Tudod, én vagyok Te. Te pedig az vagy, aki mindenkit utál. És az a baj, hogy Te most nagyban politizálsz, így látom az arcodat a plakátokon, a hirdetésekben, és a postaládámból is kikacsintasz.

Hallgatlak a tévében, és elmondod, hogy kit miért, és mennyire utálsz. Elmondod, hogy Józsi pártja korrupt, Zoltán képviselő hazudik, Béla pedig rokona Jenőnek, aki annak idején ügynök volt.

Szeretném megtudni, hogy Te mit szeretnél, és mit javasolsz a jövőre nézve, de erről alig esik szó. Jó, persze, a szokásos sablont megkapom, mely szerint mindenkinek a fizetése az egekben lesz, és füstöltkolbászból lesz a kerítés, de ezeket az ígéreteket már megkaptam 4 éve, meg 8 éve, meg.....hű, de öreg vagyok, szóval sok-sok éve is.

Elmondod Te, sőt elmondjátok Ti, hogy mindenki más, akik nem Ti vagytok, tulajdonképpen egy nagy pártot alkotnak, így ha Józsi pártjára szavazunk, akkor is Bélát erősítjük.

Ezt nem nagyon értem.  Ha balra megyek, akkor miért jutnék jobbra?!

Te azt mondod öntudatosan, hogy utálod a kormányzópártot, mert az csak a pénzre és a hatalomra hajt. Te természetesen NEM, de ha valaki barátkozni akar Veled, netán összefogást szeretne, akkor gőgösen elküldöd, mert őt is utálod....no meg neked is fontos a hatalom, meg a pénz....

Te, meg Ti versenyeztek abban, hogy ki utálkozik jobban, és kinek az utálata ér több szavazatot.

De akit a legjobban utáltok, az is utál mindenkit, és a nevetekben híresztel mindenféle ostobaságot, ezért aztán Ti egymást egyre jobban utáljátok, de Titeket is azok, akik eddig kerestek egy alternatívát, hogy kit utálhatnak a legkevésbé.

Azt hiszem, ha én TÉNYLEG Te lennék, végtelenül szégyellném magam. Arra gondolnék, hogy amikor elmegyek vásárolni, és megkérdezném, hogy EZ a mobiltelefon mit tud, és erre azt a választ kapnám, hogy a másikban nincs GPS, az a fekete egy ócskaság, a polcon lévő hamar elromlik, akkor elmenne a kedvem a vásárlástól, és ráadásul anélkül távoznék, hogy tudnám, a kiszemelt mobilom mire lett volna alkalmas.

Van még 2 hét.... Úgy vélem, épp itt az ideje feloszlatni a Mindenkitutálok Pártot, amíg nem késő....

Nézem a hömpölygő emberáradatot a tévében. Sokan vannak, sokféle arckifejezéssel. Az előre legyártott táblák, transzparensek lassan vonulnak, és próbálom kitalálni, ki az, aki tényleg tudja mit visz, és miért viszi, és ki lépdel csak azért, mert felkérték rá.

Olvasgatom a kommenteket a Békemenet fotói alatt: "Isten áldja a Miniszterelnököt, soha ilyen jó nem volt még nekünk, minden szava aranyat ér." és így tovább. Szívecskék, jókívánságok, dicséret minden sorban.

A "hozz magaddal még egy embert" taktika azóta is működik a FIDESZ-nél: mindegy, ki az, mindegy, melyik országból, mindegy miért, csak az a lényeg: áradjon a tömeg, és minél többen legyenek a pozitív kommentelők. Mert a nagy lufi látványos, szép, és ha el is röppen, azért mindenki látta egy pillanatra...

Ha az üzenetét nézem, akár én is gyalogolhattam volna a Békemenetben, hiszen jómagam is béke, nyugalom és biztonság párti vagyok. De sosem voltam ez a "tömegben bátor, egyedül meg gyáva" típus. Írogatom a kis blogomat, válaszolok a mérges, vagy kedves hozzászólásokra, de a véleményemhez nem kell még több ezer ember: így is vállalom.

Milyen jó lenne egyébként, ha a tömeges megmozdulások újból azok lennének, amikre azt kitalálták egykor; őszinte (!) szívbéli meggyőződés miatt vonultak  az emberek az utcára, és nem azért, hogy egy-egy párt bio táblahordozói, és élő díszletek legyenek.

Ha a haza rég elhunyt nagyjai (költők, hazafiak, politikusok) egy pár órára ismét közöttünk lennének, alighanem igen szomorúan néznének körül, hogy nevüket, eszméiket kik és hogyan használják fel honfitársaik manipulációjára, noha ők a külső ellenségektől akarták a magyarokat megvédeni, és nem a lakosságot egymás ellen uszítani.

A Nemzeti dal-ban van még négy sor, mert nem csak a "Talpra magyar..."-ig tart a vers:

"Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete."

Elgondolkodtunk már, mit is jelent a "haza becsülete"? Nem költészeti értelemben, hanem a jelenkorba áttéve?! A "haza becsülete" nem más, mint Magyarország megítélése külföldről és belföldről egyaránt, az, hogy elfogadják-e a mi ígéreteinket, eskünket, és hogy tetteink alapján hová sorolnak minket, és hová soroljuk mi, lakosok egymást, és vezetőinket.

A becsület  és a becsületesség pont az ellenkezője annak, amit ma úgy hívunk: korrupció, csalás, hazugság, sikkasztás, átverés,  manipulálás, szerződésszegés, köpönyegforgatás, stb.

Hazánknak ma nem igen van becsülete, és erről én például nem tehetek. Minden törvényt betartok, fizetek adót, dolgozom tisztességesen, nem vagyok "megkenve", nem csalok, és köpönyeget sem forgatok, bármerről is fúj a szél....

Ki az, akinek most drágább az élete, mint a haza becsülete....?! Melyik milliárdos politikusra, üzletemberre mutassak rá a sok közül?!

És ki az,  aki az életét áldozná a hazáért úgy, mint egykor az a  jó tollú, parasztgyerek?! Nem, nem kell ma már meghalni, elég lenne, ha nem áldozná be emberek millióinak életét a saját a vagyonáért, és a hatalomért....

