Amit főnixtollal írsz, örökre megmarad...

Dya-képek

Nevek a telefonomban....

2019. március 06. - Dya2016

harang.jpgAhogy fogom a kezemben a mobilomat, egy  név után kutakodok, és közben átpörgetek neveken, melyeket már hiába hívnék...

Nem szoktam fotókat hozzárendelni a hívott számokhoz, így az emlékeimből sejlenek fel arcok,helyszínek, érzések.

Leával történt utolsó beszélgetésemet az facebook messengere őrzi:"Vajon mi lesz az év végi összegzésedben?" -kérdeztem. "Egy kifejezés... Tabularaza." -válaszolta ő. Hihetetlen nő volt: erős, okos, ügyes üzletasszony. Harsány nevetése, szatírikus humora sok mindenen átsegítette. Nem volt hibátlan persze, ahogy egyikünk sem az. Hiresen szétszórt és rendetlen volt, de ezt magáról is pontosan tudta.Úgy tűnt, az élete rendben folyik: jó házasság, sikerek a munkában, nagy baráti társaság - minden adott volt ahhoz, hogy jól legyen. Ám valahol, valami elcsúszott...A házasságból válóper lett: hosszú, kíméletlen csatákkal. Ám a végét nem élte meg: szervezetét felőrölte a csalódottság, és egy közös ismerősünktől kaptam utolsó levélváltásunk után a hírt: "Lea meghalt." Mint utóbb kiderült: egyedül, otthon érte a vég, távol mindenkitől. A több éve tervezgetett  kávézós beszélgetésünk ezen a világon már nem valósul meg....

Ernő nem csak az osztálytársam volt, hanem amolyan haverféle is. Mindig jótanuló volt, majdnem eminens, de mégis volt egy apró hajszál, ami elválasztotta az utáltak közül, és ez azért volt, mert volt öniróniája, és humora. Amikor évekkel később a vonaton találkoztunk, ugyanúgy folytattuk a hülyéskedést, mint általánosban. Elmesélte, hogy kicsit másképp alakult az élete, mint ahogy szerette volna... A házassága tönkrement, és - ami ritkaság - nem az ő hibájából, mert kifejezetten családcentrikus ember volt. Facebook-on figyelemmel kísértem a továbbiakat, minden fotóján bölcsen mosolygott, mígnem felkerült egy kép az oldalára: In Memoriam.... Mint utóbb kiderült: elfáradt a lelke és távozni akart....

Nemvalamikedvesfickó - ez volt a beceneve egy tehetséges író srácnak. Kedveltem, kedvelt - közös témánk volt az írás, és az irodalom. Úgy december felé járt az idő, mikor valahogy feltűnt, hogy régen láttam posztjaim alatt az ő lájkjait. Kiderült, hogy bár csak negyvenes éveiben járt, a szíve megállt pár nappal azután, hogy gyerekekkel fotózták le, akiknek épp irodalmi előadást tartott. Már nem csevegünk tovább Stephen King írói nagyságáról.

Itt a tavasz, és ahogy a fák virágba borultak, úgy tért vissza minden évben Erdélyből egy kedves ismerősünk, a mindig vidám Drego. Ő segített a kertet rendbetenni, lassan 2 évtizede volt családunkban a  tavasz hírnöke. Egyik  nap balesetről olvasok a neten, nem mélyedek bele, elég tragédia ez azoknak, akiket érint, én miért csámcsogjak rajta. De valami motoszkál mégis az agyamban, másnap tüzetesen átolvasom a cikket, és akkor már egy régebbi fotót is látok: Drego mosolyog rajta. Őt ütötte el egy busz, három gyermek maradt utána árván... 

A telefonom lassan olyan, mint egy emlékpark: nagymamám, anyósom számát szintén nem törlöm, noha majd csak "odaát" beszélhetünk újra, de itt vannak exek, volt kollégák, ismerősök elérhetőségei is, akik vagy egy másik országban élnek már, vagy megváltozott a telefonszámuk, vagy úgysem lenne miről beszélgetnünk már...

De amikor a "névjegyekre" rápillantok, egy pillanatra megáll az idő, és mindenki velem van, aki valaha fontos volt....

 

 

Rohamrendőrt kérek Karácsonyra

img_1545226217205.jpgA bejgli reklámok és a különböző híradások között próbál az ember eligazodni, és azon igyekszik, hogy egyszerre tudjon a szent ünnepre hangolódni, és a politikai nézetei is megtalálják a megfelelő választ arra, ami jelenleg történik.

Mert valami akkor is történik, ha épp nem fagyoskodnak a tüntetők egy rendőröktől hemzsegő utcában, vagy nem a hentesnél tülekednek a sütnivaló pulykáért.

A kormány hívei egy kis, elégedetlen csoportról beszélnek, akik tulajdonképpen unalomból hőzöngenek, mert ha az embereknek TÉNYLEG rossz lenne, akkor sokkal többen lennének az utcákon.

Valóban?

Nem lehet esetleg az, hogy akinek TÉNYLEG problémája van, az azt igyekszik megoldani, és nincs ideje, lelkiereje, lehetősége kivonulni tüntetni?!

Akinek a hozzátartozója kórházban sínylődik, és az utolsó forintokat dugdossa borítékba, az a beteg ágya mellett ül,és nem tüntet. Aki ezen beteget megfeszített munkával ápolja, és hulla fáradtan ér hajnalban haza, az is inkább ledől aludni.

Több gyerekes, elvált anyuka sem fog az utcán ténferegni: nincs kire hagyja a gyerekeket. A nyugdíj korúak egy része otthon betegeskedik, a kismamák még reménykednek valamiben, és féltik születendő babájukat, a bizalmi állásban lévők (rendőrök, ügyészek, bírók, stb.) nem szívesen mutatkoznak ilyen helyen, hiszen az állásukkal játszanak, a depressziósoknak már ez is mindegy, akik állástalanok, azok megoldást keresnek, és nem jó ajánlólevél egy tüntetésen készült fotóval indulni meghallgatásra, akiknek pedig az otthonukat viszik el hiteltartozás miatt, az lakhatásért kuncsorog az ismerősöknél. És nem tüntet az a sok százezer ember sem, aki trolit vezet, pékségben izzad, irodában görnyed, mert fáradt és kedvetlen.

