A tavasz a miénk. Nem szidalmazzuk, mint más évszakokat, nem tartjuk hidegnek a 15 fokot, mint októberben, amikor dideregve húzunk kabátot ugyanilyen időben, megbocsátjuk a havazást, örülünk a napsütésnek(augusztusban már pont ebből van elegünk) és tulajdonképpen minden rendben van.... mert ez a TAVASZ.
Márciusban valahogy elképzelhetőnek tűnik, hogy augusztusban az ember a tengerparton pihenjen pár napot, nagyobb lelkesedéssel takarítunk, és hosszú listába szőjük nyári álmainkat: mindazt, amit tavaly nem tettünk meg, de majd idén....
Tavasszal az énképünk is sokkal szimpatikusabb. Ilyenkor a mérleg barátságosabb számokat mutat, a farmer nem annyira szoros, na és az eper illata.... az felülmúlhatatlan.
A kutyák nem ülnek ázottan és búskomoran a házukban, hanem a friss fűből harapdálnak, a madarak jókedvűen reggeliznek a madáretető teraszán, és minden tele van ígérettel, reménnyel.
Az a 15 fok nem sok, na de tele van illatokkal színekkel, és az ember egyszerre szeretne százfelé indulni, újra hódítani a természetet.
A plázák kirakatából lassan kikopnak a barnák és szürkék, és barackszínben, pinkben, fehérben, égkékben tarkállanak a ruhák.
A tévében egyre kevesebb az influenzával kapcsolatos reklám, helyette szandálok, húsvéti sonkák, tarka szoknyák libbennek a képernyőre.
A kirándulások már nem két tényezőtől (időjárás, benzinköltség) függenek, hanem csak a pénztárca szabja meg a kilométerek hosszát.
Ha nem túl hosszú időre is, de már jól esik kiülni egy teraszra, és ott meginni a kávét, noha a kabát még jól jön...
Lehet drukkolni, melyik orgonabokor nyílik hamarabb, és azon tanakodni, hogy az a zöld levél-kezdemény vajon tulipánt, vagy nárciszt rejt-e?
Ismét lehet virágokkal díszíteni a kertet, és venni pár tő muskátlit, mint azt mi tettük valahol Iváncsán. Hogy miért pont ott? Mert világlátott emberekhez világlátott virág illik...
A kertben nyíló aranyeső bokor öregebb, mint én... És a fűben megbújó ibolyák ősei még nagymamám idejéből származnak...
Tehát itt a tavasz, és ez olyan jó....
(Fotó: Dya)