Lobogtak a zászlók, ragyogtak a kokárdák, és az egész méltatlan volt Petőfihez.

Végezetül őt idézném, egy kevéssé ismert verséből, hogy tudjunk már különbséget tenni az IGAZI és a HAMIS hazafiság között:

"Miért zárjátok el útamat?

(...)

Szilárd reményem, mint a sziklakő,
Mely nem remeg,
Hogy helyemen majd becsület marad,
Hogy a hazáért sokat tehetek.

(...)

Fölnézek a nyárdéli napba és
Nem fáj szemem,
Lenézek örvény fenekére és
Lenézek bátran, nem szédül fejem.

Közönséges napokban csak megáll
Más is helyén,
De majd ha minden ember tántorog,
Ottan leszek majd, s nem tántorgok én!

És jőni fognak rettentő napok,
Amilyeket
Csak álmodik most holdas éjeken
Az őrülésig rémült képzelet.

Nem várok én dicsőséges s dijat
Munkáimért...
Kötelességet ingyen tenni kell,
S kötelesség munkálni a honért;

(...)"

Pest, 1848. július

A rendőr dühből megütött egy kutyát, a féltékenységből nőt csonkító orvos 9 évet kapott.

Ez a két hír kering most mindenütt, természetesen hatalmas kommentáradatokkal, melyek stílusán mindig elcsodálkozom. Végtelen agresszivitás miatt háborognak emberek, végtelen agresszivitással....(Vajon a szabad véleménynyilvánítás jogát miért keverik össze  a goromba, trágár, gyűlölködő megnyilvánulással?! Úgy érzik, hogy a felháborodás jogossága és a szitokáradat egyenes arányban kell legyen?!)

Elgondolkodtam magam is ezeken az eseteken. Mivel legjobban a saját életemhez értek, így abban kutakodtam. Volt-e olyan, hogy olyan dolgot tettem, melyre nem vagyok büszke, és mely nem kellett volna, hogy bekövetkezzen? Hát persze....sajnos. Viselem ennek magánéletre vonatkozó következményeit, és remélhetőleg tanulságait is.

De vajon tettem-e olyat, mely kapcsolódott valaha is a hivatásomhoz, munkámhoz? A válasz egyértelműen: NEM.

És itt van a fontos különbség: nem mindegy, hogy az ember milyen minőségében hibázik.

Természetesen mindenki  gyarló, és senki nem tökéletes. De a hivatásunkat, munkánkat magunk választjuk általában, és ezért ebben az önismeret igen fontos tényező.

Jogos elvárás ugyanis, hogy a taxis tudjon vezetni, míg ha én elbénázok valamit, akkor csak egy nő vagyok a volán mögött. Ha odaégetem a vacsorát, az bocsánatos bűn (maximum éhen maradunk), de egy szakácstól ez elfogadhatatlan.

Ha elájulok egy vérfolt láttán, majd fellocsolnak, ha az orvos vágódik el műtét közben, mert nem bírja a látványt, nos az elég ciki. Ha nem bírom a gyerekeket, akkor nem kötelező szülnöm, de ha egy tanár, vagy egy óvónő nem bírja őket, akkor pályát tévesztett.

A paptól a nyugalmat, útmutatást várom el, nem azt, hogy gyerekeket molesztáljon. Fontos, hogy egy riporter tudjon kérdezni, az író pedig ismerje a helyesírási szabályokat sokkal jobban, mint pl. egy könyvelő, aki viszont számoljon hibátlanul.

A színésztől azt kérem, hogy különleges és tehetséges legyen, és ne drogoktól és alkoholtól elszállva motyogjon a tévében.

Jogos elvárás szerintem az, hogy a pék minőségi kenyeret süssön, a vízvezetékszerelő ne a gázcsőre kösse a csapot, a tűzoltó pedig ne gyújtogasson, és így tovább.

És hogy mit vár el az ember egy rendőrtől? Azt, hogy legyen kellő önuralma és védelmezze a rászorulókat. Kétségkívül sokkal több negatív élménynek vannak kitéve, mint az átlagemberek, de ők azért lett azok, akik, mert - elvileg - jobban kezelik a stresszt, jobb az emberismeretük, helyzetekre gyorsabban reagálnak, és sok esetben önfeláldozóbbak, mint a civilek.

Sok fotó jelent meg rendőrökről, akik kutyákat, embereket mentettek lehetetlen helyzetekből, ők azok, akik azt teszik, amire felesküdtek, és amiért elismerést érdemelnek.

Ha egy átlagpolgárról csinál valaki felvételt, aki üti-veri a kutyáját, akkor azt el lehet intézni azzal, hogy egy lelketlen bunkó, akinek felelnie kell a törvény előtt. És akkor megkapja a maga büntetését, de attól még majd folytathatja a munkáját, mint tetőfedő, vagy buszvezető. Mert a jogos elvárás felé az, hogy tetőfedőként ne szédüljön, és buszvezetőként jól ismerje a közlekedést. 

Ha ez a rendőr mondjuk nem "boxol le" egy kutyát, azaz "védelem" helyett nem üt, hanem mondjuk nem jól fog le egy artériát egy közlekedési balesetnél, akkor ott teljesen jogtalan lett volna, ha meghurcolják, hiszen arra nem képezték ki, az orvosi ténykedésben pont úgy civil, mint bárki. De ő egy védtelen élőlényt bántott, aki (bocsánat, de nekem a kutyák is akik) semmire és senkire nem jelentett veszélyt, nem megvadult kaukázusi kutya volt, amely gyerekekre támadt, stb.

Megszegte tehát az első és legfontosabb feladatát: nem védett és nem óvott. Ebből tényleg az következik, hogy nem alkalmas arra a hivatásra, amiben eddig dolgozott, mert nem szereti az élőlényeket. De lehet, hogy remek asztalos lenne, vagy bróker, vagy bármi más, csupán arra alkalmatlan, amit eddig csinált.

