Fülledt meleg van. Négyen ülnek bent a fülkében. Két nő és két férfi. A két férfi láthatóan ismeri egymást.
Angolul beszélnek, az egyik ázsiai, a másik talán mexikói. Az egyik, a mexikói a kalapjával legyezi magát, míg a másik a kendőjét igazítja.

A szőke lány, talpig feketében, mosolyogva nézi őket, s megszólítja őket. Kiderül, a két srác Los Angelesből érkezett, és Budapestre tartanak. A lány előhúz egy rajzfüzetet, és megmutatja a fiúknak.
A füzet tele van rajzokkal, írásokkal. Emlékek az útról. Mindenkiről, akivel a lány találkozott.
Kérdi a srácokat, lerajzolhatja-e őket. Meg sem várva a választ, máris előveszi a ceruzáit, és megszületik az első vonal.

Egy kalap széle, egy hajfürt, egy szem... alakul a rajz. A srácok kártyáznak, ismeretlen, fantasy képek cserélnek gazdát, valamiféle logika szerint.
A lány kékíti a pólót, barnítja a kalapot, egyre jobban kivehető a mexikói arc. Végül elkészül.
Megmutatja a fiúnak, aki mosolyogva nézi, majd feláll, hogy valahogy, az imbolygó vonaton le tudja fotózni a művet.

Utána az ázsiai következik. Dús, fekete haját kendő takarja, alatta mosolygó, ferde szemekkel néz a lányra, majd újból a kártyákra.
A rajz készül... a lány nézi a fiút, majd a ceruzák között válogat. Készen van. A srác örül neki, majd bemutatkozik mindenki, mindenkinek.
Aztán elcsöndesül a fülke....a srácok szunyókálnak. A lány előveszi a laptopját, és ír mindent. Emléket, eseményeket. Talán a rajzhoz némi emlékeztetőt.

A vonat lassan Budapest határára ér. A negyedik lány összekészül, elteszi a cd-ket, és lassan feláll. Ő nem a Keletiig megy, már Kelenföldnél kiszáll.

Alig 3 órát töltöttek együtt. 4 ember, négy világból. De a mosoly hasonló....

(Fotó: DDQ)