Amit főnixtollal írsz, örökre megmarad...

Dya-képek

Szösszenetek a múltból

2016. március 25. - Dya2016

bp.jpgVolt egy kedves barátnőm, Budapesttől nem messze, egy hegy oldalában lakott. Első esti szendvicses-dumálós meghívásánál a hegy lábánál  megvártam, ő lejött kocsival, és én a sajátommal mentem utána.

Nos...csak mentünk-mentünk-kanyarog​tunk-mentünk...de aztán megérkeztünk. Már akkor volt némi balsejtelmem, de...
Kaptam finom melegszendvicset, elbeszélgettünk, és 22.30- körül, ahogy egy másnap dolgozó hölgyhöz illik, távozni készültem.
Úgy okoskodtam, hogy nagyon nem tévedhetek el, mert én a hegyen vagyok, le akarok menni, tehát az út lejtésszögét figyelve előbb-utóbb lekerülök...

A barátnőm elmondta, hogy a dolog egyszerű: elsőn bal, utána egy jobbkanyar,  meg egyenes...meg nemtudommi... bólogattam, értelmesen.

Vígan poroszkáltam, kanyarogtam...aztán csak észrevettem, hogy az út, mint olyan megszűnt... előttem egy kapu, mellettem egy köves út, meredeken felfelé...egyik sem tetszett.

Hátramenet,​ sötét...keskeny út...megfordultam. Még a csillagokat is megnéztem, hogy merre áll a Göncöl rúdja...csak tájékozódásképp.
Mentem tovább, már a zenét is lehalkítottam, hogy ne zavarjon az összpontosításban.

Is​mét elágazás... extra-meredek út, lefelé... sziklás kövekkel kirakva. Kocsit megállítottam, kiszálltam, és nekiindultam gyalog, hogy feltérképezzem, nincs egy elrejtve nagy árok, vagy ilyesféle, amiben az autónak baja eshet. Nem volt, így autóhoz visszamásztam, és elindultam lefelé.... az irány jónak bizonyult, majd némi beton után földút következett...ezt sem tartottam követendőnek, így tolatgatás után újból másfelé indultam...majd rátaláltam egy betonútra... ami aztán szerencsésen levezetett.

Budapest fényeit a szokottnál is nagyobb szeretettel, megkönnyebbüléssel köszöntöttem....

 

gyumi.jpegZöldségesnél, kora este. Válogatok a gyümölcsök között.

Én: Ezt kérem...
Zöldséges: Nem... ne azt kérje!
Én: Akkor ezt...?
Ő: A másikat...
Én: Jó.... Jaj, és milyen szép ez a füge.
Ő: Önt most nem érdekli az a füge...
Én: Nem érdekel....?
Ő: Nem.... ez a füge Önt nem érdekli!
Én: Hát jó....
Ő: Tudja, engem figyel a kamera, nem gesztikulálhatok, de jobban érdekel, hogy a vevő legközelebb mosolyogva jöjjön vissza, semmint az üzlet érdeke, hogy eladjak valamit, ami nem olyan...
Én: Köszönöm...

 majk.jpg

Régi történet,  de nekem elég sok minden eszembe jutott róla.
Szóval történt egy szép napon, hogy X.  utánanézett a bankszámláinak. 
Észrevette, hogy az egyik banknál vezetett számlájához mindenféle kedvezmények kapcsolódnak, olcsóbb a pénzkivétel, kedvezőbbek a kamatok, stb., míg a másik bank rendszeresen elfelejti tájékoztatni az egyenlegről, minden tranzakció dupla annyiba kerül, és semmi kedvezmény nincs.

Gyűlt benne a méreg, és elhatározta, hogy elmegy, kiveri a balhét, és megszünteti a számláját. Megfogalmazta, mit is fog mondani, és hosszú monológokat folytatott gondolatban az ügyintézővel.

Eljött a NAGY NAP, és bement a kérdéses pénzintézethez.
Kellő határozottsággal, felkészülve egy hosszabb eszmecserére,  közölte az ügyintézővel, hogy akkor most ő megszünteti a bankszámláját, mire az ügyintéző annyit válaszolt csendesen:
- Jó.
És X-ben ottragadt a mondanivaló. Felkészült arra, hogy kérdezni fogják, miért is szünteti meg, miért elégedetlen a kedves befektető, sőt: remélte, rábeszélik a maradásra.
De nem. Egy sima, egyszerű "jó" volt a válasz.

Ami erről eszembe jutott, az az, hogy hányszor érezzük azt, hogy életünk legfontosabb döntése előtt állunk, hogy világmegváltó gondolatokat érlelünk, hogy döntésünkkel a másik életére is hatással leszünk, hogy MOST(!!!) aztán igazán fel fognak ránk figyelni, mert rendkívül fontos az, amit mondunk...

de nem...

..mert az másiknak az egy sima, egyszerű tényközlés, amire bólint... Ha úgy, akkor úgy.... És mi pedig - mint a némaságra ítélt remeték - párbeszéd híján, bennrekedt mondanivalónkat emésztgetve, hallgatunk....

szoba.jpgKiskoromban anyu mindig úgy tanított, hogy előbb a munka, aztán a szórakozás..
Azaz: először végezzem el a feladataimat, aztán ha minden készen van, el fog önteni a nyugalom, és békességben tehetem azt, amit szeretnék.

Az ötlet - stabil párkapcsolatban, és normális otthon esetén  - működik. Mindig igyekszem, hogy mindennel végezzek, és a hétvége már a pihenésé legyen: lakás kiporszívózva, edények elmosva,  utolsó porszem is a szemetesvödörben.

Emlékszem, mikor egyedül éltem, kezdett nyomasztani az elvégzett feladatok után járó tétlenség-érzet....hogy most akkor mit csináljak, ha már mindent megcsináltam?!


A nyugalom akkor öntött el, amikor körbe néztem a lakásban, és mindenütt ruhák hevertek,  különböző fázisban (szennyes, tiszta, azonosítatlan, stb.),  várt a porszívó meg a portörlés, és minden kicsit káoszos volt. Akkor tudtam, hogy még van mit csináljak, tehát legalább a lakásnak szüksége van rám.

Azt szűrtem le, hogy a rend csak akkor megnyugtató, ha az ember lelkében is rend van. A zavaros lélekhez zavaros környezet passzol. (Vagy fordítva....?)

horvatorszag_2008_030_1.jpg

... leültem, a friss grillezett hús illata elvegyült a tenger sósan-párás szellőjével.. szénszemű, lenge inges férfiak gitároztak az étterem közepén, a pálmafa ága bebólintott a tányéromba, mintegy helyeselve a választásomat...

..​.legalábbis ezt képzeltem, amíg egy sima munkanapon, októberben,  a portás fülkében állva, a fal felé fordulva kikanalaztam a kelkáposzta főzeléket, miközben a cserepesnövény majdnem rám borult, és a szekrényben eldugott rádióból kissé recsegve az ABBA egyik slágere kúszott ki, csendes szerénységgel...

(Fotó: Dya)

A bejegyzés trackback címe:

https://fonixtoll2016.blog.hu/api/trackback/id/tr818523302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.