Én nem vonnék le ebből olyan következtetést, hogy akkor veri a feleségét, vagy egy öregembert is bevágott volna a csomagtartóba, mert ez egyáltalán nem biztos.

A tényeknél maradva: nincs elég türelme az élőlényekhez, és a védtelenség belőle agresszivitást vált ki.

Úgy vélem, hogy sosem késő új szakmát, hivatást választani, mert attól, hogy egyikre nem vagyunk alkalmasak, úgy a másikra igen. (Rövid időre kipróbáltam a biztosítási munkát. Sejtettem, hogy nem fog menni, mivel nem vagyok sem pofátlan, sem rámenős, és a számok sem az én világom, de "nincs lehetetlen, csak tehetetlen" jelmondattal kitanultam a szakma alapjait. Kb. 3 hónap totális eredménytelenség után abbahagytam. Többek közt erre sem vagyok alkalmas.)

Végezetül pedig hozzátenném még, hogy minden egyes pályát tévesztett ember azoknak a megítélését rontja, akik  becsülettel, lelkiismeretesen teszik a dolgukat az adott szakmában. És ez nálunk, azaz az "általánosítás hazájában" eléggé nagy kárt tud okozni....

Ha elkaptad azt a valamit, amiről még nem tudod, hogy vírus-e, vagy más, esetleg óvatlan voltál, és megfáztál, mindenesetre pocsékul érzed magad, akkor általában - ha dolgozó nő vagy - a következő fázisokon mész át:

1. Először vannak a "jósló fájások". Azaz: MINTHA kaparna a torkod, MINTHA tüsszentettél volna egyet-kettőt, MINTHA fáradtabban jönnél haza a munkából, de úgy gondolod, HÁTHA tévedsz, és nem lesz belőle semmi... Ha beoltattad magad influenza ellen, még a lelkiismereted is nyugodt, és hiszel abban, hogy EZ nem lehet AZ!

2. De egyik reggel szembe kell nézz a tényekkel: bizony a torkod majd szét szakad, az ágyról csak a pihenés jut eszedbe, és semmihez sincs kedved.

3. Turbósebességre kapcsolsz: igyekszel mindent megcsinálni, elintézni otthon is, munkahelyeden is, hogy ha úgy alakul, és NETALÁN ágynak dőlnél, akkor rendezetten hagyj mindent magad után.

4. Mivel képes voltál a magasabb fordulatszámra,  az a tévképzeted támad, hogy akár lábon is kihordhatod a nyavaját. Megveszel mindent a patikában: szopogatós tablettát, szirupot, forró italt, stb.

5. Utánanézel a neten, hogy mik az újdonságok, elvégre 10 éve még senki nem hallott a lándzsás útifű, s az izlandi zuzmó áldásos hatásairól. Lehet, hogy azóta új csodanövény fedeztek fel a tudósok azzal a szlogennel, hogy "már 1200 éve, a maják is ezt használták.".

6. Vértanú arccal maradsz továbbra is állományban, letüsszögöd a főnököt, beletrombitálsz a zsepibe köszönés helyett, és meghallgatsz ezer javaslatot, ötletet a homeopátiától a "kalapkúráig". 

7. MINDEN alkalommal, sok-sok évtizede, amióta nagykorú lettél, valaki elmondja: "Megiszol egy kupica pálinkát, aztán másnapra hidd el, kutya bajod..." Amennyiben nem alkoholizálsz, úgy ez a gondolat nem tölt el örömmel, de csak 20 éven át hajtogattad, hogy ez hülyeség, azóta bölcsebb vagy, és bólogatsz mindenre, hogy "De jó gondolat, kipróbálom!"

8.  Amikor a képedbe mondják, hogy: De sz...ul nézel ki."  - elfog valamiféle büszke önsajnálat, hogy lám, te nem vagy olyan, mint a nyámnyila férfiak, akik egy megfázástól kidőlnek, hanem te aztán kemény vagy, mint a..... szóval nagyon!

9. Aztán egyik reggel az ágy nem ereszt... Arra a gondolatra, hogy ebben az állapotban kimenj a hidegbe, és csinálj valami hasznosat, elővesz a rettegés.

10. Betelefonálsz,  e-mailt, sms-t küldesz a főnöködnek, helyettesítődnek, és mindenkinek, akiről úgy gondolod, illik tudnia sínylődésedről és köze van a munkádhoz. Bezsebelsz egy csomó "Jobbulást" üzenetet.

11. Mivel a facebook-on is ott vagy, és már a nyűgölődésednek első fázisait is megosztottad, így bizonyára kiposztolsz egy ágyban fekvő képet, és a paplan melege alól olvasgatod az újabb ötleteket a gyógyulásodhoz, meg a jókívánságokat.

12. Ha olyan jó fej a párod, mint az enyém, akkor kapsz egy csomó finom, meleg teát, betakargatást, és friss gyümölcsöt.

13. Legálisan vagy immár ágyban. Oké, azért a mosogatógépet bepakolod, egy pici rendet is teszel, de hát "Nem fekhet az ember egész nap, még trombózist kap." - gondolod magadban.

14. Van időd, így a neten tovább olvasgatod, hogy milyen újfajta influenzába hányan haltak meg, és hogy minden rossz amit csinálsz: ne igyál kamillát, ne öblögess, ne forrót, ne hideget, ne sokat, ne keveset, ne..... és inkább letöltesz egy régi mesefilmet, mondjuk a Bambit vagy a Csipkerózsikát, és azt nézed, természetesen egy melegszendvics társaságában. Ha lázas vagy, akkor csak a lázmérődet nézegeted, csiripelő madárkák helyett.

15. Te köntösben, ágy vetetlen, és az éjjeliszekrényeden zsepik, víz, teásbögrék, mindenféle pirulák hevernek.

16. Az éjszakák kellemetlenek: vagy a hurutos köhögéstől, vagy a száraz köhögéstől nem tudsz aludni. Igyekszel halkan fulladozni, hogy párodat ne verd fel, ha nem muszáj. Ha mégis felébred, és az első kérdése: "Hozzak valamit, szívem?" és már alszik is tovább, akkor azért hálás vagy. Torkodon borogatás: hátha ez is segít....

