Amit főnixtollal írsz, örökre megmarad...

Dya-képek

Egy másik élet illata

2016. március 20. - Dya2016

alom3.jpgÉrezted már azt, hogy egy táj, egy hely valamiért pontosan a Tiéd? Amikor egyszerűen lecsap rád az érzés, hogy EZ(!) AZ(!)

Egyik kedvenc könyvem a  "Manderley-ház asszonya". A könyv lapozgatása közben szinte érzem az ódon ház előtt megbújó kő pad magányát, a bársonyosan vöröslő rododendronokat,a fakó kék hortenziákat - igen, ezt is látom, mintha magam is ott sétálnék.  De ez az irodalom varázsa, az, hogy megmutat egy másik világot.

Amiről most beszélek, az egy másik élet illata, amely  valamelyik ősömnek volt ismerős, vagy a párhuzamos világok kapcsolódnak össze egy pillanatra, hogy áttűnjenek az érzetek egyik önmagamból a másikba.

Egy simogató-meleg, orgonaillatú, májusi este, amikor felnézek a sápadt Holdra: az én pillanatom.

Amikor Budára érek, és látom az aranyszínű, napsütötte házakat kőkerítéssel: otthon vagyok.

Egy tavaszi napon a párolgó, nedves föld illata, ahogy a lóistálló szagával keveredik, miközben tyúkok kárálnak halkan: ismerős.

S tudom, voltam mérhetetlen gazdag is, amikor nem számított a pénz, amikor az ízlés és elegancia az enyém volt, és bőkezűen bántam mindenkivel, akit ismertem.

Megcsodálok festményeket, melyeket mintha az én emlékeimből szőttek volna, és vannak zenék, melyek olyan tájakra repítenek, ahol tudom, sosem jártam, mégis fájóan hiányzik.

Enyém a tenger illata, és bizonyos parfümökre is csak bólintok: megtaláltalak, végre!

Nem tudom, miért szeretem a borostyánnal befutott fákat, és miért nyugtat meg a márvány hűvössége. (Főképp azért furcsa ez, mert itthon, ahol e sorokat írom, sok éve küzdök, hogy az összes borostyánt, vadszőlőt kiiktassam, márpedig volt bőven... De itt, ez nem AZ!.)

Furcsa mód ezek a pillanatok, illatok, és ízek azok, amitől leginkább önazonos vagyok. Amikor egy percre minden a helyére kerül, és egyszerre vagyok jelen több dimenzióban, időben.

Vannak hetek, hónapok,  amikor egyetlen ilyen pillanatom nincs. Amikor az igazi énem csak gubbaszt, nem szól hozzá senki és semmi, és robot üzemmódban létezem, cselekszem. Ilyenkor nem érzem önmagam, hiszen a létezést, a "vagyok" -érzetet külső ingerek hívják elő, ahogy a függöny lebbenése sem történhet meg szellő nélkül.

Most egy park hív. Hallom  a kavicsok nyikorgását, csendesen zúgnak az öreg fenyők, az egyik padot szelíden megsimítja a Nap, talán egy borostyánnal borított kőszobor is megbújik  a bokrok között, és érzem a közelgő eső illatát.

Nem tudom, hol van ez a park, és mikor fogom látni....de ha ott leszek, lefotózom...de csak azután, ha beszippantottam és megéltem a pillanat minden ízét, illatát.....

 

(Illusztráció: Hollósi Joli)

A bejegyzés trackback címe:

https://fonixtoll2016.blog.hu/api/trackback/id/tr428506612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.