagyon szépen bemásolta a számokat 1995-től kezdődően. Csak ugye már elmondtam, a trükkök százai!
De amúgy meg leszarom, rezsiszilárdnak higgyen mindenki, meg helikoptertóninak, mert ők a szakértők, ezért tartunk itt és ezért fogunk itt tartani még tíz év múlva is!
Ezt mentsd el magadnak és a következő válság alatt, majd olvasd újra, ha meg nem lesz igazam, a fejemre olvashatod, hogy balfasz, károgó voltam!
Annak örülnék, ha nem lenne igazam, mert az emberek fogják megfizetni, ugyan is az állam egy cső, aminek mind a két végén az adófizetők vannak és nem azok, akik a cső közepén szopják az állami csecseket!

conchita wurst 2018.01.10. 17:26:42

@csárlszbrunzol: pontosan

a valsag elott 2x akora novekedes volt europaban mint most, plusz itthon egyre nott a GDP aranyos adossag, aminek van egy gdp novekedes felhajto hatasa is

ehhez kepest a lipsik 2007ben 0.1% novekedest produkaltak, a szlovakok 9 %ot

ma meg csokken az adossag, ami csokkenti a gdpt, kisebb a konjunktura 4% a novelkedes pont mint a totoknal

szoval ja a demokrata szakertoink ritka balfaszok voltak kormanyon is nemsak ellenzekben

csárlszbrunzol 2018.01.10. 17:59:16

@sas70: Nem érdem, de mondjuk pont én vágtam be ide a GDP arányos államadósságot.
Olvasd el még egyszer értő módon, mit írtam. Nem azt, hogy most nincs eladósodás (évi kábé 1200 milliárd körül fizetünk adósságszolgálatra. Jó lenne ezt a pénzt másra költeni.) Sőt, ha engem kérdezel, most a világgazdasági körülmények játszanak Orbánék kezére. De amikor ugyanez rájátszott Gyurcsányékéra, ők ugyanazt a hitelfelhalmozást csinálták, mint a lakosság.

csárlszbrunzol 2018.01.10. 18:01:27

@conchita wurst: Én inkább populista majmoknak nevezném Őket. Ugyanúgy, mint a mostaniakat. Ugyanaz a populista balfaszkodás megy már vagy 2001-2002 óta.

2018.01.11. 01:23:28

@ogli dzsí:
Ne magyarázd félre. Te állítottál valamit, én adatokkal cáfoltam. Nem támadtam se Matolcsy, se Varga gazdaságpolitikáját.
Csak azt mondtam, többel tartozunk, mint Gyurcsány 2006-ban.

2018.01.11. 01:31:34

@csárlszbrunzol:
Azért a képlet nem ennyire egyszerű.
A fidesz kisöpörte a padlást a kétfordulós választáskor, úgy adta át Megyónak. Nem, nem Gyurcsánynak.
Az MNB elnöke fideszes maradt. Bizonyos Járai.
A kamatokat indokolatlanul magasan tartotta. A fidesz bevezette a forint alapú, állami támogatású lakáshitelt. Ez a magas kamatokkal együtt halálos örökség volt Megyónak. Na ezért vált alternatívává a svájci hitel.
Nem, nem a kormány vezette be, a bankok hozták be. A kormány hibája az volt, hogy nem eresztette rá a bankfelügyeletet.

De nézd meg a ksh adatait.
2006-2016 viszonylatában az államadósság nőtt!
2012-höz képest csökken. Akkor volt a legmagasabb!
2012 -fidesz kormány....

2018.01.11. 01:46:00

@ogli dzsí: tudod, azért, mert nem fogadod el, a tények tények maradnak.
De igazad van, nem elég hülyének látszanod, annak is kell lenned.
Ksh:
hiány a gdp százalékában:
1995:84%
1998:59.7%
2001:51.4%
Tehát csökkent 24%-ot, majd 8.3-at.
Melyik a több?
2009 a válság utáni beszakadás:77.2
2011 a fidesz alatt van a csúcson 79.9%
Antall alatt volt ennyire szar!
Majd 2016-ra, tehát 5 azaz öt év alatt
73.9- re faragjuk le!
6 teljes százalékot!!!
Az több, mint egy százalék évente! Bravó!
Emlékszel még:a Horn alatt...