17. És lesz egy éjszaka, amikor már csak egyszer ébredsz fel kiszáradt torokkal... Már akár 1 méterre is el tudsz szakadni a zsebkendős doboztól.

18. Itt az idő a hajmosáshoz... A tükörből eddig egy sápadt madárijesztő nézett vissza, kipirosodott orral, de most már igényed van valami szebb látványra is.

19. Kezd hiányozni a hétköznapok rutinja, már unod az ágyban fekvést, szeretnél elugrani zsömléért, hirtelen eszedbe jut, mennyi dolgod van....- így eldöntöd, másnap irány a munkahely.

20. Első nap odabent: pokol. Fáradt vagy, rossz kedvű, gyenge.... Újra tüsszögsz párat, és vágyakozol a puha, meleg ágy után...

21. De a következő reggel már sokkal könnyebb, és eszedbe jut, hogy ha már gyógyult vagy, akár kirándulni is mehetnétek a hétvégén, na meg jó volna játszani a kutyákkal, meg ott a kert....és végképp egészségesnek nyilvánítod magad.

Minden évben megpróbálkozom azzal, hogy kihagyok pár lépést, vagy felcserélem a sorrendet. Eddig nem jött be... és mire a következő tél lesz, már el fogom felejteni, hogy ez a rutin, és rácsodálkozom az összes pontra.

És tulajdonképpen minden évben ugyanolyan hosszú, ugyanolyan kellemetlen ez a valami, és tök mindegy, hogy mit szed, iszik az ember.

Most a 13.-16 pontnál tartok. A 21. pontig még van pár nap...

Vigyázzatok magatokra!

UI: Főhajtás és együttérzés azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak  az otthongyógyulás folyamatát esetleg a munka, a  családi állapot, vagy az anyagi lehetőségeik miatt.

Hát elszomorodtam...

Úgy látom a napi hírekben, hogy az "ellenzék" szinte jobban bízik a FIDESZ sikerében, mint maguk a narancs-huszárok.

Senki nem igazi kormányváltásban gondolkodik, hanem abban, hogy majd a kétharmadot gyengítik egy kicsit. Eltűnődök, hogy vajon egy Olimpián is így indulnak el a sportolók? Az van a szívük mélyén, hogy "azért gyúrok, edzek 4 éven át, hogy a 36. hely az enyém legyen..."?

Vagy így gondolkodik egy orvos is, műtét előtt? "Kicserélem egy kis részét a csípőjének, hátha utána fél lábon elugrálhat még pár hónapot a beteg..."? Így kötünk házasságot: "Ha nem válunk el, csak három év múlva, az már tartós házasság úgyis...."?

Nem hihetünk teljes sikerben, gyógyulásban, győzelemben? A hit és remény teljes elvesztése jelentené a realizmust?!

Nézzük a számokat: 2.000.000 ember az, aki narancsul gondolkodik. És vagyunk pár millióan - mondjuk 6-8.000.000-an - akik más színeket szeretnek.

Van  hat nagyobb ellenzéki párt. (Az "ellenzék" szót keserűen írom le: nem fedi ugyanis a valóságot, de mindegy. Jó, van közel 70 új pártocska, de azok csak jelzés értékűek.) És létezik még a lakosságnak kb. a 30%-a, aki a "fogalmam sincs, kire szavazzak" kategóriába esik.

Merjünk nagyot képzelni, és fantáziáljuk azt, hogy a 2.000.000 narancsszínben gondolkodókból is van pár, aki időközben rájött, hogy valami nem kerek teljesen. Esetleg az unokáját nem látta már fél éve, mert az külföldön dolgozik, a gyógyszereit nem tudja kifizetni, a párja meghalt a kórházban, mert rossz volt a betegellátás, az autójának kitört a kereke az egyik úton, melyet sosem újítottak fel, épp munkanélküli lett, a felesége elhagyta egy gazdag bűnözőért, és megint paprikáskrumplit evett vasárnap, rántott hús helyett....

Tegyük fel, hogy összehasonlította életét azzal a szlogennel, hogy "Magyarország jobban teljesít....", és keresni kezdte saját helyét, megítélését ebben a gondolatban.

(Ami amúgy egyébként igaz. Magyarország, azaz Te, én, meg mi, akik  még ÉLÜNK, kibírtuk, csináljuk, dolgozunk, adózunk, kitaláljuk, hogyan oldjuk meg a csekktől-csekkig életünket, tényleg jobban teljesítünk, mert nem dobtuk még fel a bakancsunkat, és nem lógattunk fel egy politikust sem....)

Szóval emberünk elgondolkodott, és arra jutott, hogy talán már nem is akarja ugyanezt, ugyanígy... Csak hát ott a sok "ellenzéki" jóslat, mely szerint "úgysem sikerül....úgyis marad minden...." stb., és akkor már ez az apró, ifjonti, zsenge zöld gondolathajtás el is száradt...

Az ellenzék ezeket az embereket hagyja cserben, ezekre nem gondol, ezeket veszi egy kalap alá a "fanatikusokkal", pedig szerintem ez hiba, mert minden EGYES ember számít, minden EGYES vélemény, gondolat, és szavazat.

Tehát ha összeadom a kiábrándult Fidesz-hívőket, az eleve mással szimpatizálókat, az időközben meggyőzötteket, simán meglehetne a többség...

Nem tetszik többek között a drón-politizálás sem. Arra gondolok, hogy "távirányításos" emberkék mindenhol ott köröznek, és szidalmazzák, vagy dicsőítik azt, amit számukra előírtak, mindenféle különösebb meggyőződés nélkül.

Hogy valóban meggyőződés nélküliek, ezt abból szűröm le, hogy némelyik kommentelő olyan logikátlanul érvel, és olyan mű-alpári stílusban, hogy még a hitelesség látszata sincs meg. Hogy ezért pénzt kap-e, vagy élvezetét leli a szerepben, azt nem tudom.

Olyan egyszerű lenne egyébként a hétköznapi politizálás. Emberünk, nevezzük Istvánnak, megáll egy pillanatra,  körbenéz, és feltesz 5 kérdést:

- Jól élek most?

