Azt mondják, az a legnehezebb dolog, amikor két ember összeköltözik, hogy megszokják egymás szokásait, rokonait, barátait, mert ugyebár a randik alatt csak a FÉRFI és a NŐ van, státus és körítés nélkül, elragadtatva egymástól és a helyzettől, mindenféle nehezítő körülmény nélkül.

Ám ezen dolgok elfogadása százszor könnyebb és egyszerűbb, mint megfelelő helyre tenni  az emlékekkel, beidegződésekkel, átélt eseményekkel teli "bőröndöt", melyet párunk hoz magával.

Hogy mi minden van ebben a bőröndben? Jó és rossz dolgok egyaránt. Van, akinek a borlevesről mindig a karácsony jut eszébe, mert az édesanyja ezt tálalta karácsonykor. Van, akinek a születésnapról a gyermekkori diótorták íze jön elő, és számtalan ember van, aki azt a hobbit, vagy hivatást választja, amit a szülei is. Hiszen mindannyian szocializálódunk valahogy, tele vagyunk emlékekkel, és ahogy felnőttünk, azon formulákat tartjuk "normálisnak", magától értetődőnek.

Aztán az emlékek egyre sokasodnak. Felnőttként boldogan nosztalgiázunk, és elmegyünk olyan helyekre újra, ahol felnőttünk, ahol nagyszüleinkkel játszottunk, megmutogatjuk a régi iskolánkat, szülői házat, és szeretnénk mindent megosztani a párunkat, hogy lássa, honnan jöttünk, és milyen emlékek hatására lettünk azok, akik vagyunk.

Ám a bőröndben nem csak masnival átkötött, szeretet-övezte emlékcsomagocskák vannak... Ha valakit 5 évesen megmart egy kutya, felnőttként sem tud bizalommal közeledni hozzájuk. Ha a nagybácsi keze illetlen helyeken matatott, minden hozzá hasonló, kövér, köpcös ember ellenszenves lesz, ha felnőttként találkozunk vele a sarki péknél, akkor is. És még csak nem is emlékszünk az okra, hogy miért kerüljük ezentúl azt a pékséget, és miért vásárolunk inkább máshol.

Ha apánk túlórára hivatkozott, amikor más nők ágyába bújt, akkor egy új kapcsolatban az ember, amikor párja szintén későn jár haza - először nem arra gondol, hogy iratkupacokat néz át, hanem arra, hogy ez sok éven át mit jelentett...

A lélek mélyéből fakadó félelmek, aggodalmak, ellenszenvek oka így legtöbbször a múltban keresendő, amely sok remek pszichológusnak ad munkát, és nem utolsósorban remek fizetést.

Ám minden esetben ez lehet a megoldás....?  Mondok egy példát. Ha valaki pánikbeteg, és képtelen kilépni az ajtón, akkor nem fog tudni bevásárolni, dolgozni, normális életet élni. Ilyenkor muszáj keresni egy szakembert, mert vannak az életben szükséges és kötelező dolgok, amiknek eleget kell tenni.

Viszont ha valaki rettenetesen kétségbeesik, ha meglát egy tehenet, mert az gyerekkorában felrúgta, és eltörte a lábát, akkor is muszáj "kikezeltetnie" ezt a problémáját? Mennyire rontja el az ember életminőségét az, ha fél a tehenektől? Nos, hacsak nem egy tehenészhez megy feleségül, akkor nem igazán. Meg kell tanulni együttélni a tehén-fóbiával, mert ez - akárcsak a vonzódás az orgona illatához - egy jellemvonásunk, egy egyediség, ami megkülönböztet más emberektől. A fejünket sem vágatjuk le, mert hajlamosak vagyunk a migrénre, ha jön a front. Oké, nem kellemes, akkor és ott szenvedünk is tőle, de - mint tudjuk - az élet nem habostorta...vannak pocsék órák, napok is.

Ha az ember párja elvesz egy tehén-fóbiást, akkor a "bőröndben" ott lesz az emlék, aminek következtében a másik minden Milka reklámnál elsápad, és ideges lesz. Hosszú távon ez idegesítő a másik részére? Alighanem. Lehet gúnyolni a másikat? Hát persze.... Lehet neki venni tehenes-kitűzőt, tehenes festményt, tehenes bögrét, és utána szidalmazni, hogy az miért van kiakadva, miért hisztizik, miért ideges?! Lehet elmagyarázni ötvenszer, hogy a tehén békés állat, nem kell tőle félni, stb.?! Lehet büntetni, lehet elvitatni az összes jó tulajdonságát, lehet megalázni....?! Naná,  de attól még az emlék nem válik semmissé, és a fóbiás nem csap a homlokára egyik nap, hogy tényleg, de hülye vagyok....és nem lovagol be tehén-háton az udvarba..

Hogy mi ilyenkor a megoldás, ha nincs pénz méregdrága analízisekre? Bármilyen sablonos és elcsépelt, de a szeretet és a figyelem.

Ha a Milka-reklámtól való hisztit követi egy hatalmas veszekedés, és letolás, akkor az ember még jobban félni fog a tehéntől. Nem elég, hogy megtaposott annak idején, még a reakcióm miatt is további bántások érnek!