Nem vagyok ott a tüntetésen én sem, és ennek számos, nyomós oka van, amelyből egyik sem az, hogy azért, mert szerintem minden törvényes, rendezett, és emberközpontú.

Távolmaradásomat többek között az is indokolja, hogy  egyszerűen nem tudom alkalmazni azokat az eszközöket (manipuláció, ordítás, skandálás, dulakodás), amelyek szükségesek az eredményes tüntetéshez. Az eredményes tüntetés pedig az, melytől valami jó irányba változik.

Elszomorodva olvasom az elmúlt napok kommentjeit: a legnagyobb vitákat az váltja ki, hogy kinek az esése volt műesés, milyen jogkövetkezményekkel  jár, ha hozzáérnek egy képviselőhöz, és a lényeg kezd elsikkadni.

Nézem a környezetemet, és tagadhatatlan, hogy épülnek új utak, modern irodaházak, gyors az internetünk, a facebook-on viszonylag szabadon nyilatkozhatunk politikai nézeteinkről, roskadásig vannak tele az élelmiszerüzletek finomabbnál finomabb ételekkel, vehetünk ruhákat, autót, ékszereket - már,ha telik rá. És ott van a másik oldal is, melyben nélkülözés, rossz döntések, törvénytelenség, herdálás, uszítás,  embertelenség, lelketlenség lakozik, melyek miatt mind az egymás iránti, mind a vezetés irányába történő bizalom omlik porrá.

Az igazi problémát az emberek hangulatában, és egymással kapcsolatos érzelmeikben látom. Emlékszünk, milyen volt, amikor szerelmesek voltunk? Amikor a másik tüsszentését is tökéletesnek láttuk, és miénk volt a világ, minden ágon daloló madarakat vizionáltunk, és keblünkre öleltünk bárkit? A boldog ember ilyen.

És milyen most a magyar társadalom? Gyűlölködő, depressziós, cinikus, és feláldoz barátságot, családi kötelékeket csak azért, hogy az igazát az arcodba hörögje. És pont ez a heves meggyőzési stílus, mellyel szinte meg akarjuk egymást semmisíteni, eltiporni, ez bizonyítja azt, hogy mennyire boldogtalanok vagyunk.

Egy boldog, elégedett ember nem vitatkozik, hanem hátba veregeti a másikat, és annyit mond: "Oké, barátom, ha te így látod,én nem bánom."

El fog jutni a társadalom egy pontig, amikor már önmagának sem tud hazudni, akár egy feleség, vagy férj, amikor kénytelen szembenézni azzal, hogy házassága nem sikerült, és az utóbbi évek hazugságra épültek.

És akkor már nem lehet szépíteni a valóságot, mert a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy ez az ember nem AZ az ember, akinek valaha örök hűséget esküdtünk. És ott nincs más megoldás, csak a válás...

Lesznek persze olyanok is, akik a Stockholm-szindróma miatt sosem jutnak el a válás gondolatáig, ezt tudomásul kell venni.

De szeretném megélni azt a pillanatot, amikor az első ember, akinek eddig más volt a véleménye, egyszerre felismeri, hogy a körülmények megváltoztak, akit ő szeretett, már nem megbízható, és rájön, hogy én, vagy egy másik ember nem azért mondjuk, amit mondunk, mert Soros-bérencek vagyunk, vagy celeb-tüntetők, esetleg balliberálisok, hanem mert szeretnénk, hogy ő is derűs, elégedett ember legyen egy olyan országban, melyben van jövő, jelen és tiszteletben tartott múlt is.

Nem ÉN, és nem MI vagyunk az ellenség....

S hogy miért kérek rohamrendőrt Karácsonyra? Láttam egy fotót, a Kossuth téri karácsonyfa előtt készült, egy fess rohamrendőrt ábrázolt, ahogy Darth Vader-ként a messzeségbe tekint.

És az, amivel már békésen játszhatunk a Karácsonyfa alatt, az már játékká szelídült, nem bánthat, és kedves figura...

   

Mert megteheti....

Az Index margójára

Kedves Másképp Gondolkodó Olvasó!

 

Lehet, hogy Te nem szereted a hamburgert, mert vega vagy, de én igen. Lehet, hogy te imádod a motorokat, és mindenhová azzal mész, de én a négy kerékre esküszöm.

Te macskát tartasz, én kutyát. Te öltönyt veszel fel, én farmert. Más zenét hallgatunk, mást rendelünk az étteremben, más színű a szobánk fala, és más filmen alszunk el.

Alighanem mások vagyunk. Egyikünk sem jobb, vagy rosszabb, csak: MÁS.

 

És ott a politika, amiben szintén nem biztos, hogy egyetértünk. Szerintem most diktatúra körvonalazódik, szerinted a szabadság ölel a keblére. Te a migránsoktól félsz, én a jelenlegi kormány dühödt ötleteitől. Szerinted jó irányba megyünk, szerintem nagyon nem.

Ezzel nincs is baj, hiszen nem kell, hogy egyetértsünk, elég, ha egymás mellett békességben tudunk élni, ki-ki a maga lehetőségeihez, elképzeléseihez mérten.

Az a baj, hogy egyikünktől szép lassan elveszik mindazt, amiben hisz, amit jónak tart, amit szeret. Én már nem tudom azt az újságot olvasni, amit szeretek, mert megszüntették. Nem annak az útját követem, akire szavaztam, mert nem ő nyert. Nem kereshetek annyi pénzt, amennyit tudásom, munkám alapján érdemelnék, mert nem vagyok jóban olyanokkal, akik közel vannak a tűzhöz. Nem gyógyulhatok kórházban úgy, mint egy átlag osztrák, ha beteg, mert nálunk nem olyan az egészségügy, és még sorolhatnám, mi mindent nem csinálhatok úgy, ahogy - szerintem - lehetne.

