Az eredetileg angolpark-stílusban létrehozott kert, a természetes forrással táplált tóval, szigettel, műromokkal, valamint hatalmas pálmaházával, és  több ezer növényfajból álló gyűjteményével egyedülálló a maga nemében.

Ilyenkor, tél végeztével az ember lelke vágyik a színekre, a virágok illatára, így tegnap ott töltöttünk férjemmel pár órát fotózva, sétálva, csodálva azt, hogy Budapest micsoda kincseket rejt fáradt, öreg házai között.

A bejáratnál színes árvácskák fogadják a látogatókat:

Az út innen a kaktuszházba vezet, ahol számtalan kaktusz-faj talált otthonra, és élvezi a roppant száraz meleget. A piros "üvegmosó virág" az első, amit észrevesz az ember. 

A másik helyiségben már párásabb az idő, ott orchideák és flamingóvirág-félék is megbújnak:

Innen aztán elsétáltunk a gerle-házhoz, ahol mindenféle tollazatú és fajtájú galamb turbékolt, pihent, tollászkodott. Sok bokor már teljes terjedelmében virágzik, nevüket - elnézést - nem tudom, ám az illatukat illetően beszámolhatok arról, hogy mézédes, romantikus, életigenlő.

Egy "bebörtönzött" fára lettem figyelmes, amin egy tábla lógott. Erről megtudtam, hogy ez egy nagyon ritka fenyőfajta, a Sárkányfenyő, melyből eredeti élőhelyén, Ausztráliában alig 100 db található. Teljes tisztelettel néztem a zöldellő ágait, és arra a sok millió évre gondoltam, amit ez a növény túlélt, némiképp az emberiség tevékenységének dacára, illetve ez a példány 2006. óta  néhány embernek köszönhetően.

Innen a Pálmaházba mentünk, ahol szembesültem azzal, hogy nemcsak a szürkének van ötven árnyalata...

No, azért volt más szín is, gyönyörű virág formájában:

Kint, egy padon elücsörögtünk egy kicsit, majd a kinti virágzó fák virágait, és az apró tavat örökítettük meg:

Azt remélem, hogy sokan ismerik ezt a gyönyörű helyet. A belépőjegy - merthogy van az is - pár száz forint, az élmény megfizethetetlen. Bízom abban, hogy mindig lesznek olyan botanikusok, természettudósok, kutatók, akiknek ez a kert fontos marad, és még sok generáció gyönyörködhet az ott élő növényzetben.