- Jól élnek  a családom tagjai, és a lakóhelyem  5 km-es körzetében élő emberek?

- Ha kimegyek az utcára, vásárolok, orvoshoz megyek, ügyet intézek, stb.: úgy látom, hogy minden rendben van?

- Más nyugati országban is úgy vannak a dolgok, mint itthon?

- Miért?

Még ha az elsőre valami oknál fogva "igen" is a válasz, a második esetében már, aki igennel tud válaszolni, az nem mond igazat akkor sem, ha a Rózsadombon él....

A Tisztelt Ellenzéket arra kérem, hogy ne ajándékozza a választási győzelmet már eleve úgy a Fidesz-nek, hogy még az első szavazat nem is landolt a szavazóurna alján....Ha saját magukba nem hisznek, inkább menjenek el péknek, és süssenek tisztességes, jó magyar kenyeret...annak legalább van értelme.

(A kép címe egyébként: "Narancs a kórházban". Én fotóztam pár perccel ezelőtt és azt hiszem, nem kell hozzáfűznöm semmit...)

(Edelényi kastély)

Február van....Olyan hónap, amikor valami mindig esik és minden sáros...  Szürkék az autók a beton-fakó utakon, a kutyák csatakos szőrrel, egykedvűen heverésznek a hó maradékán,  eső áztatja a tereket, pocsolyák tarkítják a járdákat, és az ég színe megegyezik az emberek hangulatával...

Mégis, ha az ember szerelmes, meglátja ott is a rózsaszínt, ahová pedig a természet nem teremtett....

Februárban is lehet kirándulni, sétálni menni, fotózni, mert - hacsak nem szakad a hó, vagy az eső - a romantika bárhol megmutatkozhat, ha az ember kicsit ráhangolódik...

Gyula meglehetősen távol van, de azért az Almásy Kastély, a Százéves Cukrászda vagy a Pósteleki Szabadidőpark  igazi "randihely" lehet.

Kétegyházán a Gépmúzeumban a férfiember a traktorokban gyönyörködhet, míg a magamfajta romantikus lélek hercegnői hintó kerekét véli felfedezni az árnyékokban.

Miskolc sem az a szürke város, ahogy az ember a tankönyveiből ismeri. Meghitt utcácskák, terek, és a fotóra kívánkozó kandeláberek simogatják az ember lelkét.

Dég, és Pannonhalma is tartogat meglepetéseket, bármely évszakban gyönyörű:

Ha nincs módunk túlságosan messzire utazni, Budapesthez közel is van mit nézni. Zsámbék templom-romja, vagy a Dunakanyar lenyűgöző látvány.

Bizonyára van, akiknek ez már túl sok rózsaszín, de - közeledvén február 14-hez - talán megbocsátható.

Végezetül pedig egy kevéssé ismert vers, egy általam kedvelt költőtől:

Ellen Nitt : Legyek én madár...

Miniszterelnök Úr!

Ismét klaviatúrát ragadok, habár már írtam Önnek párszor.

Megkaptam levelét a hétvégén (?!?), és mielőtt kibontottam volna, fogadást kötöttem arra, hogy vajon hányszor fogom benne megtalálni a "Soros" szót. Nos, csak ötször, én többre tippeltem.

Mivel a levélen dátum nincs, és sorkizárás helyett balra-igazítással van megformázva  meglehetősen rendezetlenül, úgy ítélem meg, hogy ez egy nagyon gyorsan elkészült, átgondolatlan levélke, amely több millió afrikai és közel-keleti menekült hozzánk költözését említi.

Nem gondolnám, hogy hazánk oly népszerű, gazdag,  és toleráns  lenne, hogy ide milliók akarnának költözni, valamint számtalanszor cáfolta a Soros-nak tulajdonított  állításokat különböző hiteles személy és fórum.

De - ellentétben Önnel - én nem Soros Györggyel kívánok foglalkozni, ez az Ön mumusa, nem az enyém.

Most olvasom az INDEX.hu-n, hogy léteznek olyan honfitársaink szép számmal, akik meg vannak győződve arról, hogy Sorosnak van egy pártja, és indul a választásokon. Hogy ez a felmérés valós-e, vagy kacsa, fogalmam sincs.

A hétvégén Miskolcon és környékén jártam. Eldugott falvakon mentünk keresztül, és láttam sok-sok "választópolgárt" a kocsmából kijövet, vagy piros Zsiguliban összezsúfolódva, kivilágítatlan biciklivel lassan tekerve az úton, vagy a kerítés felett üres arccal bámulva a ködös naplementét.

Sok olyan ember él Magyarországon,  akik önhibájukon kívül, vagy épp saját maguknak köszönhetően, de nincsenek értelmileg, érzelmileg felkészülve arra, hogy átlássanak egy olyan bonyolult kérdést, mint a politika. Mondhatnám azt is, hogy az iskolázatlanság, szegénység, munkanélküliség bizony a mindenkori vezetőség szégyene (is), de nem mondom.

Azt viszont igen, hogy gyermekeket és/vagy gyermeki egyszerűségű felnőtteket ijesztgetni, félrevezetni, manipulálni olyan galádság, melyért, ha szülő, vagy tanár teszi ezt, bizony súlyos büntetést kap.

Magyarország lakossága sok, különböző emberből áll. Létezik egy igen művelt, okos emberekből álló réteg (bár többen lennének), aztán vannak az átlagpolgárok (ide sorolom magamat), és van egy nagyon széles réteg, akik koruknak, élethelyzetüknek köszönhetően, valamint sokszor jószívűségük és naivságuk okán  könnyen megvezethetők.

Ők gyűjtenek Esmeralda szemműtétjére, odaadják utolsó forintjaikat az unokájukra hivatkozó idegeneknek, megveszik a csodatévő mágneses matracot "akciósan" félmillió forintért, adnak egy pohár vizet a rosszullétre hivatkozó tolvajnak, elmerülnek a török szappanopera izgalmai között, és elhiszik azt, hogy az ország vezetője csak jót akarhat nekik, és igazat mond.