 

Az Index.hu nekem fontos. Reggel megnézem a híreit, olyan cikkeket látok, ami a saját gondolataimat (is) tükrözi, olyan dolgokról olvasok, amik érdekelnek, és itt vezetem a blogomat is.

Nem azt mondom, hogy az Index.hu jó,  hanem hogy NEKEM FONTOS. Úgy, mint Neked az M1, a sör, a kedvenc focimeccsed, a megunhatatlan ruhád, amiben csinosnak érzed magad, vagy bármi, ami örömöt okoz.

Ha azt elveszik tőled, egy kicsit kevesebb lesz az örömforrásod. És minél többet vesznek el az örömeidből, annál keserűbben ébredsz reggelente.

 

Kedves Másképp Gondolkodó Olvasó!

Nem arról akarlak meggyőzni, hogy szeresd azt, amit én. Arról sem, hogy az a jó, ahogyan én gondolkodom. Csupán arra szeretnék rávilágítani, hogyha neked vegán létedre holnaptól húst kell enned, mert elveszik az összes zöldséget, ha meccs közvetítés helyett csak szappanoperákat nézhetsz, ha kedvenc bőrkabátod helyett horgolt pulcsiban kell járnod, akkor Te is azt fogod érezni, hogy bár a kötelezettségeid (adófizetés, tisztességes munka, jogszerű viselkedés) nem változtak, a lehetőségeid, örömeid, jogaid sajnos nagymértékű csorbát szenvednek.

"Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett. Ez a demokrácia."  Ez az idézet Kossuth Lajostól való, és boldogan idézgeti mind a kormánypárt, mind az ellenzék.

Hát csendben megjegyezném, hogy én is a nép egyik gyermeke vagyok, de egyre inkább úgy érzem, hogy sem nem értem, sem nem velem nem történnek a dolgok, csak a fejem felett....És mintha nem lennék teljesen egyedül ezzel az érzéssel...

 

És az, aki csak azért szüntet meg önkényesen hírportálokat, újságokat, törvényeket, munkahelyeket, lehetőségeket, cafeteriat, szerződéseket, kulturális örökségeket, fákat, tereket, és még ezernyi dolgot, mert MEGTEHETI, annak én sosem leszek sem tisztelője, sem követője....

 

 

Nosztalgiavonattal Balatonfüredre

4_10.jpg

2018. június 16-án ismét megrendezésre került a MÁV Nosztalgia jóvoltából a Levendula Expressz elnevezésű kirándulás. Mint eddig is, az egyik vonzerő a NOHAB volt, melynek létezéséről - férjem révén - csak az utóbbi években szereztem tudomást, de azóta én is megszerettem a "vidáman mosolygó" mozdonyt.

A Nyugati Pályaudvarról indultunk kora reggel, az ABAK vagon párnás osztályán lévő egyik fülke volt a miénk. A zöld, bársonyborítású ülések kicsit tompították a zötykölődést, mivel a szerelvény nem túlságosan szerette, ha 80 km/órát picit is átléptük.

21_8.jpg

25_5.jpg

22_3.jpgA vonat aztán megállt Kelenföldön, Székesfehérváron, és még néhány állomáson attól függően, hogy felszálltak még utasok, vagy épp el kellett engednünk egy menetrend szerint közlekedő gyorsvonatot. Az ácsorgás perceiben információkhoz, a fakultatív programokhoz járó karszalaghoz, pogácsához és némi üdvözlő italhoz jutott hozzá az utazóközönség, mely most is igen vegyes összetételű volt: nagymamák, fiatalok, egyedülállók és házaspárok zsúfolódtak össze békés egyetértésben a szűkös fülkékben.

Balatonfüredre érkezvén aztán a levendulát szedő társaságot különleges busz szállította Tihanyba, míg néhányan Füreden maradtunk körbenézni, így ezért a levendulás programokról nem igen tudok beszámolni.

7_11.jpg

A Nohab közben megkerülte a szerelvényünket, így pár fotót készítettem róla, mikor már a pályaudvar kissé elcsendesedett. (A pályaudvart illetően meg kell jegyezzem, hogy ilyen tiszta mosdót ritkán látni vasútállomáson.)

5_10.jpg

12_10.jpg

3_13.jpg

6_11.jpg

Balatonfüred sosem volt a kedvenc városom, hogy őszinte legyek. Igen, vannak ilyen különc emberek, (mint például azok, akik nem szeretik a csokoládét), úgyhogy tudom, ilyet még leírni is bűnnek számít, de hát őszinteség is van a világon. Balatonfüredről nekem mindig az jutott  az eszembe, hogy olyan gazdag (és sznob) sosem leszek, hogy ott bármit meg tudjak vásárolni, viszont a Szívszanatóriumba meg nem szeretnék kerülni, így nem éreztem soha úgy, hogy ez a város az "enyém" lenne.

Most viszont egy városnéző vonattal tettünk egy 30 perces körutat, és megismertem Füred kevésbé felkapott részét is, amely tiszta, rendezett volt, tele szép templommal, régi villákkal, ápolt kertekkel, így jobb szívvel néztem rá, mint addig.

A Tagore sétányon kicsit megpihentünk, néztük a kacsákat, a Balatont, és hatalmas platánfákat, melyek annyi évtized óta figyelik a sétálókat.

