Egyáltalán nem terveztem aznap, hogy bányát szeretnék nézni. Amikor megbeszéltük a kirándulás útvonalát, csak az járt a fejemben, hogy hegyeket szeretnék látni, ahol rengeteg a zöld, és kevés az ember.
Pázmánd - Lovasberény - Csákvár volt a tervezett útvonal. A forgalom gyér volt, az út két oldalát napraforgótáblák, mezők övezték, és a táj olyan nyári, meghitt békességet sugárzott, hogy szinte kanyaronként megálltunk fotózni.
A Csákvári, őszre készülő gesztenyefákkal övezett templom kertjéből táblára lettem figyelmes, melyen egy szó állt: "Gánt".
(Csákvári Római Katolikus Plébánia)
Valami emlékfoszlány suhant át az agyamon, hogy hallottam ezt a nevet valahol, valami okból, így arra vettük az irányt. A Csákvárt Gánttal összekötő úton senkivel nem találkoztunk. Aztán elérkeztünk a faluba. Az egyik legrendezettebb, leghangulatosabb település, amit mostanában láttam.
Minden ház takarosan felújítva, virágok az ablakban és az út mentén: tisztaság és rend mindenütt. Ekkor már a Google-t bújtam, hogy mit érdemes megnézni. "Gánti Bauxit Földtani Park", és "Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum" volt a két találat.
Föld alá márpedig nem megyek! - mondtam férjemnek, de azért elautóztunk odáig. Ő bement a múzeumba, ahol különféle bányászati dolgokat fotózott, míg én kint vártam őt, az árnyas padon.
(Balás Jenő Múzeum)
Amíg várakoztam, észre vettem, hogy a fák között csudaszép, mélyvörös táj bújt meg, az ég kéken ragyogott, és hirtelen kedvem támadt megnézni egy bauxit bányát.
(Gánti Bauxit Földtani Park)
Mint később megtudtam, a külszíni bányát 1926-ban nyitották meg, és az egyik legjelentősebb bauxitbányának számított Európában. A II. világháború idején Németország volt a fő "megrendelő", de a bánya 1953-ban érte el a csúcsteljesítményét, 600.000 tonnával.
1987-ben szűnt meg végleg a kitermelés, és utána hozták létre ezt a szabadtéri geológiai múzeumot. Utólag sajnálom, hogy nem mentünk teljesen végig a tanösvényen, de talán majd legközelebb, egy kevésbé meleg napon.
Gánt után Oroszlány - Tatabánya - Tarján felé vitt az utunk. Utóbbi helyen hiába kerestük a Hohenlohe kastélyt, mint utóbb kiderült, Tornyópusztán található, igaz, nem látogatható állapotban.
Bajnán egy fagyit is elnyaltunk, ott a templomot fotóztam le.
(Bajna)
Héreg - Bajna - Epöl útvonalon haladtunk tovább. Néhol olyan keskeny volt már az út, hogy alig látszott: ez valaha két sávos, rendes betonút lehetett. Epöl-ön ismét volt mit fotózni: sziklafalat a falucska határában.
(Epöl)
Az egész napunkat Budapest 80 km-es vonzáskörében töltöttük, mégis annyi csodát láttunk, mintha száz, meg száz kilométert utaztunk volna.
Néha az orrunk előtt van a csoda, csak le kell érte hajolni....mondjuk, egy bauxit bányában. Vagy megcsodálni egy kiszáradt fát, melyben néha több is van, mint első látásra látszik....