2018.01.11. 01:50:46

@conchita wurst: az adósság nőtt.
Amikor Gyurcsány takarodj volt, 2006-ban, 64.1%-on állt.
2016-ban, a fidesz 7 éve alatt sikerült csökkenteni 73.9%-ra....

Ez tíz százalékkal magasabb. Rosszabb. Több.
Tudom, a negatív növekedés is növekedés.

Dya2016 2018.01.11. 08:15:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: Gondolom, ezt már úgyis csak én olvasom, de azért leírom. Átnézegettem a számadatokat, melyekkel nem is szeretnék vitatkozni.
De:
Vegyünk két családfőt. (Mert mindenkori vezetőink a mi gondoskodó atyáink.) Az egyik családfő vesz fel egy csomó hitelt, és eladósodik, mert taníttatni akarja a gyerekét, fizeti az édesanyja kórházi ápolását, és meg kell csináltassa a fűtésrendszert, mert fagyoskodik a család. Tény, hogy évekig nyögik a hitelt, de nem tehet mást.
A másik családfő szintén vesz fel hitelt, és ebből Dubai-ba megy a barátnőjével, új autót vásárol magának, kondibérletre költ, vesz egy 3 méteres plazmatévét magának, miközben a felesége éhezik, a gyereknek nincs cipője, és éhesen max, bámulhatja a hatalmas tévét.

Lehet, hogy ez utóbbi családfőnek kicsit kevesebb az adóssága, mint a másiknak, de....nem mindent a számok döntenek el, úgyhiszem.....

csárlszbrunzol 2018.01.11. 08:30:53

@Könnyen elkaptuk, uram!: Hangyányit homályos, hogy hogyan rezonál ez az én hozzászólásomra.
A "deviza" szó és "svájci hitel" szókapcsolat egyáltalán nem szerepelt benne, ha jól tévedek.
Azt meg pláne nem írtam, hogy ki vezette be. Az a gyanúm, hogy felületesen olvastad és így beleláttál valami olyat, ami nem volt benne.
Hogy Gyurcsány, vagy Megyó, tökéletesen leszarom.
Amúgy csak azt próbáltam elmondani, hogy semmi különbség sincs a fent vázolt szempontom alapján a két garnitúra között. Egyik sem élt a lehetőségeivel. Ennyit kívántam elmondani, semmi többet.

csárlszbrunzol 2018.01.11. 08:35:24

@Dya2016: Azért egy államháztartás más állatfaj mint egy család. Egyetértek, rengeteg párhuzamot lehet vonni a kettő között, de ez talán nem az az eset.
Nem mellesleg nullás költségvetést még egyedül a Fidesz ejtett ki a száján (persze nem merte megcsinálni). Azóta sincs róla szó, és valahogy azóta is mindig deficitesek vagyunk.

2018.01.11. 11:31:35

@csárlszbrunzol: talán azért , mert kiegészíteni szerettem volna a mondandódat, nem vitázni. Azért szerepel benne olyan kitétel, hogy azért a képlet közel sem ennyire egyszerű.

