Alighanem a fotózást kezdtem először: Makk Marcis bélyegek (korosztályom érti....) gyűjtéséből származó 500,-Ft-ért (plusz édesanyám támogatásával) vásároltam az első fényképezőgépemet, valamikor tizenéves koromban. Nemsokkal utána megírtam első versemet is, szóval a képi és írott szó általi kommunikációt viszonylag hamar kezdtem.

Sosem tanultam egyiket sem, hobbiként szerepelt életemben a blog-írás és a fotózás: nem a tudás, hanem az ihlet adta mindig is az ötletet és kedvet a témákhoz. Nem is akarom magam profi fotósokhoz hasonlítani, sem írók nyomdokaiban loholni: a szívem és a lelkem fogalmazódik meg mindabban, amit közreadok, és ez számomra elég is.

Emlékszem, jó pár éve egy akkor futó celeb ismerőse keresett meg, hogy írjam meg M. Anikó életrajzi könyvét, természetesen az ő neve alatt. Nemet mondtam. Nem mintha bármi bajom lett volna azzal, akinek a nevében kellett volna írnom, de irányítottan róni a sorokat úgy, hogy abban én nem jelenek meg sem stílusjegyeimmel, sem fantáziámmal: nos, ezzel elveszítette volna varázsát az írás.

Épp ezért voltam picit gondban, mikor nemrég felkérést (lehetőséget) kaptam arra, hogy egy fotósorozatot készítsek a MÁV Nosztalgia étkezőkocsijairól.

Semmi nem volt adott ahhoz, hogy jól sikerüljenek a képek. A vonat nem egy hangulatos mezőn állomásozott, hanem a Nyugati Pályaudvaron, ahol az ablakokon át ott virított a szomszéd sínpáron várakozó, ütött-kopott helyi járat, nyüzsögtek az utasok a peronon, az idő szürke volt és borús, és meghívott vendégek érkeztek az étkezőkocsikba, így időm sem volt arra, hogy hosszan elmélkedjek egy beállításon, mert sietnem kellett, hogy ne zavarjam meg a külföldi urak és hölgyek tárgyalását.

A kedves hölgy, aki végigkísért és mindent megmutatott, már nem volt ismeretlen számomra: volt néhány közös utazásunk a Nosztalgia vonatokon, egyszer Zircre, másszor Tapolcára kirándultunk az ő szervezésében.

Az étkezőkocsikban minden asztal meg volt terítve, és míg fotóztam, látni véltem azt a régmúlt korszakot, amikor elegáns öltözetű vendégek élvezték az ízeket, miközben a gőzös elégedetten pöfékelve húzta a szerelvényt.

Nem csak a régmúlt, de a jelen kényelme is megjelent a hálókocsikat illetően, bevallom, egy kényelmes alvásra szívesen ledőltem volna.

Az egyik kocsiban bárpulttal, a másikban LED tv-vel, és pianinóval is találkoztam: tényleg minden adott ahhoz, hogy valaki jól érezze magát a vonatúton.

Néhány percem maradt még, akkor már csak a saját örömömre fotózgattam néhány belső részletet:

Miután kigyönyörködtem magam mindenben, és elő-aggódtam azon, hogy vajon sikerülnek-e a képek, már csak arra volt idő, hogy előreszaladjak a mozdonyhoz, és néhány külső felvételt is készítsek.

Egy igazán remek délután volt, köszönöm, hogy a részese lehettem. (Egyébként nyáron a Nosztalgia gőzös Ráckevére ment, erről is írtam annak idején egy bejegyzést: http://fonixtoll2016.blog.hu/2017/10/01/bucsu_a_nyartol_608 )

 (A járművek megnevezése: 424.247 + WR4252 + WR252 + WRm029 + WRm012 + WRm004 + WR2347 + BcR041)