Amit főnixtollal írsz, örökre megmarad...

Dya-képek

Mese a gyufás skatulyáról

2016. április 24. - Dya2016

fenyo.JPG

Egyszer régen, még az ősöreg fenyőfák idejében… valahol a hegyek mélyén volt egy piciny falucska..

 

A kicsiny falu főterén állt egy kopott öreg bolt, poros, fakó kirakattal, üresen árválkodó polcokkal.

Az egyik szú rágta polcon egy gyufás skatulya hevert…megbarnult papírja alig ütött el a korhadt polc színétől, így hát nem is vette észre őt senki.

Egyik délután, mikor egy apró gyermek szaladt be az ajtón cukorkát keresve, és csalódottságában nyitva felejtette az ajtót…a szél kíváncsian besuhant, s ahogy felbolygatta az áporodott levegőt, széles suhantában leverte a gyufás skatulyát, aki legott felébredt és körülnézett.

 

-Áááááááá… - ásított. De jót aludtam…. De hol vagyok? – nézett körül csodálkozva. Egy piszkos padlón hevert, és egy nagy, surrogó holmi kavarta körülötte a port. Az idős boltos volt, aki magában dohogva söprögetett, és a nyitott ajtón kiseperte a gyufásdobozt, aki bukfencezve gurult ki a macskaköves utcára.

 

-Hú, de hideg lett- állapította meg a kis doboz. Megrázkódott, hogy megnézze, minden gyufaszála meg van-e, és nem törött-e el valamelyik. Szerencsére mindent rendben talált, és kíváncsian várta, vajon ki fogja őt végre észrevenni. Annyira örült, hogy végre történt valami!

Gondolatban tervezgetni kezdett… egy kandallópárkányra szeretett volna kerülni, ahol mindig meleg van, ahol elegáns kezek nyúlnak hozzá, ahol elgyönyörködnek a lángokban, és gyerekkacagástól hangos a ház.

 

Ahogy eképpen festegette maga előtt a jövőt, egy rekedt hangra lett figyelmes.

- Ni már… mi van itt? – hajolt le hozzá egy csavargó. Egy doboz gyufa! –állapította meg kicsit tétova, rum-gőzös hangon. Kivett egy szál gyufát, meggyújtotta a már alig parázsló pipáját, s zsebre vágta a dobozkát, amely fejjel zuhant a bűzös zseb mélyére, rozsdás kulcs, fénytelen aprópénz, és valami kenyérmaradék közé.

 

A csavargó lassan bandukolt az úton, s mivel elkezdett szemerkélni az eső, így betért inni egy pohárka bort. Ahogy apróért kotorászott a zsebében, kezébe akadt a gyufa. Kirakta hát a pultra, amit a kocsmáros egyre mogorvább arccal törölgetett.

Volt is oka a mogorvaságra…nem szerette a csavargókat. Így, amikor az megitta az aranyló nedűt, gyorsan kitessékelte a helyiségből. Zavarában az öreg gyorsan eliszkolt, ott hagyván a gyufás skatulyát.

 

A kocsmáros félénk, vézna kislánya éppen ott játszott az asztalok között, látva apja homlokán a ráncokat, odafutott hozzá, hogy ölelésével megnyugtassa. A megszelídült óriás karjába kapta a lánykát, megforgatta a levegőben. Gyöngyöző kacagása megdobogtatta a gyufás skatulya tűzvörös szívét, és úgy ügyeskedett, hogy a pultról a lányka cipője elé essen. A nevetéstől elszédült apróság nem szólt semmit, csak lopva lehajolt, és felvette a dobozkát, majd látva, hogy apja már máshová tekint, elszaladt kincsével.

 

Az udvaron aztán lekuporodott, kinyitotta a skatulyát, és kivett egy szál gyufácskát.

 

Ahogy apjától látta, óvatosan hozzá dörzsölte a doboz oldalához, és ámulva nézte a fellobbanó lángot…milyen szép…mikor a láng elaludt, újat vett elő és tovább játszott….

 

A gyufa kezdte magát kényelmetlenül érezni.

- Így igazán értelmetlen elégnem – gondolta. Alig marad a kandallóhoz valami belőlem…- s erős akarattal kívánta, hogy a következő gyufaszál ne gyulladjon meg, hátha így a lányka megunja őt.

Így történt. A kislány a gyufás dobozt messzire hajította, ahogy a kis karja engedte, és kitört belőle a kacagás, mert a doboz éppen egy pocsolya közepébe csobbant.

 

Mit hajigálsz, te szeles lány? – nézett rá megróvóan bátyja, aki épp akkor szállt le a biciklijéről. Lehajolt, felvette az ázni készülő gyufásdobozt, megtörölgette és becsúsztatta a nadrágzsebébe. Elmosolyodott a gondolatra, hogy este milyen szépen fogja megvilágítani kedvese arcát, csókolni való száját,fénylő fürtjeit a gyertya fénye…

 

S lassan betakarta fénylő palástjával a házakat az éjszaka…

gyufa.jpg

 

A gyufás skatulya pirulva nézte a szerelmeseket és boldoggá tette a tudat, hogy az ő utolsó szál gyufája hozta életre azt a fényt, amely a vonásokat lágyabbá, meghittebbé tette…

 

No de az a kandalló….az a meghitt otthon…de jó lett volna oda eljutni…- gondolta, majd egy könnyű sóhajjal  végleg elszenderedett az üres dobozka.

 

Pirkadatkor aztán sietve öltöztek a fiatalok, szótlan hajnali érintések…a lány eltakarította az éjszaka utolsó emlékeit is. Az haszontalan gyufás skatulyát a fiú markába nyomta, egy ölelkező csók…és már az udvaron surrantak a fiú csendes léptei.

 

A dobozka végül aznap este, egy rozsdás kályhában lobbant fel utoljára, mikor a fiú - nem gondolván sem a lányra, sem az elmúlt éjszakára - tűzre vetetette....

 

(Fotó: Dya)

A bejegyzés trackback címe:

https://fonixtoll2016.blog.hu/api/trackback/id/tr758658728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.