A rendőr dühből megütött egy kutyát, a féltékenységből nőt csonkító orvos 9 évet kapott.

Ez a két hír kering most mindenütt, természetesen hatalmas kommentáradatokkal, melyek stílusán mindig elcsodálkozom. Végtelen agresszivitás miatt háborognak emberek, végtelen agresszivitással....(Vajon a szabad véleménynyilvánítás jogát miért keverik össze  a goromba, trágár, gyűlölködő megnyilvánulással?! Úgy érzik, hogy a felháborodás jogossága és a szitokáradat egyenes arányban kell legyen?!)

Elgondolkodtam magam is ezeken az eseteken. Mivel legjobban a saját életemhez értek, így abban kutakodtam. Volt-e olyan, hogy olyan dolgot tettem, melyre nem vagyok büszke, és mely nem kellett volna, hogy bekövetkezzen? Hát persze....sajnos. Viselem ennek magánéletre vonatkozó következményeit, és remélhetőleg tanulságait is.

De vajon tettem-e olyat, mely kapcsolódott valaha is a hivatásomhoz, munkámhoz? A válasz egyértelműen: NEM.

És itt van a fontos különbség: nem mindegy, hogy az ember milyen minőségében hibázik.

Természetesen mindenki  gyarló, és senki nem tökéletes. De a hivatásunkat, munkánkat magunk választjuk általában, és ezért ebben az önismeret igen fontos tényező.

Jogos elvárás ugyanis, hogy a taxis tudjon vezetni, míg ha én elbénázok valamit, akkor csak egy nő vagyok a volán mögött. Ha odaégetem a vacsorát, az bocsánatos bűn (maximum éhen maradunk), de egy szakácstól ez elfogadhatatlan.

Ha elájulok egy vérfolt láttán, majd fellocsolnak, ha az orvos vágódik el műtét közben, mert nem bírja a látványt, nos az elég ciki. Ha nem bírom a gyerekeket, akkor nem kötelező szülnöm, de ha egy tanár, vagy egy óvónő nem bírja őket, akkor pályát tévesztett.

A paptól a nyugalmat, útmutatást várom el, nem azt, hogy gyerekeket molesztáljon. Fontos, hogy egy riporter tudjon kérdezni, az író pedig ismerje a helyesírási szabályokat sokkal jobban, mint pl. egy könyvelő, aki viszont számoljon hibátlanul.

A színésztől azt kérem, hogy különleges és tehetséges legyen, és ne drogoktól és alkoholtól elszállva motyogjon a tévében.

Jogos elvárás szerintem az, hogy a pék minőségi kenyeret süssön, a vízvezetékszerelő ne a gázcsőre kösse a csapot, a tűzoltó pedig ne gyújtogasson, és így tovább.

És hogy mit vár el az ember egy rendőrtől? Azt, hogy legyen kellő önuralma és védelmezze a rászorulókat. Kétségkívül sokkal több negatív élménynek vannak kitéve, mint az átlagemberek, de ők azért lett azok, akik, mert - elvileg - jobban kezelik a stresszt, jobb az emberismeretük, helyzetekre gyorsabban reagálnak, és sok esetben önfeláldozóbbak, mint a civilek.

Sok fotó jelent meg rendőrökről, akik kutyákat, embereket mentettek lehetetlen helyzetekből, ők azok, akik azt teszik, amire felesküdtek, és amiért elismerést érdemelnek.

Ha egy átlagpolgárról csinál valaki felvételt, aki üti-veri a kutyáját, akkor azt el lehet intézni azzal, hogy egy lelketlen bunkó, akinek felelnie kell a törvény előtt. És akkor megkapja a maga büntetését, de attól még majd folytathatja a munkáját, mint tetőfedő, vagy buszvezető. Mert a jogos elvárás felé az, hogy tetőfedőként ne szédüljön, és buszvezetőként jól ismerje a közlekedést. 

Ha ez a rendőr mondjuk nem "boxol le" egy kutyát, azaz "védelem" helyett nem üt, hanem mondjuk nem jól fog le egy artériát egy közlekedési balesetnél, akkor ott teljesen jogtalan lett volna, ha meghurcolják, hiszen arra nem képezték ki, az orvosi ténykedésben pont úgy civil, mint bárki. De ő egy védtelen élőlényt bántott, aki (bocsánat, de nekem a kutyák is akik) semmire és senkire nem jelentett veszélyt, nem megvadult kaukázusi kutya volt, amely gyerekekre támadt, stb.

Megszegte tehát az első és legfontosabb feladatát: nem védett és nem óvott. Ebből tényleg az következik, hogy nem alkalmas arra a hivatásra, amiben eddig dolgozott, mert nem szereti az élőlényeket. De lehet, hogy remek asztalos lenne, vagy bróker, vagy bármi más, csupán arra alkalmatlan, amit eddig csinált.

Én nem vonnék le ebből olyan következtetést, hogy akkor veri a feleségét, vagy egy öregembert is bevágott volna a csomagtartóba, mert ez egyáltalán nem biztos.

A tényeknél maradva: nincs elég türelme az élőlényekhez, és a védtelenség belőle agresszivitást vált ki.

Úgy vélem, hogy sosem késő új szakmát, hivatást választani, mert attól, hogy egyikre nem vagyunk alkalmasak, úgy a másikra igen. (Rövid időre kipróbáltam a biztosítási munkát. Sejtettem, hogy nem fog menni, mivel nem vagyok sem pofátlan, sem rámenős, és a számok sem az én világom, de "nincs lehetetlen, csak tehetetlen" jelmondattal kitanultam a szakma alapjait. Kb. 3 hónap totális eredménytelenség után abbahagytam. Többek közt erre sem vagyok alkalmas.)

Végezetül pedig hozzátenném még, hogy minden egyes pályát tévesztett ember azoknak a megítélését rontja, akik  becsülettel, lelkiismeretesen teszik a dolgukat az adott szakmában. És ez nálunk, azaz az "általánosítás hazájában" eléggé nagy kárt tud okozni....