Amit főnixtollal írsz, örökre megmarad...

Dya-képek

Hazudni egy gyereknek....

2017. július 05. - Dya2016

tisza-lepke.JPG
A Tisza partján sétáltunk, egy kora délelőtt. Az ég valószínűtlen kék volt, és az odavezető úton még egy lepke is megállt egy pillanatra, hogy lefotózhassam. Gyönyörű, nyárillatú pillanat volt, amikor egy apukára lettem figyelmes, aki a tíz év körüli lányával társalgott, aki kint állt a parton, görcsös háttal, a homokban toporogva, míg apuka a derékig érő vízben, harsány hangon győzködte a kislányt.

- Ne hisztizz már, gyere be. Nem  hideg! - kiabálta a sportos, 30-as férfi.

- Nem megyek. Úgyis tudom, hogy elkapsz, és bedobsz a mély vízbe..... - szepegte a kislány.

- Dehogy doblak! Honnan veszed ezt?! Tényleg jó a víz. Gyere közelebb. - bűbájoskodott az apuka, és félig lehunyt szemmel nézte a gyerek anyját, aki egykedvűen ült egy elnyűtt törölközőn, kívülmaradva a történéseken.

- Ígérd meg!!! Ígérd meg, hogy hagysz belemenni. És nem dobsz a vízbe. - kérlelte a kislány az apját.

- Ígérem! Na! Csak ne hisztizz már. Hozzád sem érek! - felelte a férfi, érezhető türelmetlenséggel a hangjában. A kislány félve lépegetett a víz széléig, tanácstalanul körbenézett, felmérte a távolságot az apjától, és lassan bokáig a vízbe merészkedett.

Magamban fohászkodtam, hogy "Csak ne rontsa el az apa....csak ne ....Legalább ő ne....!"  Az utolsó "ne"-re már nem volt szükség... Apuka kigyúrt testtel, fürgén odaugrott a lányához, felkapta, és olyan csattanással vágta a mély vízbe, hogy az én bőröm is megfájdult.

A kislány sikított, csapdosott, apuka röhögött, majd közölte: "Ugye, megmondtam, hogy nem olyan hideg a víz?"

tisza-strand.JPGA fák még sokáig visszhangozták a kislány sírását, az apuka türelmetlen mondatait, és nekem sok minden eszembe jutott.

Az egyik az volt, hogy a bizalom is olyan, mint a reggel látott pillangó... Ragyog, színes, de ha megzavarják, elillan, és nem biztos, hogy valaha visszarepül.

A másik pedig, hogy ez a pillanat olyan volt, mint egy időutazás. Én már tudtam, hogy miért fog ez a kislány 15 év múlva, már felnőtt nőként piszok rossz kapcsolatokból kilépni, majd újra belemászni, és miért érzi magát végtelenül magányosan, miért lesz bizalmatlan.

tisza-pad.JPG

Miért lesz olyan érzékeny a hazugságokra, miért próbál majd minden tett és mondat mögé rémképeket belelátni, és miért nem hisz majd senkinek a világon.

Mert mindig ez a vége. Ígéretet kapunk, aztán kemény letolást, hogy miért nem bízunk meg a másikban, és a végén ott a gúnyos nevetés, hogy "Mit hisztizel, ilyen az élet....?!"

Élünk valahogy, tesszük a dolgunkat, próbálunk helyt állni, megfelelni, JÓL cselekedni, és ha nem sikerül, sajnos nem találjuk meg azt a régi fotót, ami dokumentálja, hol és hogyan kezdődött az egész....

tisza-veg.JPG

Magunkat okoljuk, a saját esendőségünket ostorozzuk, noha nem mindig mi vagyunk a hibásak....

Nem vagyok szülő, jogalapom sincs arra, hogy akár ezt, akár más szülőt ostorozzak, de valahogy azt súgja a megérzésem, hogy ezen apuka, ha türelmesen karjára veszi a gyerekét, lehet, hogy úszóbajnokot nem, de egy boldog gyereket nevelt volna fel.

És igen, a víz nem volt hideg....

A bejegyzés trackback címe:

https://fonixtoll2016.blog.hu/api/trackback/id/tr4812642735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.