2018.01.11. 11:44:29

@Dya2016: Az, hogy a fidesz hogyan szerepel, a jövő mutatja meg. A gyurcsányi időszak garázdálkodását nem akarom védeni.
A számokat csak azért citâltam ide, mert többen leírták, hogy csökkent az adósságunk.
Tudod, ha elkezdik emelni az alapkamatokat az átok nyugatiak, a befektetőknek nem biztos, hogy vonzó lesz Magyarország. Ezért csak magasabb kamaton fogunk kapni hitelt.
Ezzel kell kiváltanunk-kifizetnünk a lejáró alacsony kamatúakat.
Ezzel viszont nő az adósság.
Az elmúttnyócévről meg annyit, hogy nem történt strukturális változás.
A gdp nő, ami elfedi, hogy az adósság mégjobban.
Miközben dől a segíly, és hazautal a külföldön állomásozó...
A magyar munkaerőt pedig a mocskosnyugatihaszonkivivő tőkés foglalkoztatja....
Vannak persze pozitív változások, az adósságállomány devizáról forintra .
Ez arra jó, hogy egy esetleges gazdasági problémát hirtelen leértékeléssel infláljunk....
Az mindenesetre nem jó jel, hogy a tartalék òsszege csökkent.
Megyónál pont ez kezdődött, Gyurcsány a 2008-as válságnál megszívta...

Dya2016 2018.01.11. 13:21:53

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nos, mint a legfrissebb hírek jelentik, áprilisban választunk. (Részint jó, hogy ilyen hamar, részint nem annyira, de ez van.) Nem tudom, mivel lehetne rávenni honfitársainkat, hogy fáradjanak el a szavazóhelyiségben. Ha jó idő van, azért nem megy el, ha rossz, akkor meg azért. Bármiről is van szó, az érdektelenség a legfájóbb, és a legveszélyesebb, mert azok, akiknek viszont nagyon is érdekeltek, sokkal egyszerűbb a dolguk. Nem tudom, mi a helyes út, de az bizonyos, hogy felkelni a karosszékből: ez volna az első lépés.... Te nyilván ott leszel, és alighanem azok is, akik itt ilyen-olyan stílusban kommentelgettek. Már csak pár millió embert kellene motiválni. :-)

2018.01.11. 15:15:26

@Dya2016: a gondom az, hogy hova húzzam az x-et.)-:

2018.01.11. 15:19:59

@Dya2016: Ha a fidesz veszt, akkor szétcsap, az ország kormányozhatatlanná válik. Ha nyer, és oda szavaztam, akkor egy csoportba kerülök azokkal, akik fentebb kommenteltek.
Avagy azt mondod, nyugodtan szavazzak bármely ellenzéki pártra, úgysem nyer?

Dya2016 2018.01.11. 16:41:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem tudok jobbat, minthogy nezd meg, a te korzetedben ki indul, ki mit mond, es ki mit tett le eddig az asztalra. Hallgass a szívedre (es ne szavazz a fideszre...) Na jó, szóval dönts sajat megérzéseidre figyelve, es ne arra, hogy bárki (beleértve engem is) mit mond. Úgy sem lehet elore kiszamolni, hogy lenne jó. De az a 2 perc a miénk, a dohos fuggony mogott, a spargan lógó tollal.

2018.01.11. 17:44:49

@Dya2016: ez nagyon költői.(-:

BiG74 Bodri 2018.01.11. 23:13:20

Fordítsunk a dolgon. Ne az lehessen szavazó, aki állampolgár, hanem az legyen állampolgár, aki szavaz.

Vállalkozz · http://szallashelyek-utazas.info 2018.02.07. 17:22:55

@ogli dzsí: Kedves Zsí! Az nem zavar, hogy valótlan dolgokat állítasz?
1. Soha nem látott magasságban az államadósság: hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1ga
2. A maffiát és a lopást támogathatod nyíltan, ezzel a börtönbe kerülésed kockázatát elég magas szintre emeled. Vagy nyilvánosan felvállalod, hogy bolond vagy, és arra szavazol, aki még nálad is butább.
3. Egyáltalán mi a célod? Vagy pusztán perverzió? Hidd el, hogy Orbán festményeket is küldünk, kaját is. Annyit kérünk, ne nyalogasd a szart nyilvánosan, mert kurva gusztustalan.
4. Ha vállalkozó leszel, esetleg tényleg érdekel az emberiség és jövő, akkor a vita esteken is megvendégelünk.
süti beállítások módosítása