Bár így lenne. Bár Ön lenne az Apa, aki a rábízott gyermekek érdekeit szem előtt tartva, azokat értelmi képességeiknek megfelelően irányítja, védi és oltalmazza. De ugye tudjuk, hogyan hívják azt a bácsit, aki cukorkát osztogatva, Mumussal fenyegetve csalja magához az ártatlan lelkeket....?!

A kórházak folyosóin szenvedve elhunyt betegek, a kilátástalanságtól öngyilkos emberek, a külföldre dolgozni és élni menekülők ezrei, a munkaerőhiány növekedése, az oktatás romló színvonala, a falvak között vezető kátyús utak, a csekktől csekkig élők, a kallódó fiatalok, a nyugtatókon élők, a megélhetési bűnözők, és mindaz, ami most nap, mint nap probléma, nem Soros György hibája, legyen ő bármilyen - számomra - ellenszenves ember. 

Sajnos nem tudom megvédeni azon jólelkű, egyszerű embereket, akiket Ön minden módon, és formában azért manipulál, hogy hatalmon maradjon. Ha Ön Apa lenne, akkor azért adná a vitaminokat gyermekének, hogy az erős és egészséges legyen. De Ön pálinkát ad az 5 évesnek, hogy maradjon csendben....

Időnként azzal vádolnak, hogy demagóg és sablonos vagyok. A  kutyaürülék büdös, a rózsa illatos: ezek olyan törvényszerűségek, melyeket előttem is megfogalmaztak sok millióan, utánam is papírra vetnek, de attól még IGAZ.

Arra kérem, hogy ne manipulációval és a Soros-Mumussal való fenyegetéssel próbálja megőrizni hatalmát, hanem pozitív tettekkel, megbízhatósággal, jó döntésekkel és szeretettel.

Hm.... átsorolom magam,  és én is mindjárt feladok egy kis pénzt Esmeraldának.

Mert arra vágyni, hogy Ön TÉNYLEG Magyarországot szeresse és ne a hatalmat meglehetősen naiv és gyermeki elgondolás....

Budapest, 2018. január 29.

                                                               Üdvözlettel:

                                                                                                        Dya

                              (aki semmilyen fontos tisztséget nem tölt be)

Pár napja világosodott meg bennem, hogy a magányosság érzete nem mindig   külső körülményektől függ. Az ember lelkében ereszkedik le egy rács, mely elválasztja mindenki mástól, és amelyről szentül hiszi, hogy a másikban is ott meredezik zordan.

Semmi nem történt. Békésen néztünk egy elég jó filmet, férjem fogta a kezem, percekkel előtte Tiramisu fagyit eszegettünk, szóval minden idilli volt, amikor rámtört a magányosság, és csak pislogtam kifele a saját magam teremtette  ketrecből.

Elcsitultak a külső hangok, mintha víz alól próbáltam volna fülelni,  és  vérvörösen villogott mindenen egy felirat, amerre néztem: "EGYEDÜL VAGY!"
Ilyenkor valami hihetetlen mennyiségű szeretet segítene, melynek forrósága átolvasztja a vasrácsot, és kiszabadít onnan, ahová önként ültem be.

Adjunk egy nevet annak az egységnek, amelyik a sablon szerint szükséges szeretetet, odafigyelést, megértést tartalmazza. Legyen mondjuk : PL. (Pink Love)

A világ által elfogadott sablon szerint az ideális szeretet = 100 PL.

Ám mi van akkor, ha valakinek ebből 50 PL is már sok, vagy 150 PL kevés? És mi van abban az esetben, ha te csak 80 PL-t tudsz a másiknak adni, vagy 200 PL-t, ami még Teréz Anyának is sok lenne?

A kapcsolatok sikeressége azon múlik, mennyire közös és azonos az értékrend. És ez nem csak az erkölcs, vallás, ízlés, szellemi színvonal, beállítottság terén igaz, hanem a szeretni tudás, szeretet elfogadás terén is.

Egy alapvetően zárkózott, emberkerülő, függetlenséget előnyben részesítő embernek a 100 PL olyan magas érték, melyben minden, másik által szeretet-vezérelt tevékenységét fojtónak, korlátozónak érez. Az ilyen ember maga is 60 egységnyi PL-lel tud szeretni, ami egy hasonló igényű embernek tökéletes, de annak, akinek átlag fölötti mennyiségre lenne szüksége, erősen diétás életvitel.

Lehet ezen változtatni vajon? Úgy tapasztalom, hogy nem igazán. Alkalmazkodni, tolerálni, a határokat közelebb vonni lehet, de önazonosságunkba erőszakkal belenyúlni nem.

A sablongyártók örömmel nevezik ki a 150 PL igényűeket szeretet-hiányosnak, társfüggőnek, "jó dolgában nem tudja, mit csináljon"-nak, és azt magyarázzák fennen hangon: De hát nem látod, mennyire rendes?! Nem veszed észre, hogy mennyire szeret?! 

Dehogynem. Az ember látja is, észre is veszi, csupán - mint húsimádó a salátavacsora után - éhesnek érzi magát.

És fordítva sem szerencsésebb a helyzet: az, aki 150 PL-lel tud szeretni, hiába magyarázza a másiknak, hogy ő csak féltésből, szeretetből, aggódásból kérdezi, mondja, teszi ezt, vagy azt: korlátozás, a személyi szabadság megsértése, ketrec és börtön ez a másik számára.

Ilyenkor kell elővenni azt a bizonyos "Szeretet-szótárt", amelyben a szeretetnyelv különböző megnyilvánulásait lehet lefordítani. A 150 PL igényű enélkül úgy fordítja azt, hogy nem kérdezik meg, hová megy és mit csinál, hogy nem szeretik. Ám a szótárral kibogarászható, hogy a 60 PL igényű ezzel szabadságot, és lazaságot ajándékoz, amelyre maga is vágyik.

A 60 PL igényű megtudhatja, hogy a sok kérdés, pl. "Mire gondolsz most?" a törődést hivatott kifejezni, és azt, hogy érdeklik a másik tervei, bosszúságai, örömei, és nem ellenőrzés, vagy faggatás, mint azt elsőre gondolta.