8_9.jpg

9_13.jpg

Estebédünk és egy fagylalt után visszasétáltunk a vonatállomásra, ahol bőven jutott idő a különböző kocsikat fotózni. A fapados osztály a XX. század elején készült, van benne fülkés, és termes kialakítású, míg a Retro Pullman osztályt az 1940-e években alakították ki, a kor luxusának megfelelően. Ezen kívül sajátos hangulatú "sörkocsi" is tartozott a "menethez".19_6.jpg

20_6.jpg

15_11.jpg

17_11.jpg

14_8.jpg

16_9.jpg

18_9.jpgPicit eleredt az eső, és már csak annyi idő maradt, hogy lefotózzam a két különböző vonatgenerációt:

13_9.jpg

11_8.jpg

10_10.jpg

A vonat 18 órakor elindult, és a lassan elbúcsúztunk a Balatontól, a fényektől, és ettől a nagyon szép kirándulástól.

23_2.jpg

24_5.jpg

A nyugalom pillanatai

taljandorogd.jpg

(Taliándörögd és Öcs között)

Mindenki máshol, máshogyan találja meg azt a pár pillanatnyi, jó esetben pár órányi nyugalmat, amelyre szüksége van.

Ami engem illet, az utóbbi időben a természetben, vagy lenyűgöző épületek fotózása közben érzem azt, hogy jó ott lennem, ahol épp vagyok, mert minden békés és nyugodt. Szerencsémre sok hétvégén kelünk útra, és járjuk az ország kevésbé ismert tájait, lehetőleg olyankor, amikor nincs túl nagy nyüzsgés.

E  fotó-összeállítással szeretném megosztani ezen pillanatokat, hátha másnak is kedve lesz ezekre a helyekre ellátogatni.

A Zalaszántói Béke Sztúpa minden vallási és ideológiai beállítottságtól függetlenül méltóságteljes, magával ragadó hely. Néhányan sétáltunk csak ott, de az ember akaratlanul is suttogva szólal meg, nem siet, és eltűnődik azon, hogy a békének, szeretetnek, toleranciának hányféle emléket állítottak azok, akik ebben hittek, hisznek.

sztupa2.jpg

szupa2.jpg

sztupa-zalaszanto.jpg

sztupa3.jpg

A Taliándörögdi, XIV. századi Szent András templom-romhoz épp alkonyatkor érkeztünk. A frissen kaszált széna és virágzó bodza illata,  a falak között lármázó galambok lármája nem változott az elmúlt századokban, csak épp akkor elődeink nézték elgondolkodva a felhőket...

szent-andras_romtemplom3.jpg

szent-andras_romtemplom.jpg

szent-andras_romtemplom2.jpg

Gabona hullámzik, nem tudom, miféle, de jól esik megsimogatni a kalászokat.

gabonamezo.jpgNem oly régen Öskün jártunk, akkor még hűvös, februári szél fújt, nem is volt arra senki...

osku.jpgEgy másik alkalommal Kemencére kirándultunk: a kisvasúttal mentünk egy kört. Az utolsó "állomáson" volt idő fotózni kicsit a kristálytiszta patakot.

kemence-patak2_1.jpg

kemence-patak.jpgNyugalom vár a Kiskunsági Nemzeti Parkban is. Kevesen ismerik úgy, mint én, hiszen gyermekkorom egy részét ott töltöttem, nyaralás címén. Akkoriban félelemmel töltött el a csend, melyet csak a nyárfák susogása, az ősborókás közül kibukkanó rókák halk lépése, és a riadt fácánok rikoltása tört meg. Most fotózni mentünk oda, s bár sok minden megváltozott azóta, a Magyarországon egyedülálló homokdombokat azért megtaláltam.

kiskunsagi_nemzeti_park.jpg

kiskunsagi_nemzeti_park2.jpg

kiskunsagi_nemzeti_park3.jpgEgy vár látványa is elgondolkodtatja az embert, hiszen ahol most épp lángost sütnek, vagy játék kardokat árulnak, ott a mélyben talán honfitársaink nyugszanak nem tudván arról, hogy életüket egy turistalátványosságért adták.kinizsi_var.jpg(Kinizsi-vár)

Pár hete a Kereki-várnál jártunk. Férjemet a romok nyűgözték le, engem inkább a fák harsogó zöld színe, és egy fa, mely mintha a Micimackó mese illusztrációja lett volna: szinte kerestem az ágán a Baglyot, alatta pedig Tigrist.

kereki_var.jpg

kereki_var-2.jpgTavaly jártunk a Szajki-tavaknál, ott sem volt épp szezon, a víz tükörsima volt, és az a csend....

szajki_tavak.jpg

Nyugodt pillanat lehet egy családi körben elköltött ebéd, ahol az ember elréved az árnyékok furcsa játékán a napernyőn.

arnyek.jpg

S végezetül pedig a kedvenc templomom, mely oly sokat jelent számomra, mert akkor és ott kezdődött el "valami", amely azóta is meghatározza az életemet.

Nyugodt napot kívánok mindenkinek!

zsambek_1.JPG

Ki rontotta el....?

Kell egy bűnbak mindig, ha valami nem jól sikerül. Most bőven van miből/kiből válogatni, mármint akiket okolni lehet:

- Az ellenzék, amelyik túl puhány volt.

- A pártok, melyek nem voltak képes összefogni.

- A szavazók, akiknek jó része nem elég felvilágosult az összefüggéseket illetően. (Ezt jópáran sokkal szalonképtelenebbül és rövidebb jelzővel határozták meg.)

- A kormány, amely nem volt tisztességes a választásokkor.

- A pártvezetők, akik önös érdekeiket nézték a CÉL helyett.

...és így tovább, egészen a legvadabb összeesküvés-elméletig.

 

Nekem is van egy elképzelésem, mely - véleményem szerint - se nem jobb, se nem rosszabb, mint a többi "bűnbak-vadászati történet".

 

Szerintem az EU (is) tehet róla, amikor jóhiszeműen annak idején elfogadta csatlakozási szándékunkat. Kb. úgy járt el, mintha egy tízéves gyereket felvettek volna a gimnáziumba. Vannak persze csodagyerekek, akik már tízévesen is okosabbak, mint amilyen én leszek valaha, de a többségünknek az volt a jó, ha életkorunknak megfelelő iskolába járhattunk.

