Nem tudom, Te, kedves Olvasó, miképp szoktál beszélgetni az ismerőseiddel, barátaiddal.... Jártál-e már úgy, hogy hosszú monológokat hallgattál végig telefonban, vagy személyesen, megismerted a másik  minden történését az utolsó tüsszentésig, és mikor már a hajszálaidon át is  túlcsordul a temérdek információ, akkor az illető megkérdezi:

- ....és, te hogy vagy? 

Mire te veszel egy hosszú levegőt, magadban végiggondolod, hogy hol is kezdd a történetedet, amikor a másik - félreértve az 5 másodperces tétovázásodat - beleharsogja a füledbe, lelkedbe:

- Remélem, minden rendben, de nekem most sajnos mennem kell, mert.... - és mondja tovább azt, hogy hova siet, miért siet, mi a teendője, és neked csak annyi a szereped, hogy azt mondd:

- Persze, minden oké, menj csak, aztán majd hívj....

És benned reked mindaz, amit mondani szerettél volna. Először azt hiszed, hogy ez egyedi eset. A másodiknál csóválod a fejed megértően, hogy "szegénynek annyi a dolga, és most rossz passzban van." A sokadiknál már megszokod, hogy a dolgok így zajlanak, de hosszú évek múlva egyszer csak leülsz egy pillanatra:

- Tényleg ez a barátság/házasság/rokoni kapcsolat, stb.?!

Mert te tényleg mindent tudsz a másikról, számon tartod a munkáját, egészségét, problémáit, folyamatban lévő ügyeit, minden hozzátartozójának a hogylétét, míg a másiknak fogalma sincs semmiről, veled kapcsolatban.

Kívülállók hajlamosak aztán Téged zárkózottnak titulálni, akivel amúgy is mindig, minden rendben van, míg te kis híján felrobbansz a sok gondolattól, érzéstől, ami láthatóan keveseket érdekel.

Ilyenkor két dolgot tesz az ember: vagy önmagába keresi a hibát, hogy olyan jelentéktelen, és annyira nem fontos, hogy jogosan nem érdekli a "barátokat" az ő hogyléte, vagy a másikat térképezi fel, vajon nem önző-e egy kicsit?!

Tényleg kevésen múlik pedig az, hogy a másik érezze a törődést. 

- Ha megkérdezed, hogy van a másik, várd meg a választ! Ha az csak annyi: "minden oké, nem történt semmi", akkor kérdezz bele az életébe, mert egészen biztos, hogy azért a hónapok alatt vele is történik valami, és nem egy befőttes üvegben ücsörgött ezidáig.

- Ha valamennyire ismered az életét, és mondjuk beszélgettél vele máskor is, akkor próbálj meg emlékezni arra, amit akkor mondott, és kérdezz rá!

Nincs kellemesebb annál, minthogy októberben fogorvosnál jársz, akkor novemberben megkérdik: teljesen rendbe jött-e a fogad, nem fizettél-e túl sokat a dokinál? Ez a TÖRŐDÉS és FIGYELEM!

Nem kell hozzá sok, csak némi memória, és egy csipet szeretet, valamint az önzés fél percre történő kikapcsolása.

Ha tehát úgy érzed, van a környezetedben valaki, akinek a figyelme nem terjed ki rád, és csak egy "...és te..." vagy, akkor vagy megmondod neki nyíltan, hogy ez így neked nem esik jól, vagy pedig te lépsz hátrább, és használod az ő módszereit, hátha rájön, hogy valami nem teljesen kerek...

És igen, előfordul, hogy az embernek nincs ideje másokat meghallgatni. Türelmetlen, kibugyog belőle a mondanivaló, és semmi másra nem vágyik, csak hogy legyen egy fül, amelyik meghallgatja, egy száj, mely mond valami kedveset, okosat, és egy lélek, amelyik rá hangolódik. És a nem egoista ember hálás ezért, és legközelebb ő ajándékozza oda idejét, figyelmét másoknak.

Szóval, Te, aki soraimat olvasod: Hogy vagy ma?

(Illusztráció:  Hollósi Joli)