Amit főnixtollal írsz, örökre megmarad...

Dya-képek

Emberi pillanatok

2016. március 26. - Dya2016

balcsi.jpgÁcsorogsz a megállóban. Kezedet fázósan dörzsölöd össze, a lábad is lassan elgémberedik.
Várod a buszt, ami egyelőre nem jön. Azért te kitartasz, főképp mert nagyon nem jó már ott, ahol vagy.
Körbenézel, az ég mattszürke, a levegő mozdulatlan, odaégett főzelék szaga kúszik az orrodba, és valahonnan egy részeg tántorog elő.
Aztán feltűnik két lámpa a kanyar után, majd látod az ablakokat, a sötétbordó fényezést....és szád mosolyra húzódik, mert már csak pillanatok kérdése, és ott fog állni a fényes csoda, és te elhelyezkedhetsz a kényelmes, meleg ülésen.
A busz csikorogva megáll, az ajtó kinyílik. Te kapkodva keresed a táblát, amiből kiderül, hová tart a busz, de nem találod. Odamész a sofőrhöz, zöldszemű, szőkés férfi, aki csak mosolyog a kérdéseden, de nem válaszol.
- Jössz, vagy maradsz? - teszi fel a kérdést, keze már a gombokon, hogy becsukja az ajtót.
Te visszanézel, szemed végigfut a kopott járdán, a csonka fákon, a kiborított kukán, és gyorsan felugrasz a buszra. Ennél csak jobb lehet, akárhová tart...
Zúg a motor, suhan a táj, fogalmad sincs, merre tartasz.
Néhol városok fényei ragyogják be az út két oldalát...leszállnál, mert kiváncsi vagy, kik laknak arrafelé...de a busz nem áll meg.
- Hová megyünk? - faggatod időnként kiváncsian, máskor félve, vagy épp türelmetlenül a sofőrt, de ő csak mosolyog szelíden.
- Amerre az út visz. Én tudom, merre tartok. - feleli aztán kedvesen.
Te visszaülsz a helyedre, behunyod a szemed, és szunyókálsz kicsit. A gondolataid elkalandoznak...
Egy gyönyörű tengerpartot látsz, simogató napfényt, a tenger zöldjét, a békét... látsz a parttól nem messze egy villát, abban a szeretetet, a nevetést, a virágok illatát. Oda vágysz...
Mielőtt kinyitod a szemed, elmondasz egy rövid fohászt, hogy bár arra tartana a busz...hiszen a sok uticél közül akár oda is mehetne...
A buszból kitekintve hatalmas hegyeket látsz, zordon erdőket, rideg sötétséget. Hirtelen megálltok.
Nem tudod mire vélni, elkap a pánik. Lehet, hogy ez a célállomás? A sofőr most itt ki fog tenni?! Hová mész egyedül a sötétben?! Nincs nálad még egy telefon sem... A kezed reszketni kezd, a sofőr hátrajön, rád néz... arca kifürkészhetetlen, majd visszaül, és újból elindítja a motort... mentek tovább.
Elnyom a fáradtság, egy éles rántásra ébredsz újból. Kint már világos van, egy mocsaras vidék mellett ácsorogtok.
Felülsz, és döbbenten meredsz a sofőrre:
- Ide jöttünk?! Mi történt...? - kérdezed megrettenve.
- Hát nem nagyszerű hely? - kérdi ő, és elégedetten néz szét. - Micsoda várost lehetne ide építeni. A mocsarat le kell csapolni, a terület fekvése ideális, az út jó, és mennyi ember élne itt boldogan. - folytatja.
Azán elhallgat, előre ül, és a busz elindul, ismeretlen uticélja felé.
Egy csillogó vízű tó mellett mentek el...békés táj, barátságos gyerekek integetnek a busz után, minden olyan meghitt, otthonos...
- Álljunk meg itt! - kéred.
- Jó... - feleli a sofőr, és leparkol. Kiszállsz, sétáltok egyet a parton, végigheveredsz a füvön, és úgy gondolod, pont itt olyan jó... nem a tenger, de még is jó... mert nyugalom van. Nem a monotonitás nyugalma, hanem a bizalomé.
- Mennünk kell - szól halkan a sofőr.
- De hová...? - jajdulsz fel.
- Mennünk kell - ismétli meg a mondatot, és te tétován utána mész. Ő energikusan újból beszáll a kormány mögé, látszik rajta az elszántság, a hit.
- Nem bízol bennem. - mondja aztán szomorúan.
- De.... bízom... csak tudni szeretném, hogy hová megyünk. - feleled. - Van egy álmom..egy házikó a tenger partján...tudod, sárga falak, rózsák az ablak alatt, és a szél simogatása.... Szeretnék elmenni oda...Nagyon. 
Leszállni nem merek, mert hátha a következő állomás már az a ház.... de rettegek az utazástól is, hogy olyan helyen teszel ki, ami rettenetesebb, mint ahonnan eljöttem...
- Te tudod, hogy hová akarsz eljutni, és a te dolgod, hogy el is juss oda.. - feleli a sofőr könnyedén, és felteszi a kérdést:
- Jössz, vagy maradsz?
Keze pedig az ajtónyitó gombján.

Te pedig felszállsz...

roxy.JPG

Vidám arcok, nevetés, simogatás az asztal alatt, összebújások...  boldog párok, összetartoznak, együtt vannak.
Látszólag összeillenek, és minden rendben...
Aztán... mindenki felveszi a kabátját, és megy a dolgára egyedül, a maga gondolataival, vágyaival, keserűségével a zsebében.

Emlékszem, táncolni voltunk..... Elnéztem a lányokat.. A tekintetüket.
Az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha odamennénk egymáshoz és megkérdeznénk: "Te, szerinted nekem jó? Irigyelsz?"
Mert én bámultam  a 20 éves alacsony, feketét, hogy de jó neki...fiatal, törékeny, szép.... Ő nézett engem, a szőkét, magasat, hogy bezzeg engem mindenki észrevesz, és sóvárgás volt a szemében...

Mennyi mindent képzelünk a másikról, hogy "Ha az ő helyébe lennék, mennyivel jobb lenne!".  A médián keresztül csodaszép, mosolygó hölgyek néznek ránk...Azt láttatják,  hogy nekik "kerek az élet", pedig sokuk  lehet, egyedül van, kínlódik, elhagyják, megcsalják...noha szép és gazdag.

Nagyon hasznos lenne egy olyan képesség, melynek segítségével 60 percet egy másik embertársunk bőrébe tölthetnénk. És akkor kiderülne, ki is az, akinek tényleg jó.....és ki az, akit jobban tisztelnünk, becsülnünk kellene.

 hid.JPGAz jutott eszembe, hogy mekkorát is hazudunk azzal a kijelentéssel, amikor valakinek azt mondjuk:
- Igazad van!
Ezt - érdekes módon - mindig akkor mondjuk, ha a másik pont azt mondja, amit mi is gondolunk az esetről.
Tehát tulajdonképpen azt gondoljuk ilyenkor:
- Pont azt mondod, amit én! És mivel én nem tévedhetek, tehát te is jól látod a dolgot!
De ez - ha jobban belegondolunk - közel sem azt jelenti, hogy a másik VALÓBAN az igazság gyöngyeit gurította ki rózsaszírom ajkairól, csak annyit jelent, hogy találtunk valakit, aki saját gondolatainkat hangosan is kimondja.
A véleményazonosság tehát nem feltétlenül az igazságot jelenti.

 (Fotó: Dya)

A bejegyzés trackback címe:

https://fonixtoll2016.blog.hu/api/trackback/id/tr938526028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.