1989-90-ben zajlott le az úgynevezett rendszerváltás, 2003-ban volt az EU csatlakozásról szóló népszavazás, és 2004. május elsején lettünk az EU tagja. 40 évig éltünk egy bizonyos rendszerben, melynek voltak előnyei, hátrányai is. Mindösszesen 14 év után már teljes fordulattal, immár a nyugati világ tagjaként boldogan élveztük az új lehetőségeket, mint amikor a gyermek beszabadul a vidámparkba. Jött a pénz, mi mehettünk külföldre bátran, és nagyon büszkék voltunk saját magunkra, hogy végre beléptünk a felnőttek közé. Márpedig egy 18 éves, noha nagykorú, még messze nem az a felnőtt, akivé 30-35 éves korára növi ki magát, tapasztalatokat szerezve, pofonokba belefutva.

 

A csatlakozási kritériumok - összegezve - ezek voltak:

  • Stabil demokratikus intézményrendszer; az emberi és kisebbségi jogok érvényesülése, védelme.

  • Az uniós versenyt kiállni képes működő piacgazdaság.

  • A jelentkező államnak képesnek kell lennie a tagságból fakadó kötelezettségek teljesítésére. Ebben benne foglaltatik a jogi, intézményi, politikai háttér megteremtése és a monetáris unió.

Az Unió kinyilvánította, hogy a jelöltek felkészültségét a kritériumok mentén, de szubjektív mércéje szerint vizsgálja.

Hát, ez a szubjektív mérce valahogy - szerintem - nem jól működött.

 

Mert - akármennyire is szentségtörésnek hangzik - szerintem nem Magyarország lett az EU tagja, hanem Budapest, és néhány nagyobb város. A vidék meg maradt, ahol és ahogyan hagytuk, sok évtizede. Tudom, mert sokat járjuk a vidéket, és nem csak a szépen rendezett, turistaparadicsomnak kialakított településeket, hanem azokat a pici falvakat is, ahol út is alig van, a kocsma még ugyanolyan állapotban, ugyanott áll, ahol 40 éve, és pont úgy szaladgálnak a tyúkok, mint Kádár idejében.

Mivel csak egy "ecceri" ember vagyok, ezért bocsánat a pontatlanságért, de ezt találtam a neten, 2016-os adatokkal, már ami a települések számát illeti:

Főváros: 1 
Megyei jogú város: 23 
Város : 322 
Nagyközség: 121 
Község: 2688 

Ha tehát a községek és nagyközségeket nézzük, elég magas a szám, és valószínű, hogy az ott élőknek sem a tájékoztatás (internet, tévécsatornák sokasága), sem az iskolázottság mértéke, valamint az életkora, az anyagi lehetőségei nem olyanok, mint pl. egy budai kerületben élő családnak. 

 

Az EU-ba (gimnáziumba) bejutott egy olyan osztály, ahol a gyerekek egy része zseni, nagyobbik része még az olvasással is küzd, egy része pedig átlagos teljesítményt nyújt. Az elvárás, és a jogok viszont mindenkit megilletnek, egyformán, noha felzárkóztatás nincs.

 

És itt ugyanaz történt, mint bármelyik más osztályban: az erősebbek elkezdik terrorizálni a gyengébbeket, a nagyobbak manipulálják a kicsiket, és megfélemlítik őket azzal, hogy amennyiben nem teszik azt, amit mondanak: jönnek a Predatorok és  lesz "nyekk..."

 

A napokban több ezer uniós pályázati nyertest hirdetett ki a kormány, így a 2014-2020-as ciklus forrásainak 93%-át már elosztotta, a felét pedig már ki is fizette, Brüsszelből viszont eddig még az ötödét sem kapta meg - írja a Világgazdaság. 

 

Ha lefordítod ezt saját életedre:  Svájcban élő bácsikád jelzi, hogy kapsz majd tőle 10.000.000,-Ft-ot, de nyárig csak 2.000.000,-Ft-ot utal át, de te már leelőlegeztél egy jacht-ot, egy kocsit, egy bundát hatalmas összegért, így mire megérkezne a teljes pénz, már alig marad valami arra, hogy vegyél a gyerekednek egy cipőt, és befizesd az ebédjét.

Egy "felelős" szülő herdálja így a pénzt, vagy egy gyerek, aki egy óra alatt  játékteremre költi azt az uzsonna pénzt, amit anyukája adott, hogy 3 hónapig legyen zsemlére pénze a suliban?!

 

Az "ellenzéki gyerekekről" is ejtenék pár szót: erről az osztálykirándulások jutnak eszembe, amikor az első balhé arról szólt, hogy ki üljön a sofőr mellett, aztán, hogy ki dobálja meg a másikat szendviccsel, ki esik a legnagyobbat, és egyáltalán: ki tud a legidegesítőbb lenni. Hogy mi volt az értelme? Azóta sem tudom, mindenesetre sikerült mindig egy elég  káoszos hangulatot teremteni.

 

Az EU-hoz való csatlakozást megelőzően a vidéket kellett volna felzárkóztatni minden tekintetben, hogy egységesebb képet mutasson hazánk.

De ha már így esett a dolog, akkor stadionok, Várkert, Múzeumi negyed helyett a vidéki élet XXI. századivá tételéhez is fel lehetett volna használni azt a sok pénzt. De az "erősgyerekek" inkább kisvasutat építettek belőle....

 

Azt mondják, van olyan eset, hogy egy nevelési célzatú, hatalmas pofon olykor jót tesz...

Végülis....

Egy kisfiú nevében a szavazókhoz

kisfiu.jpgTudom, hatásvadász cím. Meg nem is kért fel engem az az ismeretlen, remélhetőleg boldog gyermekkort magáénak tudható kisfiú, hogy írjak helyette.

De engem zavar....

Hogy mi? Elmondom....

