A nap sütött Ráckevén, ahová a nosztalgia gőzös befutott, és ahol sokan akarták a különleges eseményt megörökíteni komoly fotómasinákkal, mobilokkal, állványos fényképezőgéppel.

Természetesen ott nyüzsögtek azon turisták is, akik a látványosság központjába mindig önmagukat helyezik, azaz anyuka, apuka gyerekekkel mindenféle szobor, műemlék, tereptárgy előtt mosolyogva, integetve. (Tiszteletben tartva a család fontosságát azért megjegyezném, hogy vannak olyan helyszínek, dolgok, amelyek úgy önmagukban is szépek, és nem kell bizonyítéknak a látványosság elé állni, jelentős részben kitakarva azt.)

A mozdony hosszan pöfögött, fekete füstjével beborítva a környéket, ami eszembe juttatta a közelgő telet és  úgy döntöttem, hogy - szokásomtól eltérően - a képeket fekete-fehérben teszem fel a blogra, tisztelegve a lassan közelgő hűvösebb évszakok előtt.

A vonat rövidesen útjára indult, Tököl irányába, és a sínek mellett szomorú napraforgók, és vaddohány-mezők búcsúztak a nyártól, és a gőzöstől.