Persze az ember nem élhet egész életében szótár segítségével, így akad bőven félreértés, vita, probléma. És vannak órák, percek, amikor az ember még ahhoz is túl feszült, vagy fáradt, hogy egyáltalán értelmezni próbálja azt, amit a másik mond, csupán fogja a kis szomorú lelkivilágát, és bevackol egy ketrecbe.

....aztán reggel felkelünk, hónunk alá csapjuk a vaskos könyvet, és - ha fontos a másik - újból lázasan lapozgatjuk az oldalakat, amikor megkordul a lelkünk....

Bevallom, mielőtt nekiálltam ennek a bejegyzésnek, "fellapoztam" a Wikipediat, hogy megnézzem, mit is ír erről a jeles napról. Mivel sok az információ, ezért csak a lényeget ollózom ki:

Valentin, vagy Valentinus a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziával élők védőszentje. Az angolszász országokban Valentine (Bálint) napján (február 14-én) tartott Valentine's Day (magyarul: Bálint-nap) ünnepe a 20. század végétől világszerte elterjedt világi "szerelmes-ünnepként". Nálunk 1990-es évektől kezdődött a népszerűsége. A keresztény szokás eredete, hogy Szent Bálint Terni (akkori nevén Interamna) püspöke a 124. században a jegyesek és fiatal házasok  védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban.

Ezen túlmenően van még hivatkozás az ókori Rómát  és mindenféle egyéb rítusokat illetően, akit érdekel ennél részletesebben, az majd utánaolvas.

Szóval azért néztem meg,  mert nekünk, magyaroknak (majdnem) semmi sem jó, és divat mindent kritizálni, és "ellen-élni", hogy édesanyám kifejezését használjam. Ha annyi ötezresem lenne, ahányszor hallottam Karácsony, Halottak napja, Anyák napja, Nő-nap, Valentin-nap környékén azt a "bölcsességet", hogy "nem egy nap kell szeretni a másikat, hanem minden nap kell rá gondolni", akkor egyszerre ülhetném meg az összes jeles napot, gazdag ajándékokban dúskálva.

A másik agyonrágott féligazság az, hogy minden ünnep a kereskedőknek jó. A Valentin napot még az az "átok" is sújtja, hogy nem magyar találmány. (Szerintem a többi sem, de ezen most ne vitatkozzunk.)

Szeretem a Valentin napot, legyen az bármilyen pink, giccses, "amerikás". És hogy miért? Azért, mert van kb. 350 db hétköznapunk, amikor nem ünneplünk semmit, így lehet nyugodtan az önsajnálat és a keserűség hullámain elpihenni, valamint szidalmazni és utálni bármit, amivel megédesíti egy magyar ember a hétköznapjait.

- Nem szeretek elvárásból virágot venni! -  mondják sokan. De miért pont ez az elvárás a zavaró? Napi száz és száz elvárásnak felelünk meg: köszönünk, bemutatkozunk, aláírunk, bólintunk, előreengedünk, válaszolunk, kérdezünk, megteszünk valamit, vagy épp az a gesztus, hogy nem tesszük meg (nem csapjuk agyon pl. az értetlenkedő rosszindulatú ügyfeleket), így egy szál virág február 14-én miért olyan megerőltető?!

Aki nem tartja az ünnepeket, és összekerül olyannal, aki viszont igen, elég nagy dilemmába kerül, hogy most a saját elveihez ragaszkodjon, kockáztatva azt, hogy a másik fél évek múltán is szemrehányást tesz ezért, vagy engedjen a nyomásnak, és tegyen úgy, mintha....

Szerintem ez utóbbi a bölcs megoldás. Ha valakinek nem fontos egy ünnep, a másiknak viszont igen, akkor ünnepelni kevésbé fárasztó, mint lemondani valamiről, ami szép, kedves, színes, masnis, virágos, hógömbös, tortás, lufis....

Persze egy új kapcsolatban ezt jó mihamarabb tisztázni. A hangsúlyos célzások: "Közeleg a Valentin-nap, már úúúúgy várom." - elég egyértelmű ahhoz, hogy a másik felfogja, itt bizony tennivaló lesz, ami - ha van szeretet - nem lehet annyira kibírhatatlan.

Vannak kemény csajok, akik nem tartanak igényt a vattacukor-ünnepre. Őszintén és tiszta szívből kíváncsi lennék arra, hogy ha mégis megjelenne az a férfiú, aki ezen hölgyek szívébe beférkőzött, és hozna egy szál vörös rózsát, akkor azt vázába, vagy a kukába helyeznék-e el? (Most nem arról a szituról beszélek, amikor a szoknyapecér pasi félrepolkázás után rózsacsokorral állít haza, mert ott a kuka a nyerő.)

És persze egy férfi részére is lehet venni valamit, ami nem annyira ciki, vagy cuki. Szívecskés nyakkendő, kulcstartó, sál, sapka, óriás maci nem hiszem, hogy nyerő, de egy finom csoki,  egy jó könyv, esetleg egy zenei válogatás,  egy meghitt közös fotó vagy egy kedves üzenet nem túlzottan "pink".

Meg kellene barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy örülni nem szégyen, hogy a rózsaszín is egy szép szín, és szeretni, szeretve lenni nem a legnagyobb probléma a világon, sőt... Ha pedig egyedül vagyunk, vagy olyan kapcsolatban, ahol nincs túl sok szeretet, érthető, ha valaki szomorú és csalódott (én is voltam így), csak nem szabad az ünnepre haragudnunk...

Egy hónap múlva Valentin-nap. Én szóltam.... 

Lélekben felkészülök a következő hónapokra, bár tudom, ehhez nem elég egy elhatározás, mert jómagamnak is lesz pár "áll-leesésem" attól, ami a felszínre fog kerülni  rövidesen.

A választások előtt egy dologra nem kap soha, senki, semmilyen konkrét választ: MILYEN programot MIBŐL és HOGYAN fog megvalósítani a tisztelt Párt.