 

Húsvét hétfőn - ahogy oly sok más hétvégén is - az országot jártuk. Nem, nem a wellness hoteleket, nem is az autópályákat, hanem eldugott falvakat, rom-templomokat, szép tájakat kerestünk fel és fotóztunk le. (Szeretem Magyarországot végtelenül, bár vágyom én is a tengerre, ahová annak előtte, mielőtt "Magyarország jobban teljesített volna" sokszor eljutottam. 8 éve nem jártam az Adrián, milyen fura egybeesés....)

De nem erről akartam beszélni, hanem arról a kis tolnai faluról, ahol  észrevettem egy tízéves forma kisfiút, ahogy egyedül, a saját kertjükben horgászik.

Az épületek fala a vízben, először azt hittem, valahogy a Sió csatorna keveredett közelebb a házakhoz. Az országúton csend volt, és a kisfiút sem zavarta, ahogy megálltunk mellette fotózni. Ő képzeletbeli halakkal vívott éppen csatát, és örült, hogy nem a dohos, vizes falak között kell bent lennie a lakásban.

2018. húsvétja.... egy egyszerű falu, temérdek belvízzel. Nem rémlik, hogy hallottam volna erről a hírekben, nem olvastam azt sem, hogy kormányunk milyen megoldást képzelt el erre.

2018-ban kizárt, hogy egy osztrák kisfiú ezt átélje, hacsak nincs valahol gátszakadás, vagy természeti katasztrófa, de akkor ott a tévé, és a segítők, valamint a kormány emberei azon dolgoznak, hogy miképp tudják a kisfiút és családját száraz helyre vinni, a gátat megerősíteni, és a nedves falakat kiszárítani. Ott nem mondja senki, hogy az ország jobban teljesít, mert ott ezt mondani sem kell: mindenki látja, tudja.

Tudjátok mi a különbség egy osztrák "falu", meg egy osztrák város között? Az, hogy kisebb... De mindaz megtalálható ott is, ami a városokban: csatornázás, villany, remek iskola, orvosi ellátás, vásárlási lehetőség, kultúra, stb.

A mi falvaink nagyjából úgy néznek ki, mint gyermekkoromban, ami nem most volt, míg a városaink valóban szépülnek, és egyre távolodnak minden tekintetben a vidéktől.

Ez a kisfiú, és a családja nem tudja, hogy lehetne másképp is. Hogy nem feltétlen kellene minden tavasszal gumicsizmában közlekedni a házban, és hogy léteznek országok, ahol ugyanennyi eső esik, van is ebből sok nehézség, de valahogy utólag, vagy közben megoldják a dolgokat.

 

Ha ránézel erre a képre, tényleg úgy gondolod, hogy minden rendben van, és jó az irány, ahová haladunk?! Lefotóztam ma járhatatlan utakat, egykor gyönyörű, mára omladozó templomokat és kápolnát, félig kihalt falvakat, és leelőztünk nem egy bánatos ló vontatta szekeret.

Fekete, bojtos farkú mókus ugrált keresztül egy úton, és pimasz fácán került majdnem a kerekeink alá. Van élet ugyanis Budapesten kívül is....

Nem maradtam a kisfiúval, hiszen a falusiak gondolom meglincseltek volna, hogy mit akarok egy helyi gyerektől, hiszen a  jószándék nem mindig érthető és világos mások számára.

Nem tudok mással segíteni, minthogy megírom ezt a bejegyzést, és elmegyek szavazni. Azt ugyan nem tudom, hogy egy másik kormány fog-e kezdeni valamit ezzel a házzal és ezzel a gyerekkel, de azt látom, és tudom, hogy a JELENLEGI csak önmagával van elfoglalva. Egy stadion árából nagyjából 10 falunak lehetne megoldani a problémáit, úgy vélem....

Itthon kikerestem a google-n, hogy miképp is néz ki ez a ház, amikor nincs belvíz. Mert nem akartam úgy megírni a cikket, hogy esetleg ott egy tó van, amit nem vettem észre.

Íme a kép:

kisfiu2.png

Szóval én csak azt szeretném, ha a kisfiú helyett is tennénk egy x-et.... Ő még nem szavazhat ugyanis...

Köszönöm.

 

És a végére egy idézet, amelyet azoknak küldök, akinek nem áll szándékában elmenni a szavazásra:

"A valóság az, ami nem hajlandó megszűnni attól, hogy nem hiszel benne." (Philip K. Dick)

Az MP (Mindenkitutálok Párt) nevében...

Tudod, én vagyok Te. Te pedig az vagy, aki mindenkit utál. És az a baj, hogy Te most nagyban politizálsz, így látom az arcodat a plakátokon, a hirdetésekben, és a postaládámból is kikacsintasz.

Hallgatlak a tévében, és elmondod, hogy kit miért, és mennyire utálsz. Elmondod, hogy Józsi pártja korrupt, Zoltán képviselő hazudik, Béla pedig rokona Jenőnek, aki annak idején ügynök volt.

Szeretném megtudni, hogy Te mit szeretnél, és mit javasolsz a jövőre nézve, de erről alig esik szó. Jó, persze, a szokásos sablont megkapom, mely szerint mindenkinek a fizetése az egekben lesz, és füstöltkolbászból lesz a kerítés, de ezeket az ígéreteket már megkaptam 4 éve, meg 8 éve, meg.....hű, de öreg vagyok, szóval sok-sok éve is.

Elmondod Te, sőt elmondjátok Ti, hogy mindenki más, akik nem Ti vagytok, tulajdonképpen egy nagy pártot alkotnak, így ha Józsi pártjára szavazunk, akkor is Bélát erősítjük.

Ezt nem nagyon értem.  Ha balra megyek, akkor miért jutnék jobbra?!

Te azt mondod öntudatosan, hogy utálod a kormányzópártot, mert az csak a pénzre és a hatalomra hajt. Te természetesen NEM, de ha valaki barátkozni akar Veled, netán összefogást szeretne, akkor gőgösen elküldöd, mert őt is utálod....no meg neked is fontos a hatalom, meg a pénz....

