Amit főnixtollal írsz, örökre megmarad...

Dya-képek

Az önsajnálat napja

2017. augusztus 23. - Dya2016

11_2.jpgBiztosan veled is előfordult már, hogy egy, a jelen valóságodnál színesebb, meghittebb álomból vert fel az ébresztő hangja, és kábultan próbáltad összerakni a hangulatodat ahhoz, hogy egyáltalán meg tudd kezdeni a napodat.

Egy ilyen ébredés után valahogy az egész nap fátyolosabb, szürkébb, és ha józan ésszel érti is az ember, hogy semmi baj nincs, a dolgok rendben vannak, valahogy mégis elszomorodik a Lélek, merthogy a Lélek-nek nincs esze, kora, józansága, megfontoltsága: az csak úgy érez...

Tele vannak a női lapok/oldalak arról szóló cikkekkel, hogy miképp lehetünk örökké fiatalok, miképp sportoljunk, szépüljünk, öltözzünk, szabassuk át magunkat, csak egy dologról nincs szó: mi a fenét kezdjünk a bennünk gyökeret vert vágyainkkal, álmainkkal, melyek fittyet hánynak a lehetőségeinkre, a korunkra, és kaján kisördögként kuncognak időnként, valahol szívtájékon, megfájdítva azt.

Emlékszem a kedvenc szórakozóhelyemre, a félhomályos, füstös pubra, ahol a DJ már kaján pillantással köszöntött, amikor szombat este beléptem: mennék én oda újra....de már bezárt. Pedig a karom, a lábam ugyanúgy megmozdul arra a zenére, csak már a hely nem létezik, csupán az emlékeimben.

Imádtam kilométereket sétálni fáradhatatlanul a zegzugos utcákban, meghitt városokban: ma már az izületeim sikongatnak halkan, ha megindulok a régi lendülettel.

Enyém a Világ! - harsogta fiatalkori egóm.

Kérek egy pici helyet a Világban! - szól mostanság a fohász, szerényen.

A Nívea reklámok mosolygó tisztasága, harmóniája volt az etalon egykoron, de ma már látom, hogy sem én nem vagyok a reklám szerinti karcsú, sudár szépség, sem nem kacagó, gondtalan emberek között élek, és egyikünk sem hord hófehér angórapulcsit, kék tengerész cipővel.

És igen, ez nem más, csak önsajnálat, amire sem nekem, sem más, negyvenes nőnek semmi oka nincs. Van családunk, otthonunk, munkánk, többé-kevésbé egészségünk, szórakozásunk: mindez mesés vagyonnak tűnik MÁS napokon. Az év 360 napjában, amikor a Lelkünk, Testünk, Körülményeink harmóniában, békésen megférnek egymás mellett, és egymással.

De van az a cudar 5 nap, amikor hiányzom önmagamnak, amikor valami, mondjuk egy álom felébreszti azt a valakit, aki egykoron én voltam, és akiben tűz, energia, hit lobogott, és vakmerően ment előre, bármerre vezetett is az út.

Hogy mi a teendő ilyenkor?

Kerülni a tükröt. Ez fontos dolog, mert ha az ember azt a huszonévest érzi magában, aki egykor volt, nem jó a szomorú, negyvenes orcánkat nézni.

Csinálni a munkánkat, dolgunkat, "mintha mi se történt volna". Enni egy szelet sütit. Igen, hízlal, igen, jobb volna helyette futni 2 km-t, de.... azt majd máskor.

Nézni az eget, ami szép kék, és örülni a bárányfelhőknek. Mert ez majdnem Nívea.

És várni a másnapot, hogy hátha rémálmodunk valamit, ami után megkönnyebbülve kelünk fel, hogy de jó, hogy nem valóság volt....

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fonixtoll2016.blog.hu/api/trackback/id/tr5612774128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aJ. 2017.08.25. 00:22:43

Ez a nap ilyen nap.
Valami a levegőben vagyon.
Attól.