Ám mi van akkor, ha a Milka reklám alatt megfogják az ember kezét? És a másik azt mondja: "Nincs baj, minden rendben van, szeretlek, és hamar véget ér ez a reklám....Itt vagyok veled akkor is, ha félsz a tehenektől...." Az emberi agy hogyan gyógyul? Van valami rossz, amihez egyre többször kapcsolódik egy jó élmény is: így előbb-utóbb a rossz elhalványul....

(Emlékszem, én nem igen kedveltem a focit. Sőt... Férjem ezt okosan úgy oldotta meg, hogy minden meccs alatt kaptam egy kis kedvességet, cirógatást....és lám, mára eljutottunk odáig, hogy valódi örömöt okoz ez a labdajáték, mert egy nem túl kellemes élményhez szeretet és kedvesség társult.)

Ehhez persze szeretni kell a másikat. Nem csak úgy, felszínesen, hogy amikor jól viselkedik, akkor cukinak tartom, amikor meg a félelem miatt agresszív, akkor eltaszítom: oldja meg, viselkedjen rendesen, szedje össze magát!

Szakmai könyvek, cikkek ezrei szólnak arról, hogy egy depressziósnak/fóbiásnak/szomorú embernek nem mondjuk azt, hogy szedje össze magát, és foglalja el magát, mert ezzel azt sugalljuk: a TE dolgod, TE problémád, a TE bagatell hülyeséged, és csak azért nyűgölődsz, hogy engem idegesíts.... Ebben nincs benne a SZERETET.

A szeretet abban van, ha kinyitjuk azt a bőröndöt, és segítünk a másiknak kipakolni belőle. Nem nézzük le a törött lábú babát, hogy az milyen ócska, nem kritizáljuk az elnyűtt sortot, hogy divatjamúlt, hanem tudomásul vesszük, hogy az aki MOST ott áll mellettünk, EZZEL a bőrönddel érkezett, és EZEKET hozta. Nem csak tengerparti emlékeket, finom sütemények illatát, kedvenc városka főterét, féltve őrzött könyveket, hanem mindazon dolgokat, amiktől van néhány seb a lelkén, amitől fáradt, amitől szarkalábak övezik a szemét, amitől több 10 kg-mal, és ami a hitét, bizalmát megcsorbította. EZ A TELJES BŐRÖND.

Nagyon kellemes dolog persze, ha csak a finom dolgokkal vagyunk hajlandóak foglalkozni. Jól tudsz főzni, mert megtanítottak rá? Jajdejó! Szép a hajad, mert jó géneket örökölték? Remek. Van egy csomó ismerősöd, akik segítenek nekünk, ha baj van? Szuper! Rendet tartasz, mert így látod helyesnek? Itt egy zokni, pakold el azt is, nyugodtan.

Remekül használjuk ezen jó dolgokat, élünk vele, szebbé tesszük a napjainkat, miközben struccként tagadjuk, hogy bármi más is lenne a bőröndben. "Az egy ronda sál!" - ne vedd elő. "Idegesít!" - mondja párod, és nem érdekli, hogy ez is a tiéd, valahol, valamikor hozzád került, veled van.

Állítólag lehet új életet kezdeni. Elhajítani a bőröndöt, és amnéziásként élni jó és rossz emlékek nélkül. Csak azt nem tudom, hogyha akkor belenézünk a tükörbe, vajon értjük-e azt, amit látunk? Érezzük-e egyáltalán azt, hogy mitől vagyunk saját magunk....?

Az ember életkora, külseje, genetikája, természete és emlékei adottak. Persze lehet mindenen változtatni, mindent manipulálni: egy tacskót is lehet Bernáthegyi  méretűre hízlalni és átfesteni, de beledöglik....

Aki fél a tehéntől, az élete végéig félni fog. Lehet, megtanulja jobban kezelni, vagy elkerüli a velük való találkozást, esetleg leplezi az érzést: de megnemtörtént dologgá nem fog válni.

Bár nem szoktam konkrét dolgokat írni a  saját életemről, csupán "eszmét futtatok",  egy privát dolgot most megosztanék. Az élet úgy hozta, hogy csupa olyan férfit rendelt mellém az élet, akinek valamilyen igen jelentős hobbija volt.

Ha az első esetben nem alkalmazkodtam volna az akkori páromhoz, akkor a mostanihoz sem tudnék. Akkoriban a mókusszőr-ecset beszerzése volt fontos, most síneken ácsorogva fotózunk vasszörnyeket. Volt, aki miatt íjászkodni tanultam meg, és volt, aki a rom-kocsmák világába vezetett be. Tehát ebből következően jól viselem mások hobbijait, és igyekszem abban támogatni.

Úgy vélem, hogy az, aki sosem képes kezelni egy partnerének sem a számára kellemetlenségekkel járó dolgait (ez túl féltékeny, az túl unalmas, amaz szellemeket lát, emez túl hisztis, stb.) és csak a jó dolgokat képes elviselni, akkor igen nehéz dolga lesz, hogy találjon valakit, akinek a bőröndjében csupa illatos, kellemes dolog van, valamint remek döntések, sok pénz, szépség és töretlen jókedv.

Van rá persze esély, és jómagam kalapot emelek az ilyen remek emberek előtt...Én - sajnos - nem tartozom közéjük....