Te, meg Ti versenyeztek abban, hogy ki utálkozik jobban, és kinek az utálata ér több szavazatot.

De akit a legjobban utáltok, az is utál mindenkit, és a nevetekben híresztel mindenféle ostobaságot, ezért aztán Ti egymást egyre jobban utáljátok, de Titeket is azok, akik eddig kerestek egy alternatívát, hogy kit utálhatnak a legkevésbé.

 

Azt hiszem, ha én TÉNYLEG Te lennék, végtelenül szégyellném magam. Arra gondolnék, hogy amikor elmegyek vásárolni, és megkérdezném, hogy EZ a mobiltelefon mit tud, és erre azt a választ kapnám, hogy a másikban nincs GPS, az a fekete egy ócskaság, a polcon lévő hamar elromlik, akkor elmenne a kedvem a vásárlástól, és ráadásul anélkül távoznék, hogy tudnám, a kiszemelt mobilom mire lett volna alkalmas.

 

Van még 2 hét.... Úgy vélem, épp itt az ideje feloszlatni a Mindenkitutálok Pártot, amíg nem késő....

 

 

Petőfi nem volt a Békemenetben...

Nézem a hömpölygő emberáradatot a tévében. Sokan vannak, sokféle arckifejezéssel. Az előre legyártott táblák, transzparensek lassan vonulnak, és próbálom kitalálni, ki az, aki tényleg tudja mit visz, és miért viszi, és ki lépdel csak azért, mert felkérték rá.

Olvasgatom a kommenteket a Békemenet fotói alatt: "Isten áldja a Miniszterelnököt, soha ilyen jó nem volt még nekünk, minden szava aranyat ér." és így tovább. Szívecskék, jókívánságok, dicséret minden sorban.

A "hozz magaddal még egy embert" taktika azóta is működik a FIDESZ-nél: mindegy, ki az, mindegy, melyik országból, mindegy miért, csak az a lényeg: áradjon a tömeg, és minél többen legyenek a pozitív kommentelők. Mert a nagy lufi látványos, szép, és ha el is röppen, azért mindenki látta egy pillanatra...

Ha az üzenetét nézem, akár én is gyalogolhattam volna a Békemenetben, hiszen jómagam is béke, nyugalom és biztonság párti vagyok. De sosem voltam ez a "tömegben bátor, egyedül meg gyáva" típus. Írogatom a kis blogomat, válaszolok a mérges, vagy kedves hozzászólásokra, de a véleményemhez nem kell még több ezer ember: így is vállalom.

Milyen jó lenne egyébként, ha a tömeges megmozdulások újból azok lennének, amikre azt kitalálták egykor; őszinte (!) szívbéli meggyőződés miatt vonultak  az emberek az utcára, és nem azért, hogy egy-egy párt bio táblahordozói, és élő díszletek legyenek.

Ha a haza rég elhunyt nagyjai (költők, hazafiak, politikusok) egy pár órára ismét közöttünk lennének, alighanem igen szomorúan néznének körül, hogy nevüket, eszméiket kik és hogyan használják fel honfitársaik manipulációjára, noha ők a külső ellenségektől akarták a magyarokat megvédeni, és nem a lakosságot egymás ellen uszítani.

 

A Nemzeti dal-ban van még négy sor, mert nem csak a "Talpra magyar..."-ig tart a vers:

"Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete."

Elgondolkodtunk már, mit is jelent a "haza becsülete"? Nem költészeti értelemben, hanem a jelenkorba áttéve?! A "haza becsülete" nem más, mint Magyarország megítélése külföldről és belföldről egyaránt, az, hogy elfogadják-e a mi ígéreteinket, eskünket, és hogy tetteink alapján hová sorolnak minket, és hová soroljuk mi, lakosok egymást, és vezetőinket.

A becsület  és a becsületesség pont az ellenkezője annak, amit ma úgy hívunk: korrupció, csalás, hazugság, sikkasztás, átverés,  manipulálás, szerződésszegés, köpönyegforgatás, stb.

Hazánknak ma nem igen van becsülete, és erről én például nem tehetek. Minden törvényt betartok, fizetek adót, dolgozom tisztességesen, nem vagyok "megkenve", nem csalok, és köpönyeget sem forgatok, bármerről is fúj a szél....

 

Ki az, akinek most drágább az élete, mint a haza becsülete....?! Melyik milliárdos politikusra, üzletemberre mutassak rá a sok közül?!

És ki az,  aki az életét áldozná a hazáért úgy, mint egykor az a  jó tollú, parasztgyerek?! Nem, nem kell ma már meghalni, elég lenne, ha nem áldozná be emberek millióinak életét a saját a vagyonáért, és a hatalomért....

Lobogtak a zászlók, ragyogtak a kokárdák, és az egész méltatlan volt Petőfihez.

Végezetül őt idézném, egy kevéssé ismert verséből, hogy tudjunk már különbséget tenni az IGAZI és a HAMIS hazafiság között:

 

"Miért zárjátok el útamat?

(...)

Szilárd reményem, mint a sziklakő,
Mely nem remeg,
Hogy helyemen majd becsület marad,
Hogy a hazáért sokat tehetek.

(...)

Fölnézek a nyárdéli napba és
Nem fáj szemem,
Lenézek örvény fenekére és
Lenézek bátran, nem szédül fejem.

Közönséges napokban csak megáll
Más is helyén,
De majd ha minden ember tántorog,
Ottan leszek majd, s nem tántorgok én!

És jőni fognak rettentő napok,
Amilyeket
Csak álmodik most holdas éjeken
Az őrülésig rémült képzelet.

Nem várok én dicsőséges s dijat
Munkáimért...
Kötelességet ingyen tenni kell,
S kötelesség munkálni a honért;

(...)"

Pest, 1848. július

Jogos elvárások

A rendőr dühből megütött egy kutyát, a féltékenységből nőt csonkító orvos 9 évet kapott.