Bezzeg azt, hogy melyik jelölt, hol szívott el egy füves cigit 1987. nyarán, valamint ki mondta azt egy sörözés közepette részegen, hogy " b....meg az összes hülye politikus", és kinek a nagymamája volt korrupt, bevándorló, szélső jobbos, szélső balos, megbízhatatlan, és még a tejbegrízt is odakozmálta - azt világosan tudni fogom, merthogy erről fognak harsogni a címlapok.

Mivel kampányolni a hülye is tud, így megfogalmazom én is a teendőket:

- Javítani kell az egészségügy, a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, kisvállalkozók, közalkalmazottak, és minden rászoruló ember, állat, növény, valamint intézmény helyzetén. Pont. 

Annak idején kormányzópártunk is valami ilyesmit hangoztatott, hogy miképp lettek belőle stadionok végül, azt nem tudom, de tény, hogy oda - ha jön az UFO támadás - minden rászoruló befér, igaz, mivel fedetlenek, így annyira nem hatékony.  Alternatívaként lesz sok új múzeumunk is: az legalább fedett, ha jönnek a kis, zöld emberkék. 

A személyes problémám nem is az, hogy a politika hazudik. A betörő meg lop, az énekes énekel, szóval mindenki teszi a dolgát. A bajom velünk van, azaz a szavazókkal.

Az alábbi hozzáállásokat hallottam eddig:

- Utálom a F-t, de rájuk fogok szavazni, hadd szenvedjen a sok marha, aki eddig is rájuk szavazott! Egyék meg, amit főztek!

- Nem megyek el szavazni, mert:

                                   - egyik rosszabb, mint a másik.

                                   - úgysem rajtam múlik.

                                   - már nem érdekel.

                                    - Minek? Úgyis a F. nyer.

- Nincs olyan párt, akire szívesen szavaznék. Meg úgyis mindegyik hazudik. Akkor nem mindegy, ki van hatalmon?

- X. pártra szavazok majd, csak, hogy ne a F.-re kelljen. Majd én leszek az ellen-szavazó.

Nem azért mondom, de a F. ezt pontosan tudja, és tényleg ezért fog nyerni. Hacsak.....

Nem bízom csodában, és abban sem, hogy összeáll addigra egy olyan ellenzék, amelyikben egy csomó intelligens, rátermett, okos, jószándékú ember azon fog töprengeni, hogyan lehetne nekünk jobb. Idealista vagyok ugyan, ez már extra naivság lenne.

Egyetlen egy "csoda" lehetséges, mégpedig az, hogy tényleg mindenki elmegy szavazni, és talál magának egy szimpatikus FÜGGETLEN jelöltet. Mondjuk a gyermekének a tanítónénijét, a kerület megbízható háziorvosát, a megbecsült állatorvost, a jólelkű helyi vállalkozót, vagy bárkit, aki eddig becsületesen dolgozott, és feltételezhető róla, hogy nem megélhetési politikusnak megy, hanem szolgálni akarja a népet. (Pátoszos? Dehogy. Ez volna az alap.)

Mert hiába hangoztatja valaki, hogy őt nem érdekli a politika, attól még hatással van rá, a gyerekére, a munkájára, az egészségére, és mindenre, amiben él ő és a családja. Keseregni persze könnyű: szidalmazni az aktuális hatalmat, ám mennyivel tisztább a lelkiismeret, ha legalább az egyén megteszi azt, amit tud, jelesül: megír egy (és még sok) ilyen bejegyzést, és elmegy majd a megfelelő időben, megfelelő helyre ikszelni.

Egyébként nem érdekel különösebben, hogy ez állampolgári kötelességem és/vagy jogom. Nem emiatt teszem. De dühít az, hogy engem (!!!) a külföld úgy tart számon, mint egy F. szavazót, (hiszen őt akarjuk, ezért van hatalmon, nem....?), ezért fogom megszívni én is, ha Brüsszel bekeményít (noha én 20,-Ft-ot nem herdáltam el az UNIOS pénzekből).

Utánanéztem a 2014-es választásoknak.

Nagyságrendileg a következő történt: 2.133.000 ember voksolt a F-re, és ebből kb. 60.000 fő külföldről választotta őket.

És Te azt hallod mindenütt, hogy MINDENKI őket akarta, és így döntött az ORSZÁG! És te ezért nem mész el, mert hát a többséggel szemben ugyan mit is tehetnél....

Arra kérlek, HIDD el, és bízz abban, hogy TE vagy a TÖBBSÉG! Közel 8.000.000 ember nem őket akarta. (Jó, vond le belőle a gyerekeket, betegeket, börtönben hűsölőket.)

***

És megszólítalak téged is, kedves hithű FIDESZ rajongó! Tudod mit? Becsüllek Téged is, ha kezdetektől kiálltál valami/valaki mellett, és minden választáskor elmész, és megteszed, amit tenned kell. Legalább Te hiszel valamiben, és akként cselekszel. Nem kívánlak meggyőzni semmiről, ha Neked velük jó, akkor ne is forgasd a köpönyegedet, hanem szavazz rájuk! Nekem nem jó velük, tehát én is elmegyek, és teszek valahová egy x-et.

És TE vagy a példakép: mert Te legalább csinálsz is valamit, nem csak otthon, papucsban elmélkedsz a világ dolgairól. 

*** 

Szóval kedves Sorstársaim: ha esetleg Neked sem fenékig tejfel az életed, kérlek emelkedj fel a székből, és egy kicsit túl magadon is, ne vedd viccesre a figurát, mert akkor érvénytelen a szavazat, még ha jól is mutat a fb-os oldaladon, ne ellen-szavazz, ne rajzolj rá lóf....t, sem nyuszikát, hanem egyszerűen felnőttként, emberként tedd a dolgod úgy, ahogyan kell.

Mert 8 millióan szívjuk meg azt, hogy 2 millió ember viszont tényleg becsülettel most is odateszi a voksát, amiben hisz.

2014-ben nem a F. győzött, hanem az emberi lustaság, nemtörődömség, vicceskedés, meggondolatlanság, gyűlölködés.

Nyerjünk inkább: Mi!