(Ez a bejegyzés azoknak szól, akik a "felsőbb hatalom" kérdését kicsit lazábban kezelik. Mindenki mástól előre is elnézést kérek: hitében és vallásában senkit nem szándékozok megsérteni.)

Azon tűnődtem ma, hogy vajon az én tudásom hiányos, vagy valóban kevés szó esik arról, hogy MIÉRT teremtődött meg az élet, a Föld, és mi, emberek.

Ha megnézek egy Híradót, elolvasok pár cikket, meghallgatom O.V. nyilatkozatait, és figyelemmel kísérem felnőtt emberek POKEMON Go őrületét, akkor azt kell gondoljam: az Alkotó ezt nem gondolhatta komolyan. Kivéve, ha szórakozni akart, és egy olyan horror-vígjátékot csinált, melynek sajátos humorát csak ő élvezi. Mert ugye vannak írók, rendezők: az egyik vígjátékot csinál, a másik drámát, a harmadik sci-fit: az általa megteremtett világ pedig olyan, amilyet ő megálmodott.

Ahogy édesanyám szokta volt mondani: "Valakiből csak azt lehet kihozni, ami benne van." Tehát egy villamos sosem fog repülni, hacsak bombát nem tesznek alá, de ettől most tekintsünk el, mint lehetőségtől. Ha tehát az ember úgy lett megteremtve, hogy ennyi végtelen rosszindulat, rombolás, gonoszság, önzőség is benne van, akkor az Alkotónak vajon mi lehetett a célja...? Ő élvezetet talál abban, hogy ezt nézi??? Mint mi, emberek, amikor bámuljuk a tévében a Texasi láncfűrészes c. filmet, és élvezzük, hogy tocsog a vér...? Mit mond el ez a nézőről? És mit az Alkotóról?

Aztán nem mindegy az Alkotó életkora sem: míg egy három éves gyerek homoktortát készít, addig Gordon Ramsey pazar étkeket varázsol, minőségi alapanyagokból. Ő sosem fog odaégett pirítóst csinálni, vagy szalmonellás vanília sodót, mert TUDJA hogy mit akar csinálni, hiszen  profi, és egy profi mindig JÓT akar alkotni. Mindannyian emlékszünk arra, amikor gyermekként  hosszú órákig dolgoztunk egy rajzon, színeztük, szerettük, és számunkra az királynő volt egy palotában: a valóságban azonban egy uborkafejű madárijesztő, kusza, ház-szerű vonalak társaságában.

Az univerzum létrehozott egy sajátos Való Világot? Csődíts össze egy szűk, ám csinos, új helyre csomó, különböző élőlényt, és nézd meg, mihez kezdenek! Egy részük ölni fogja egymást, a másik része szaporodik, lesz néhány, aki vezérnek tekinti magát, míg vannak a töltelék emberek, akik mosogatnak, takarítanak, ebédet főznek, és próbálják kibírni a többi marhát (bocs: embert.)

Persze, jó dolog, ha az Alkotó kreatív. Ügyel a részletekre. És mint ilyen, a természet és az ember, mint biológiai lény igen bonyolult, részletgazdag. Ám gyorsan elromlik. Mire az agya elér egy bizonyos szintet, és megtalálja az önazonosságát, addigra elmúlnak a lehetőségei, fájnak az izületei, és lesheti a postást, hogy mikor hozza a nyugdíjat.

Tudjuk, hogy mi a jó, és mi a helyes: kaptunk hozzá egy rakás érzelmet, vágyat, érzést, amivel keresztbe teszünk saját magunknak, és megakadályozzuk,  hogy a jó és helyes úton haladjunk.

Szóval akkor mégiscsak vígjáték az egész, mert röhögni csak a szánalmas vergődéseken lehet. És itt vannak a katasztrófák, veszteségek, betegségek: még Pokémon se kap ennyi nehezítő körülményt, szóval ez nem fair.

Ott érzem a globalitást a legjobban, hogy mindenki egyformán szív, akármi is a vallása. Szegény csórikám megpróbál valamit villantani, valahogy haladni, aztán lesz, ahogy lesz. Csak nem egy Suzuki üti el a zebrán, hanem egy antilop a Szavannán.

Abban reménykedünk, hogy majd "Odaát" minden sokkal jobb lesz. Találkozunk mindenkivel, akit szerettünk, vár a dicsőség, pompa, béke és szeretet. Megsúgom: én is ezt remélem. De legalábbis azt, hogy ezt az egészet végre megértem.

Azt, hogy miért van determinálva az életem attól kezdve, hogy megfogantam, hogy miért van puttonyként rajtam a genetikám, az őseim múltja, és a politikusaim jelene, hogy miért esek mindig ugyanabba a hibába, miért vonzódok bizonyos dolgokhoz, és miért utálok valamit, amit nem is tudom, hogy miért utálok?!

A minap összeírtam az életem főbb állomásait egy bizonyos téma köré csoportosítva. Aztán a végén jót röhögtem magamon. Hát, akár Isten is lehetnék, ha azt nézem, hogy ő milyen hibákat vétett....Semmi jogom kritizálni, elvégre az én "filmen" is elég sajátosra sikeredett....

Az a hit, hogy azért ennek van értelme, és hogy az én életem is egy puzzle darabka a "NAGY KÉP"-en, azért még él bennem. Meg az is, hogy tényleg van egy Felsőbb Hatalom (sokkal feljebb, mint a Parlament), aki még mindig "itt" van, ül a páholyban, nézi ezt a galaktikus bohózatot, és időben fog szólni, hogy: ÁLLJ, és újra instruálja majd a színészeket. Mert ahogy most az emberiség "játszik" az maximum egy Arany Málna díjra lenne jó....