"Függ"-etlenül
Csak az jutott eszembe, hogy micsoda különbség, hogy valakihez ragaszkodunk, vagy valakitől függünk.
Hogy önként társulunk az érzéseihez, vagy belehalva abba, pusztulunk bele.
Ha az embert szeretik, az élet egyszerűbbnek tűnik. Ha elhiszi, hogy nem azt keresik benne, hogy miért NEM, hanem azt, hogy miért IGEN.
Belefáradtam a rettegésbe. Úgysem lehet elcseszni. Vannak a saját hülyeségeinknél erősebb és nagyobb dolgok, és csak az egonk mondatja velünk azt, hogy minden rajtunk múlik.
Nem. Nem minden! Az érzelmek nem! Sok más igen. De hogy ki szeret minket és ki nem, az sosem tőlünk függ, hanem TŐLE.
Tehát szép dolog kirakni a lelkünket, de csak akkor, ha ebből nem azt a következtetést szűrjük le, hogy "és akkor boldogan éltek, míg meg nem haltak...:" Mert lehet, hogy így lesz, de az is, hogy nem....
***
Mi a megoldás?
Ha két ember találkozik, ritkán van az, hogy ugyanott tartanak az életüket illetően.
Az egyik már elutazott oda, ahová a másik még csak tervezgeti, hogy elmegy. Az egyik már felépítette önmagát, a másik még keresi a saját életét.
Az egyik még lendületben van, a másik már fáradtan leülne.
Az egyiknek ilyen életfeladatai vannak, a másiknak olyanok.
Mindkettőnek be kell végeznie a saját sorsát... De mi van akkor, ha az egyik azzal, hogy alkalmazkodik a másikhoz, feladja önnön álmait?
Mi van, ha azzal, ha a másik kedvéért gyorsítunk (vagy lassítunk) a saját tempónkon, kizökkenünk az életünk sínéről, és vakvágányra futunk?
Meddig lehet összeegyeztetni ezt? Valóban kompromisszumok születnek, vagy csupán az egyik akarata érvényesül, esetleg egyikőjük álmai sem valósulnak meg maradéktalanul?
Mondjuk egy példa:
Van 10.000,-Ft-unk összesen.
Ebből vagy szarvassültet készítünk, ami az ő kedvence, vagy különleges, trópusi gyümölcslevest, ami az enyém. Mindkettőre nem telik.
Az egyik variáció szerint ő jár jól, és én alkalmazkodom. Vagy én járok jól és ő alkalmazkodik. Vagy főzünk egy közepes húslevest, és akkor mindketten eszünk, de egyikünk sem azt, amit szeretne...
Mi a megoldás....?
(Fotó: Dya)
