Barátnőmmel ülünk a McDonald's-ban, és beszélgetünk. Mint a 30-as,40-es nőkön általában, rajtunk is kényelmes nadrág, laza, dekoltált póló van, tehát...nőként vagyunk jelen, de nem "ÉLETÜNK NAGY ESEMÉNYE VAN MOST" hangulatban...
18 évesen ez persze még másképp van.
Jön egy leányzó, kézenfogva egy fiúval. A leány olyan 168 cm körüli lehet, rózsaszín miniruhában, pink, magassarkú cipőben, szép sminkkel, derékig érő szőke hajjal, és bájos arccal.
Tényleg Barbie.... Mi (nem-Barbie-k) nézzük őt, ahogy lépdel, körbe-körbe néz, figyeli a tekinteteket, és a büszkeség, meg a visszafogottság határmezsgyéjén egyensúlyozik.
Elgondolkodom, hogy vajon mit lát egy férfi, amikor ránéz? Hogy ez volna álmai nője? Hogy hű, de jó annak a srácnak? Hogy megdugná? (Mármint a csajt, nem a pasiját.)
Ő is a szépséget látja benne? Vajon meg merné szólítani?
És a lánynak milyen érzés lehet élő Barbie-nak lenni? Hogy tudja, a szépsége olyan fegyver, amely egyszersmint teher is, hiszen a szépség kötelez...
Vajon tényleg rózsaszínűben érzi jól magát, vagy szívesebben venne fel egy kényelmes farmert, és egy laza pólót, amiben csak egy egyszerű, fiatal lány lenne?
Boldogabb ő, mint az, aki nem Barbie?
Szépen eltopánkolt mellettünk, mi pedig tovább beszélgettünk... mindenféle irígység, sóhajtozás nélkül...(?)
(Fotó: Dya)