 

Ez a két hír kering most mindenütt, természetesen hatalmas kommentáradatokkal, melyek stílusán mindig elcsodálkozom. Végtelen agresszivitás miatt háborognak emberek, végtelen agresszivitással....(Vajon a szabad véleménynyilvánítás jogát miért keverik össze  a goromba, trágár, gyűlölködő megnyilvánulással?! Úgy érzik, hogy a felháborodás jogossága és a szitokáradat egyenes arányban kell legyen?!)

Elgondolkodtam magam is ezeken az eseteken. Mivel legjobban a saját életemhez értek, így abban kutakodtam. Volt-e olyan, hogy olyan dolgot tettem, melyre nem vagyok büszke, és mely nem kellett volna, hogy bekövetkezzen? Hát persze....sajnos. Viselem ennek magánéletre vonatkozó következményeit, és remélhetőleg tanulságait is.


De vajon tettem-e olyat, mely kapcsolódott valaha is a hivatásomhoz, munkámhoz? A válasz egyértelműen: NEM.

És itt van a fontos különbség: nem mindegy, hogy az ember milyen minőségében hibázik.

Természetesen mindenki  gyarló, és senki nem tökéletes. De a hivatásunkat, munkánkat magunk választjuk általában, és ezért ebben az önismeret igen fontos tényező.

Jogos elvárás ugyanis, hogy a taxis tudjon vezetni, míg ha én elbénázok valamit, akkor csak egy nő vagyok a volán mögött. Ha odaégetem a vacsorát, az bocsánatos bűn (maximum éhen maradunk), de egy szakácstól ez elfogadhatatlan.

Ha elájulok egy vérfolt láttán, majd fellocsolnak, ha az orvos vágódik el műtét közben, mert nem bírja a látványt, nos az elég ciki. Ha nem bírom a gyerekeket, akkor nem kötelező szülnöm, de ha egy tanár, vagy egy óvónő nem bírja őket, akkor pályát tévesztett.

A paptól a nyugalmat, útmutatást várom el, nem azt, hogy gyerekeket molesztáljon. Fontos, hogy egy riporter tudjon kérdezni, az író pedig ismerje a helyesírási szabályokat sokkal jobban, mint pl. egy könyvelő, aki viszont számoljon hibátlanul.

A színésztől azt kérem, hogy különleges és tehetséges legyen, és ne drogoktól és alkoholtól elszállva motyogjon a tévében.

Jogos elvárás szerintem az, hogy a pék minőségi kenyeret süssön, a vízvezetékszerelő ne a gázcsőre kösse a csapot, a tűzoltó pedig ne gyújtogasson, és így tovább.

És hogy mit vár el az ember egy rendőrtől? Azt, hogy legyen kellő önuralma és védelmezze a rászorulókat. Kétségkívül sokkal több negatív élménynek vannak kitéve, mint az átlagemberek, de ők azért lett azok, akik, mert - elvileg - jobban kezelik a stresszt, jobb az emberismeretük, helyzetekre gyorsabban reagálnak, és sok esetben önfeláldozóbbak, mint a civilek.

Sok fotó jelent meg rendőrökről, akik kutyákat, embereket mentettek lehetetlen helyzetekből, ők azok, akik azt teszik, amire felesküdtek, és amiért elismerést érdemelnek.

Ha egy átlagpolgárról csinál valaki felvételt, aki üti-veri a kutyáját, akkor azt el lehet intézni azzal, hogy egy lelketlen bunkó, akinek felelnie kell a törvény előtt. És akkor megkapja a maga büntetését, de attól még majd folytathatja a munkáját, mint tetőfedő, vagy buszvezető. Mert a jogos elvárás felé az, hogy tetőfedőként ne szédüljön, és buszvezetőként jól ismerje a közlekedést. 

Ha ez a rendőr mondjuk nem "boxol le" egy kutyát, azaz "védelem" helyett nem üt, hanem mondjuk nem jól fog le egy artériát egy közlekedési balesetnél, akkor ott teljesen jogtalan lett volna, ha meghurcolják, hiszen arra nem képezték ki, az orvosi ténykedésben pont úgy civil, mint bárki. De ő egy védtelen élőlényt bántott, aki (bocsánat, de nekem a kutyák is akik) semmire és senkire nem jelentett veszélyt, nem megvadult kaukázusi kutya volt, amely gyerekekre támadt, stb.

Megszegte tehát az első és legfontosabb feladatát: nem védett és nem óvott. Ebből tényleg az következik, hogy nem alkalmas arra a hivatásra, amiben eddig dolgozott, mert nem szereti az élőlényeket. De lehet, hogy remek asztalos lenne, vagy bróker, vagy bármi más, csupán arra alkalmatlan, amit eddig csinált.

Én nem vonnék le ebből olyan következtetést, hogy akkor veri a feleségét, vagy egy öregembert is bevágott volna a csomagtartóba, mert ez egyáltalán nem biztos.

A tényeknél maradva: nincs elég türelme az élőlényekhez, és a védtelenség belőle agresszivitást vált ki.

Úgy vélem, hogy sosem késő új szakmát, hivatást választani, mert attól, hogy egyikre nem vagyunk alkalmasak, úgy a másikra igen. (Rövid időre kipróbáltam a biztosítási munkát. Sejtettem, hogy nem fog menni, mivel nem vagyok sem pofátlan, sem rámenős, és a számok sem az én világom, de "nincs lehetetlen, csak tehetetlen" jelmondattal kitanultam a szakma alapjait. Kb. 3 hónap totális eredménytelenség után abbahagytam. Többek közt erre sem vagyok alkalmas.)

Végezetül pedig hozzátenném még, hogy minden egyes pályát tévesztett ember azoknak a megítélését rontja, akik  becsülettel, lelkiismeretesen teszik a dolgukat az adott szakmában. És ez nálunk, azaz az "általánosítás hazájában" eléggé nagy kárt tud okozni....