Amit főnixtollal írsz, örökre megmarad...

Dya-képek

Dya-képek

Nevek a telefonomban....

2019. március 06. - Dya2016

harang.jpgAhogy fogom a kezemben a mobilomat, egy  név után kutakodok, és közben átpörgetek neveken, melyeket már hiába hívnék...

Nem szoktam fotókat hozzárendelni a hívott számokhoz, így az emlékeimből sejlenek fel arcok,helyszínek, érzések.

Leával történt utolsó beszélgetésemet az facebook messengere őrzi:"Vajon mi lesz az év végi összegzésedben?" -kérdeztem. "Egy kifejezés... Tabularaza." -válaszolta ő. Hihetetlen nő volt: erős, okos, ügyes üzletasszony. Harsány nevetése, szatírikus humora sok mindenen átsegítette. Nem volt hibátlan persze, ahogy egyikünk sem az. Hiresen szétszórt és rendetlen volt, de ezt magáról is pontosan tudta.Úgy tűnt, az élete rendben folyik: jó házasság, sikerek a munkában, nagy baráti társaság - minden adott volt ahhoz, hogy jól legyen. Ám valahol, valami elcsúszott...A házasságból válóper lett: hosszú, kíméletlen csatákkal. Ám a végét nem élte meg: szervezetét felőrölte a csalódottság, és egy közös ismerősünktől kaptam utolsó levélváltásunk után a hírt: "Lea meghalt." Mint utóbb kiderült: egyedül, otthon érte a vég, távol mindenkitől. A több éve tervezgetett  kávézós beszélgetésünk ezen a világon már nem valósul meg....

Ernő nem csak az osztálytársam volt, hanem amolyan haverféle is. Mindig jótanuló volt, majdnem eminens, de mégis volt egy apró hajszál, ami elválasztotta az utáltak közül, és ez azért volt, mert volt öniróniája, és humora. Amikor évekkel később a vonaton találkoztunk, ugyanúgy folytattuk a hülyéskedést, mint általánosban. Elmesélte, hogy kicsit másképp alakult az élete, mint ahogy szerette volna... A házassága tönkrement, és - ami ritkaság - nem az ő hibájából, mert kifejezetten családcentrikus ember volt. Facebook-on figyelemmel kísértem a továbbiakat, minden fotóján bölcsen mosolygott, mígnem felkerült egy kép az oldalára: In Memoriam.... Mint utóbb kiderült: elfáradt a lelke és távozni akart....

Nemvalamikedvesfickó - ez volt a beceneve egy tehetséges író srácnak. Kedveltem, kedvelt - közös témánk volt az írás, és az irodalom. Úgy december felé járt az idő, mikor valahogy feltűnt, hogy régen láttam posztjaim alatt az ő lájkjait. Kiderült, hogy bár csak negyvenes éveiben járt, a szíve megállt pár nappal azután, hogy gyerekekkel fotózták le, akiknek épp irodalmi előadást tartott. Már nem csevegünk tovább Stephen King írói nagyságáról.

Itt a tavasz, és ahogy a fák virágba borultak, úgy tért vissza minden évben Erdélyből egy kedves ismerősünk, a mindig vidám Drego. Ő segített a kertet rendbetenni, lassan 2 évtizede volt családunkban a  tavasz hírnöke. Egyik  nap balesetről olvasok a neten, nem mélyedek bele, elég tragédia ez azoknak, akiket érint, én miért csámcsogjak rajta. De valami motoszkál mégis az agyamban, másnap tüzetesen átolvasom a cikket, és akkor már egy régebbi fotót is látok: Drego mosolyog rajta. Őt ütötte el egy busz, három gyermek maradt utána árván... 

A telefonom lassan olyan, mint egy emlékpark: nagymamám, anyósom számát szintén nem törlöm, noha majd csak "odaát" beszélhetünk újra, de itt vannak exek, volt kollégák, ismerősök elérhetőségei is, akik vagy egy másik országban élnek már, vagy megváltozott a telefonszámuk, vagy úgysem lenne miről beszélgetnünk már...

De amikor a "névjegyekre" rápillantok, egy pillanatra megáll az idő, és mindenki velem van, aki valaha fontos volt....

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fonixtoll2016.blog.hu/api/trackback/id/tr3314659867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása